U21: „Az egyik legjobb válogatott otthonában bizonyítottunk”

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2017.09.02. 18:17
null
A magyar fiatalok legyőzték idegenben Németországot (Fotó: dfb.de)
A Málta elleni, szeptember 5-i Európa-bajnoki selejtező előtt felkészülésként a magyar U21-es válogatott hatezer néző előtt Padernbornban lépett pályára Németország vendégeként. A házigazda együttes az idén megnyerte a korosztályos Európa-bajnokságot, azonban a magyar nemzeti csapat meglepetést tudott okozni 2–1-es győzelmével.

„Bár a találkozó elsődleges célja az előttünk álló tétmérkőzésekre való felkészülés volt, azt gondolom, fontos győzelmet arattunk: az egyik legjobb európai válogatott otthonában bizonyítottuk be, hogy képesek vagyunk jó játékra – mondta a találkozó után az MLSZ honlapjának Michael Boris, a korosztályos magyar válogatott német szövetségi edzője. – Sokat tanulhatunk és tanulni is kell a meccsből a Málta elleni Eb-selejtező előtt, mert azon a mérkőzésen várhatóan hasonló mezőnyfölényben futballozunk majd, mint ellenünk a németek, nekünk viszont érvényesítenünk kell ezt a fölényt.”

A magyar csapat a 15. percben szerezte meg a vezetést: Zsótér Donát kapta meg a labdát a jobbösszekötő helyén, majd húsz méterről mesterien csavart a jobb felső sarokba. A 60. percben Vida Máté, a Vasas középpályása volt eredményes, aki szabadrúgásból lőtte a labdát 24 méterről, középről a német kapu bal felső sarkába. A németek Johannes Eggestein üres kapuba lőtt góljával már csak szépíteni tudtak a 65. percben, a magyar védelem megakadályozta, hogy mezőnyfölényüket újabb gólra váltsák.

ZSÓTÉR DONÁT GÓLJA

VIDA MÁTÉ GÓLJA



JOHANNES EGGESTEIN GÓLJA



„Bátran mentünk ki a pályára ezen a mérkőzésen, mert az edzőnk tökéletesen felkészített minket erre az összecsapásra
– mondta a második gólt jegyző Vida Máté.Igaz, hogy a védekezésre helyeztük a hangsúlyt ezen a találkozón, de a németek ellen ez volt a jó taktika. Tudtuk, hogy nagyon labdabiztos játékosaik vannak, mi ezért gyakran váltogattuk a három- és ötvédős felállást, és amint labdát szereztünk, azonnal ellentámadást indítottunk. Málta ellen viszont nekünk kell már irányítani a küzdelmet.”

„Nagyon szervezettek voltunk, érezni lehetett, hogy szép eredményt érhetünk el ezen a meccsen
– ezt már Zsótér Donát mondja, akinek a góljával szerzett vezetést a csapat. – Önbizalmat kell ebből a győzelemből merítenünk, de nem szabad már gondolnunk rá, hanem a tétmérkőzésekre kell koncentrálnunk, amelyeken ugyanilyen elszántsággal és alázattal kell játszanunk.”

A hét, Puskás Akadémia-nevelésű, vagy jelenleg Felcsúton futballozó játékost felvonultató válogatott idegenbeli győzelme még úgy is óriási fegyvertény, hogy a németeknél tizennégy játékos most mutatkozott be a csapatban, és a mérkőzésen összesen tízszer cserélt a játékosként is Európa-bajnok szövetségi edző, Stefan Kuntz, ugyanakkor azt is látni kellett, hogy Michael Boris is megtette ugyanezt, a magyar válogatott szövetségi edzője a szünet után adott lehetőséget több ifjúnak, tehát a győzelem, a bravúr, a remek csapatmunka kalapemelést érdemel.

U21-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–2 (0–1)
Paderborn, 6000
néző
MAGYARORSZÁG:
Demjén P. (Bukrán E., 46.) – Lenzsér (Jancsó, 46.), Kecskés Á. (Hegedűs J., 46.), Tóth Bence (Szalai Attila, 46.) – Csernik (Szivacski D., 46.), Spandler (Óvári, 62.) – Vida M. (Haris, 62.), Szoboszlai D. (Szabó Bence, 62.), Zsótér (Katona Máté, 46.) – Bíró Bence (Koszta M., 62.), Makrai G. (Kundrák, 46.). Szövetségi edző: Michael Boris
Gólszerző: J. Eggestein (65.), ill. Zsótér (15.), Vida M. (61.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik