U19-es Eb-selejtező: a mieink kikaptak Hollandiától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.07. 17:59
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott 2–0-s vereséget szenvedett a házigazdáktól a selejtezősorozat Hollandiában zajló minitornájának szombati játéknapján.

A magyar válogatott az első fordulóban nagyon fontos győzelmet aratott Szlovénia felett (2–1), kedden zárásképp az eddig pont és szerzett gól nélküli Máltával találkozik.nagyon fontos győzelmet aratott Szlovénia felett (2–1), kedden zárásképp az eddig pont és szerzett gól nélküli Máltával találkozik.

A szakmai stáb több helyen változtatott a szerdai kezdőcsapaton, a védelem azonos maradt, de a többi poszton zömmel új emberek vártak bevetésre – írja az mlsz.hu. Az első félidő a hollandok fölényét hozta, a hazaiak a szünetig dominálni tudtak, és a 25. percben Piroe révén megérdemelten szereztek vezetést.

A szünet után más felfogásban játszott a magyar válogatott, veszélyesebb lett a támadójátékunk, és helyzeteket is sikerült kialakítani. A gólszerzés azonban nem jött össze, a hollandok pedig a 82. percben, egy kontra végén megszerezték második találatukat, és beállították a 2-0-ás végeredményt.

A mieink kedden zárják a csoportkört, Málta ellen. Ha sikerül legyőzni a pont nélkül álló szigetországiakat, és Szlovénia nem nyer Hollandia ellen, akkor megszerezzük a továbbjutást érő második helyet.

„El kell ismerni, hogy a hollandok jobbak voltak, és teljesen megérdemelten nyertek. A házigazdáknak nagyon jó csapatuk van, meggyőződésem, hogy övék Európa egyik legjobb korosztályos válogatottja. Kedden fontos meccs vár ránk, győzni szeretnénk Málta ellen, és bízunk benne, hogy ezzel sikerül kiharcolni a továbbjutást" – mondta a mérkőzés után Marcus Jahn.

U19-ES EB-SELEJTEZŐ, 4. CSOPORT (HOLLANDIA)
2. FORDULÓ

Hollandia–Magyarország 2–0 (1–0)
Magyarország:
Bese Balázs – Krebsz Máté, Mocsi Attila, Berdó Máté, Majnovics Martin – Csonka András, Kiss Bence – Bolla Bendegúz (Bévárdi Zsombor, 79.), Banó- Szabó Bence, Szerető Krisztofer (Kundrák Norbert, 46.) – Torvund Alexander (Bencze Márk, 63.)
Szlovénia–Málta 5–0

Az állás: 1. Hollandia 6 pont, 2. Magyarország 3, 3. Szlovénia 3, 4. Málta 0

A 3. FORDULÓ PROGRAMJA (OKTÓBER 10.)
18.00: Szlovénia–Hollandia
18.00: Málta–Magyarország

AZ 1. FORDULÓ EREDMÉNYEI
Magyarország–Szlovénia 2–1
(Szabó 59., Lustyik 90., ill. Celar 84.)
Hollandia–Málta 3–0

A csoportból az első két helyezett jut tovább a tavaszi elitkörbe, ahonnan majd a csoportelsők kvalifikálják magukat a júliusi, finnországi U19-es Európa-bajnokságra. A csoportban azonos pontszám esetén elsőként az egymás elleni eredmények rangsorolnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik