U21-es válogatott: a Paks helyettesíti Montenegrót

Vágólapra másolva!
2013.03.19. 12:32
Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott pénteken nemzetközi mérkőzés helyett Telkiben játszik felkészülési meccset az MVM Paks NB I-es csapatával.

Az eredeti programban az szerepelt, hogy Róth Antal együttese pénteken Montenegróban játssza le az utolsó csoportmeccsét a Regionális Bajnokságban, majd jövő kedden Gyirmóton a finneket fogadja barátságos találkozón. A montenegróiak azonban jelezték, hogy a múlt heti nagy esőzések a pályákat is elmosták, ezért nem tudják megrendezni a mérkőzést, ezért változott a program: pénteken Telkiben zárt kapus meccsen a Pakssal játszik az U21-es magyar válogatott. A Montenegró elleni erőpróbát április 24-én pótolja válogatottunk.

Az eredetileg kijelölt keretben is történt változás, két légiósunk, Otigba Kenneth és Adorján Krisztián sérülés miatt nem tud hazautazni az összetartásra, Bese Barnabás pedig betegség miatt hagyja ki az edzőtáborozást.

„Az élet ismét átírta a terveinket, de a program legfontosabb része, a két meccs így is lemegy. Némi iróniával még azt is mondhatjuk, hogy így legalább egy erősebb csapat ellen játszhatunk felkészülési mérkőzést. Ezt a kettőt és a március elején rendezett, Szerbia elleni találkozót egy blokként kezeljük, a két összetartás alatt igyekszünk minden szóba jöhető játékost ismét megnézni, ezért most egészen más a keretünk összetétele, mint két héttel ezelőtt" – mondta az mlsz.hu-nak Róth Antal.

AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Jova Levente (Ferencvárosi TC), Dombó Dávid (Dunakanyar-Vác)
Védők: Szolnoki Roland (Videoton FC), Baráth Botond (Budapest Honvéd), Poór Patrik (MTK Budapest), Jagodics Márk (Szombathelyi Haladás), Kelemen Dávid (MTK Budapest), Farkas Norbert (Puskás Akadémia), Juhász Dániel (MVM Paks)
Középpályások: Szakály Attila (Szombathelyi Haladás), Windecker József (FGSZ Siófok), Vécsei Bálint (Budapest Honvéd), Radó András (Szombathelyi Haladás), Vernes Richárd (Budapest Honvéd), Pekár László (KTE-Phoenix Mecano)
Támadók: Szécsi Márk (Debreceni VSC-Teva), Ugrai Roland (Szombathelyi Haladás), Bacsa Patrik (Diósgyőri VTK)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik