Egy ponttal kezdte az elitkört Norvégia ellen az U19-es válogatott

U19-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
ELITKÖR, 3. CSOPORT, 1. FORDULÓ
NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 0–0
Dugopolje, 50 néző. Vezette: Karim Abed (francia) (Mikael Berchebru–francia, Alen Jaksic–horvát)
MAGYARORSZÁG: Kovács P. – Kovács K., Ujvárosi, Csóka, Majnovics – Nándori – Szendrei (Major, 84.), Bokros – Kiss T. (Csoboth, 83.) – Szerető (Temesvári, 66.), Torvund (Timári, 62.).
Szövetségi edző: Németh Antal
NORVÉGIA: Klaesson – Stenevik, Sandberg, Rosler, Fredriksen (Kitolano, 78.) – Hove, Solbakken (Krygard, 78.), Ugland – Larsen, Christensen, Tagseth.
Szövetségi edző: Gunnar Halle
Kiállítva: Csóka (65.)
MESTERMÉRLEG
Németh Antal: – Nehéz szakmailag értékelni a mérkőzést, egyenlő erők küzdelmét vártuk, igazi ki-ki meccset vártunk, de az időjárás közbeszólt. Mindkét fél tudta, hogy le kell támadni a széllel szemben játszó ellenfelet, mert ilyen körülmények között a kapus képtelen átrúgni a labdát a másik térfélre. Tudtuk, hogy a második félidőben az időjárás miatt nehezebb helyzetbe kerülünk, de a különbséget az jelenthette volna, hogy ebben a helyzetben melyik csapat kontrázik eredményesebben. Szerintem az ellentámadások után mi voltunk veszélyesebbek, a hosszabbításban megszerezhettük volna a győztes gólt, de még egyszer mondom, a körülmények ismeretében pozitívan értékelem a döntetlent. A játékosaimnak is elmondtam, hogy büszke vagyok rájuk.
A CSOPORT MÁSIK MECCSÉN
Németország–Horvátország 2–1 (Arp 41., Burkardt 90., ill. Blagaic 57.)
| 1. | Németország* | 1 | - | - | 2–1 | 3 |
| 2. | Magyarország | - | 1 | - | 0–0 | 1 |
| 2. | Norvégia | - | 1 | - | 0–0 | 1 |
| 4. | Horvátország | - | - | 1 | 1–2 | 0 |
| *A csoportból csak az első helyezett jut tovább az Európa-bajnokságra | ||||||
AZ U19-ES VÁLOGATOTT TOVÁBBI PROGRAMJA
Március 23., szombat, 17.00: Magyarország–Horvátország
Március 26., kedd, 14.00: Magyarország–Németország
ÖSSZEFOGLALÓ
A közös reggelit követően délelőtt könnyed sétával hangolt az U19-es elitkör nyitómérkőzésére a korosztályos magyar válogatott, amely Schön Szabolcsra és Csonka Andrásra eltiltás miatt nem számíthatott – az MTK labdarúgója ráadásul sérüléssel is bajlódik –, míg Szoboszlai Dominik immár Marco Rossi keretével készül.
Az első félidőben Németh Antal együttese volt kezdeményezőbb a Dugopoljéban rendezett mérkőzésen, lendületesebben és pontosabban futballozott ellenfelénél, igaz, tiszta gólhelyzetet nem sikerült kialakítania. Hiába biztatta a szeles időjárás miatt időről időre lövésre a magyar játékosokat a szakmai stáb, az első kísérletig a 19. percig kellett várni, amikor egy remek labdaszerzést követően a Puskás Akadémia támadója, Kiss Tamás vette célba a bal felső sarkot, és nem is tévedett sokat, a labda néhány centiméterrel suhant el a bal felső sarok mellett. Hét perccel később Bokros Szilárd lőtt távolról a léc fölé, majd az első félidő végén a többször is bátran előremerészkedő Kovács Krisztián jobb oldali beadása után ismét a felcsúti játékos veszélyeztetett, ám szép kapáslövését védte a norvégok kapusa. A magyar együttes jobban futballozott a mindössze néhány esetleges kontrát vezető ellenfelénél, a védelem stabilan zárt, a szélső hátvédek gyakran bekapcsolódtak a támadásba, Torvund Alexander nagy harcot vívott a vendégek védőivel, Szerető Krisztofer pedig talán a legaktívabb játékos volt támadásban – ám az a pici plusz hiányzott a csapatból.
| „A kiállítás után nagyot küzdöttünk – mondta Kiss Tamás. – Az első félidőben a szél inkább minket segített, akkor inkább nekünk voltak helyzeteink, ráerőltettük az akaratunkat a norvégokra, akkor megszerezhettük volna a vezetést. Sajnos nem sikerült, én is kihagytam egy helyzetet. A fordulás után is próbáltunk támadni, de akkor a norvégok is azzal próbálkoztak, ami nekünk működött: a csatárokra felpasszolt labdák után akciót indítani, valamint a széleken létszámfölényes helyzetet kialakítani, és abból a kapu elé ívelni a labdát. A kiállítás után értelemszerűen már elsősorban a védekezésre koncentráltunk. Emberhátrányban minden csapat visszaáll, de a labdaszerzések után próbáltunk kontrákat vezetni, ez olykor sikerült is, a végén Csoboth Kevin helyzetbe is került. Szerencsére kapott gól nélkül lehoztuk a mérkőzést, de picit csalódottak vagyunk, hogy nem szereztünk három pontot.” |
A fordulás után megváltozott a meccs képe, a norvégok rákapcsoltak, így előbb Kovács Péternek kellett egy közeli kavarodás után észnél lennie, majd Tobias Christensen lőtt nem sokkal a bal alsó sarok mellé. Újabb intő jel volt, hogy egy norvég szöglet után a hosszú saroknál teljesen üresen maradt Markus Solbakken, ám szerencsére az ötös jobb sarkánál nem tudta átvenni a labdát...
Az igazi hideg zuhany a második félidő közepén jött, amikor a norvégok térfeléről adott passzt csípett el az ellenfél, a labdavesztés után Christensen indult meg a kapu felé, Csóka Dániel pedig testtel elsodorta – villant a piros lap.
A magyar válogatott emberhátrányban sem mondott le a támadásokról, Bokros Szilárd megharcolt a labdáért, majd remekül tálalt a középen érkező Szendrei Norbert elé, ám a Honvéd középpályása a jobb alsó sarok mellé lőtt. Az egyik labdavesztés utáni kontránál viszont a teljesen üresen hagyott Christensen előrevetődve az ötösről a léc fölé fejelt, és az utolsó percekben a norvégok már egyértelműen beszorították Németh Antal együttesét. A skandinávok közelről és távolról, fejjel és lábbal is próbálkoztak, ám a remekül és magabiztosan védő Kovács Péter eszén egyszer sem tudtak túljárni.
A magyar válogatott így gól nélküli döntetlennel kezdett az elitkörben, ami az első félidő alapján csalódás, ám az utolsó negyedórát nézve elismerésre méltó eredmény.
| „A mérkőzés előtti napokban Németh Antal azt kérte tőlünk, hogy minden részletre figyeljünk oda, mert csak így nyújthatunk száz százalékot. Mindenki megfogadta a tanácsot, ennek köszönhetően tudtunk közel fél órát emberhátrányban játszva döntetlent elérni. Végig magabiztosnak éreztem magam, és bár az utolsó negyedórában nagyon jöttek előre a norvégok, és egyre jobban fáradtunk, végül az egyik pontot megszereztük. Előzetesen a három pontban reménykedtünk, de a hátralévő két meccsen mindent megteszünk, hogy a maximumot hozzuk ki a szereplésünkből.” |
PERCRŐL PERCRE
MÁSODIKFÉLIDŐ

95. perc: Csoboth szabadrúgását kifejelték a védők.

93. perc: Csoboth szerzett labdát a bal oldalon, megindult a kapu felé, de a lövésébe beleléptek. Szöglet.
90. perc: HÁROM PERC A HOSSZABBÍTÁS.
89. perc: Nagy védés! Egy élesen középre lőtt labdát állított meg Kovács Péter, mielőtt nagyobb baj lehetett volna.
88. perc: Larsen pörgette remek mozdulattal kapura a labdát, de Kovács Péter elkapta a bal sarok közelében.
85. perc: Hove vállalkozott távoli lövésre, de Kovács Péter magához ölelte a labdát.


82. perc: Larsen fejelhetett 11 méterről, de a gyenge próbálkozás nem okozott gondot Kovács Péternek.

75. perc: Bokros tűnt fel a bal oldalon, megindult az alapvonalig, középre játszott, ahol érkezett Szendrei, aki 9 méterről lőhetett, de nem talált be a jobb alsóba, fél méterrel ment mellé a lövés.
A kispadról egyfolytában támadásra ösztönzik a magyar játékosokat.
72. perc: Nagy helyzet maradt ki a magyar kapu előtt. Bal oldali beadás után a kaputól hat méterre, teljesen egyedül álló Christensen fejelhetett, de ajtó-ablak helyzetben fölé fejelt.
71. perc: Kiss adta be a szabadrúgás után a labdát, amely mindenki felett elszállt.
70. perc: Kovács Krisztiánt húzta vissza Tagseth, kapott érte egy sárga lapot.
Eddig sem volt könnyű a második félidő, de tíz emberrel még nehezebbnek tűnik a feladat...
66. perc: Cserélni kellet, Szerető helyett Temesvári jött a pályára.
65. perc: Kovács Péter reklamált, kapott egy sárgát.


60. perc: Gyors támadás után szöglettel jöhettünk, de Ujvárosi szabálytalanul csinált magának helyet, így a norvégoké lett a labda.
59. perc: Újabb norvég szöglet jöhetett a bal oldalról, de hiába jutott el a labda az üresen hagyott Solbakkenhez, szerencsére elpattant tőle, pedig az ötösön belül tanyázott.
58. perc: Szeretőt találta lesen a partjelző zászlaja.
A kispad felől több keresztmozgásra hívták fel az edzők a magyar fiatalok figyelmét.
56. perc: Christensen tartotta meg a labdát a tizenhatoson belül, majd tizenegy méterről, balról laposan lőtt, a labda viszont elgurult a bal kapufa mellett.
55. perc: Ugland került ismét helyzetbe, ezúttal 17 méterről lőtt, de a nem túl erős, pattogós lövés nem okozott gondot Kovács Péternek.
51. perc: Nagyot változott a játék képe. Az első félidőben a norvégok szinte át sem jöttek a magyar térfélre, most azonban nagyon nyomnak.
50. perc: A szöglet egyáltalán nem volt veszélyes.
49. perc: Nagyon veszélyes norvég helyzet! Ugland tűnt fel a magyar ötösön belül, lőtt is, de Kovácsról szögletre pattant a labda.
47. perc: Ugland próbálkozott a bal oldalon, de a védők szögletre szerelték. A szögletnél valamilyen szabálytalanságot látott a bíró, így felszabadult a magyar kapu.

46. perc:Elkezdődött a második félidő.
ELSŐ FÉLIDŐ

44. perc: Nándorit kellett ápolni egy rövid ideig.
43. perc: Christensen került helyzetbe a magyar tizenhatos környékén, de hárman is körbevették, így a lövését sikerült blokkolni.
40. perc: Jobb oldali magyar szöglet után felszabadítottak a norvégok, majd villámgyorsan meg is indultak, de a magyar védelem visszazárt, Hove lövése pedig jócskán mellé gurult.
37. perc: Magyar helyzet! A jobb oldalon bontakozott ki a magyar lehetőség. Kovács indult meg, jól is adott laposan középre, Kisst meg is találta a labda, a csatár azonban 11 méterről, estében nem tudott elég erőt adni a lövésbe, így Klaesson könnyen védett.

30. perc: A szögletet Szerető küldte a kapu elé, de a norvégok felszabadítottak.
29. perc: Szerető indult meg egy szép csellel a jobb oldalon, de mielőtt beadhatott volna, szögletre szerelték.
26. perc: Bokros indult meg középen, majd mivel senki sem támadta, 25 méterről lövésre szánta el magát, de a labdája elkerülte a kaput.
21. perc: Ez veszélyes volt... Ugland centerezett remekül balról, de szerencsére a magyar kapu előtt mindenki lemaradt a labdáról.
20. perc: Szendrei kerülhetett volna helyzetbe, de a lábáról mellé perdült a labda.
19. perc: Szép támadás végén Kiss kapta a labdát 18 méterre a norvég kaputól, majd egy csel után jobbal a bal kapufa mellé lőtt.
18. perc: Letámadjuk a norvégokat, akik nagyon keményen játszanak. Egyelőre nagyobb helyzet nem alakult ki az északiak kapuja előtt.
A meccs helyszíne, Dugopolje régi, történelmi település Dalmáciában. Többek között erre menekült IV. Béla király is a tatárok elől, és talált menedéket Klissza várában.
14. perc: Veszélyesen kanyarodott a magyar kapu elé egy norvég beadás, de a középső védők tisztáztak.
12. perc: A bal oldalon bontakozott ki a norvég akció, végül Solbakken adott középre, de Kovács lefülelte a beadást.

8. perc: Bokros indult meg ígéretesen a jobb oldalon, de amikor középre játszott volna, a védők mentettek.
6. perc: Kiss próbált meg kapura törni, de elpattant tőle a labda.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A magyar csapat tiszta fehérben, a norvég piros-kékben játszik.
ELŐZMÉNYEK
Interjút adott lapunknak Németh Antal, az U19-es válogatott szövetségi edzője, amelyben elmondta, hogy bár az a német válogatott az esélyes a csoportgyőzelemre, egy meccsen bármi lehetséges. De odáig még a norvégokat és a horvátokat is le kell győzni, és ez sem lesz könnyű. Ennek ellenére bizakodik, és jó szereplésben reménykedik.
A Norvégia elleni találkozóról így vélekedett: „Az északiakról sokat elmond, hogy Angliában edzőtáboroztak, több felkészülési találkozót játszottak, a videoelemzőjük pedig figyelte a ciprusi edzőmeccseinket. Nagyon erős ellenfél, de van egy stílusunk, amelyet nem akarok feladni. Bunkerfutball helyett kezdeményezni akarunk, labdaszerzéssel kezdeni a védekezést, támadásban pedig szeretnénk minél többet birtokolni a labdát, és ívelések helyett passzokkal építkezni. Meglátjuk, mit enged meg az ellenfél, de nem azért megyünk fel a pályára, hogy mélyen visszahúzódjunk a kapunk elé.”
A teljes interjút ide kattintva lehet elolvasni.
Az U19-ES MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:Kovács Péter (DVSC), Ásványi Balázs (Puskás Akadémia), Kiss Ágoston (Haladás)
Védők:Kovács Krisztián (ETO FC Győr), Újvárosi Ádám (DVSC), Csóka Dániel (DAC), Majnovics Martin (Mattersburg), Major Gergő (Puskás Akadémia), Temesvári Attila (Budapest Honvéd), Bolla Gergő (Haladás)
Középpályások:Csonka András (Ferencváros), Szendrei Norbert (Bp. Honvéd), Nándori Botond (Csákvár), Bokros Szilárd (Puskás Akadémia), Bencze Márk (Vitesse), Szánthó Regő (ETO FC Győr)
Támadók:Kiss Tamás (Puskás Akadémia), Schön Szabolcs (MTK Budapest), Csoboth Kevin (Benfica), Szerető Krisztofer (FTC), Tímári Norman (Kelen), Torvund Alexander (Stabaek)








