U21: első idei összetartására készül Gera Zoltán csapata

Vágólapra másolva!
2020.02.22. 13:02
null
Hétfőtől szerdáig Telkiben edzőtáborozik az utánpótlás-válogatott, amelyben több újonc is lesz (Fotó: mlsz.hu)
Jövő hétfőtől szerdáig Telkiben edzőtáborozik Gera Zoltán csapata, amelyben több újonc is megmutathatja magát a szakmai stábnak – adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.

 

Az U21-es válogatott márciusban játssza idei első felkészülési mérkőzéseit, március 26-án a finnekkel, március 30-án az oroszokkal méri össze tudását Spanyolországban. Ezt megelőzően a Gera Zoltán vezette szakmai stáb háromnapos edzőtábort tart a bő keret tagjainak, közülük többen először bizonyíthatnak ebben a korosztályban – tudatta az mlsz.hu.

„Szeretném, ha minél többet tudna együtt készülni a csapat, a nemzetközi mérkőzések előtti néhány napos összetartások önmagukban nem adnak elég lehetőséget arra, hogy a megfelelő ütemben tudjunk előrelépni–mondta Gera Zoltán az mlsz.hu-nak.– Bár többen hiányoznak a szűk keretből, így is hasznos lesz, hogy az előttünk álló háromnapos edzőtábor során gyakorolhatjuk azokat a játékelemeket, amelyeket a márciusi felkészülési mérkőzéseken szeretnénk viszontlátni a pályán, illetve ismét lehetőségünk nyílik új játékosokat megismerni, köztük több fiatalabb, 2001-es születésű labdarúgót is.”

Az U21-es válogatott kerete:
Kapusok:
Varga Ádám (Duna Aszfalt Tiszakécske)
Hutvágner Gergely (BFC Siófok)
Védők:
Varjas Zoltán (KFC Komárno/Komáromi FC – Szlovákia)
Kovács Krisztián (ETO FC Győr)
Szűcs Kornél (Diósgyőri VTK)
Tóth Bence (Vasas FC)
Gergényi Bence (NK Nafta Lendva – Szlovénia)
Deutsch László (Puskás Akadémia FC)
Huszti András (Puskás Akadémia FC)
Hinora Kristóf (Vasas FC)
Középpályások:
Csonka András (Ferencváros)
Hidi Sándor (Vasas FC)
Kovács Milán (Vasas FC)
Banó-Szabó Bence (Bp. Honvéd)
Szánthó Regő (Ferencváros)
Kovácsréti Márk (Kisvárda)
Támadók:
Skribek Alen (Budafoki MTE)
Szabó Levente (Budaörs)
Kiss Tamás (Diósgyőri VTK)
Szabó Máté (Budafoki MTE)
Tóth-Gábor Kristóf (Szombathelyi Haladás)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik