U19: Tudjuk, hol sebezhetőek – Schön a horvátokról

BABJÁK BENCE (Salona)BABJÁK BENCE (Salona)
Vágólapra másolva!
2019.03.22. 21:29
null
Jó hangulatú edzéssel készült a horvátok elleni mérkőzésre az U19-es válogatott (Fotó: Földi Imre)
A közös meccsnézés után intenzív edzéssel hangolt a horvátok elleni szombati elitkörös meccsre a magyar U19-es válogatott.

Rég lehetett akkora hangzavar a magyar U19-es válogatott szállodájának tárgyalótermében, mint csütörtök este: a magyar különítmény közösen szurkolt Marco Rossi együttesének a Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőn, ám ez sem segített az A-válogatotton.

A péntek délelőtti csapatmegbeszélések után délután a Sloga Mravince NK pályáján tartott edzést Németh Antal szövetségi edző a Horvátország elleni szombati elitkörös meccsre készülő válogatottnak. A közel másfél órás, intenzív gyakorláson azok a játékhelyzetek kerültek középpontba, amelyek után a magyar fiatalok rést üthetnek a rivális védelmén. A keret továbbra sem teljes, mert ugyan a bokasérüléséből felépülő Schön Szabolcs kezdhet is a házigazda ellen, Szendrei Norbertre, valamint a Norvégia elleni meccsen kiállított Csóka Dánielre egyaránt eltiltás miatt nem számíthat a szakmai stáb.

Ráadásul ezúttal nem üres szólam, hogy kemény mérkőzés várható: a magyar válogatottal egy szállodában lévő horvát fiatalok többsége magasabbnak és erősebbnek tűnik Németh Antal szövetségi edző játékosainál.

Sok passzal, valamint az egy egy elleni párharcokkal ellensúlyozhatjuk a fizikai fölényt – mondta pénteken Schön Szabolcs, a válogatott, valamint az MTK középpályása. – A szakmai stáb megmutatta a horvát válogatott gyenge pontjait, tudjuk, hol sebezhető a védelme. A két szélsőre viszont figyelnünk kell, egy az egyben sokszor megverik a védőjüket, gyorsak, és gyakran húznak befelé. Az első meccsükön ezerötszáz-kétezer drukker szorított értük, most is erre számítok. Bízom benne, hogy jó hangulatú meccsen legyőzzük a házigazdát.”

U19-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
ELITKÖR, 3. CSOPORT
Március 23., szombat, 17.00:
Magyarország–Horvátország – élőben az NSO-n!
Március 26., kedd, 14.00: Magyarország–Németország – élőben az NSO-n!

1. FORDULÓ
NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 0–0

A CSOPORT ÁLLÁSA
1.
Németország*1
--2–13
2.
Magyarország
-
1
-0–0
1
2.Norvégia
- 1- 0–01
4.
Horvátország
- -
11–2
0
*A csoportból csak az első helyezett jut tovább az Európa-bajnokságra

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik