U20: szó sincs bosszúról - az MLSZ válaszolt Hemingwaynek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.01. 13:25
Szó sincs bosszúról – foglalható össze röviden annak az MLSZ által kiadott közleménynek a lényege, amelyben a szövetség válaszolt a kispesti klubtulajdonos, George F. Hemingwaynek a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában megfogalmazott, személyeskedő kritikájára. Az U20-as csapat részéről Új-Zélandon, az Észak-Korea elleni siker után értesültek Hemingway kritikájáról.

„Bernd Storck, az MLSZ sportigazgatója remek kapcsolatot ápol a Magyar Futball Akadémiával. Jaspar Adrianus de Muijnckkal, az intézmény vezetőjével, személyesen is egyeztetett szakmai programjáról, amikor az klubvezetők és akadémia igazgatók társaságában eleget tett a német szakember meghívásának.

A legtöbb korosztályos válogatottba kaptak meghívót Honvéd-játékosok az elmúlt időszakban. Ugyanakkor többször megtörtént, hogy a klub vezetése nem engedte el a fiatal játékosokat az összetartásokra, felkészülésekre, és ezzel jelentősen rontotta az adott játékosok későbbi meghívásának esélyét. Olyan példa is akadt, amikor a piros-feketék vezetői arra kérték a sportigazgatót, tekintsen el adott labdarúgó meghívásától a vb előtti közvetlen felkészülés időszakában, mivel a fiatal játékosra szüksége van a vezetőedzőnek. Ezt követően azonban a futballista csak epizódszerephez jutott a Honvéd felnőtt csapatában.

A jó szakmai együttműködés alapjai továbbra is adottak az MLSZ sportigazgatója és a sok tehetséget nevelő Magyar Futball Akadémia között, ám ennek kibontakoztatásaként a hosszú távú érdekek nagyobb figyelembevételére van szükség, nem félreértelmezhető nyilatkozatokra” – írja a Nemzeti Sport Online-hoz eljuttatott közleményében az MLSZ.

Korosztályos csapatunk ma reggel az Észak-Korea elleni 5–1-es győzelemmel mutatkozott be az új-zélandi vb-n. Storck a keretszűkítés során kihagyta a kispestiek legjobbjait, a Bp. Honvéd klubvezetője szerint ennek az oka az volt, hogy összeveszett a Magyar Futball Akadémiát irányító Jasper Adrianus de Muijnckkal.

Legfrissebb hírek

Czuczi Mátyás szakmai bravúrját a korábbi kapitány, Bernd Storck is dicsérte

Labdarúgó NB II
2026.05.27. 08:58

Csehországból is érdeklődnek a Honvéd tehetsége iránt – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 14:42

Megjósolt váltás: külföldi szakember érkezhet Feczkó Tamás helyére

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 11:00

NB I: a bajnoktól igazolt védőt az újonc Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.05.25. 10:43

Szerződést hosszabbított a Honvéd csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
2026.05.23. 20:05

A Honvéd szerződést bontott Feczkó Tamással – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 19:36

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 18:35

Melyik fővárosi csapaté lesz az aranyérem az NB II-ben?

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 08:18
Ezek is érdekelhetik