U19-es Eb-sel.: nagy lépést tettünk a továbbjutás felé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.04. 20:53
null
A fiatal magyar csapat közel került a továbbjutáshoz (Fotó: mlsz.hu)
Férfi U19-es labdarúgó-válogatottunk Lustyik Levente 90. percben szerzett góljával 2–1-re nyert a szlovénok ellen a hollandiai Eb-selejtező tornán.

 

A magyar válogatott a torna legfiatalabb résztvevője, a keretből heten is 2000-es születésűek (a sorozatban az 1999. január 1. után született labdarúgók vehetnek részt), ők tagjai voltak a tavaszi U17-es Európa-bajnokságon hatodik helyen végző válogatottnak – olvasható az mlsz.hu beszámolójában. A csoportból két válogatott jut tovább a tavaszi elitkörbe, ahonnan majd a csoportelsők kvalifikálják magukat a júliusi finnországi U19-es Európa-bajnokságra. Ebből a szempontból nagyon fontos volt, hogy a csapat győzni tudjon Szlovénia ellen a nyitómeccsen.

Válogatottunk ennek megfelelően kezdte a mérkőzést: sokkal többet birtokoltuk a labdát ellenfelünknél, irányítottuk a játékot, és jöttek a helyzetek is, még ha a mélyen, fegyelmezetten védekező szlovén védelmet nem is volt könnyű feltörni. Először Kundrák Norbert előtt adódott kecsegtető lehetőség, de belevetődtek a lövésébe, majd veszélyes bal oldali beadás után Palincsár Martin fejese szállt fölé. A játékrész legnagyobb lehetősége egy oldalszabadrúgás után adódott a magyar csapat előtt, ám Berdó Máté lövése után a labda a kapufán csattant.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első befejeződött, ezúttal Szabó Levente lőtt kis híján óriási gólt, de a labda a léc és a kapufa találkozásáról a gólvonal elé pattant. Nem sokkal később azonban jött a találat: Szabó egy bal oldali beadást követően megelőzte a védőjét, és a kapuba pörgetett (1–0).

A gól felébresztette a fizikailag nagyon erős szlovén csapatot, amely a mélységi védekezésből átment letámadásra, és nagyon sok test a test elleni párharcra kényszerítette a magyar együttest. Ekkor többet járt a mi tizenhatosunk közelében a labda, de a magyar kontrákban jócskán benne volt a veszély. Még egygólos vezetésünknél történt, hogy Szabó elment a jobb oldalon, középre tett labdája után Bévárdi eldönthette volna a meccset, sajnos azonban rosszul találta el a labdát.

Ez megbosszulta magát, a 84. percben ártalmatlan szituációban Kundrák fogta meg az ellenfele mezét egy pillanatra a tizenhatoson belül, de szinte azonnal el is engedte, a játékvezető viszont tizenegyest ítélt, amelyet Zan Celar értékesített is (1–1).

A fizikai párharcoktól ekkor már kissé fáradt magyar csapat azonban nem adta fel, és utolsó tartalékait mozgósítva ment előre a győzelemért. A 90. percben Kundrák harcolt ki szabadrúgást 17 méterre a kaputól. Lustyik Levente állt a labda mögé, és a sorfal felett a jobb felső sarokba csavart, a kapus mozdulni sem tudott (2–1), és ezzel a találattal U19-es válogatottunk meg is nyerte a találkozót.

„Igazi csapatmunka volt ez a siker, nagyon megküzdöttek érte a srácok. Nagyon fontos sikert arattunk, mindenki a maximumot nyújtotta, férfimunka volt, amit láttam. A győzelem nagy lépés a továbbjutás felé, de még nem dőlt el semmi, két meccsünk még hátravan. A mai nap után a regeneráció a legfontosabb, és folytatjuk a felkészülést az előttünk álló mérkőzésre Hollandia ellen. Van a csapatban potenciál, tehetséges játékosok alkotják, a hazai pályán futballozó hollandok ellen is szeretnénk megmutatni a tudásunk” – értékelte a meccset Marcus Jahn szövetségi edző.

A csoportból az első két helyezett jut tovább a tavaszi elitkörbe, ahonnan majd a csoportelsők kvalifikálják magukat a júliusi finnországi U19-es Európa-bajnokságra.

U19-ES EB-SELEJTEZŐ
4. CSOPORT (HOLLANDIA)
1. FORDULÓ (OKTÓBER 4.)
Magyarország–Szlovénia 2–1 (0–0)
Lisse. V:
Ivanov (orosz)
Magyarország:
Bese Balázs – Krebsz Máté, Mocsi Attila, Berdó Máté, Majnovics Martin – Lustyik Levente, Schafer András (Kiss Bence 90.) – Kundrák Norbert, Palincsár Martin (Banó-Szabó Bence 46.), Bévárdi Zsombor – Szabó Levente (Torvund Alexander 78.)
G: Szabó (59.), Lustyik (90.), illetve Celar (84.)

Hollandia–Málta 3–0

2. FORDULÓ (OKTÓBER 7.)
13.00: Szlovénia–Málta
16.00: Hollandia–Magyarország

3. FORDULÓ (OKTÓBER 10.)
18.00: Szlovénia–Hollandia
18.00: Málta–Magyarország

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bese Balázs (Budaörs), Varga Ádám (Puskás Akadémia)
Védők: Krebsz Máté (Ajka), Mocsi Attila (Videoton FC), Berdó Máté (Paksi FC), Majnovics Martin (Mattersburg), Bolla Bendegúz (Videoton FC), Csóka Dániel (Wolverhampton)
Középpályások: Lustyik Levente (MTK Budapest), Schafer András (MTK Budapest), Csonka András (Ferencváros), Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd), Kiss Bence (Haladás), Palincsár Martin (MTK Budapest)
Támadók: Szerető Krisztofer (Stoke City), Bévárdi Zsombor (Siófok), Kundrák Norbert (Ferencváros), Bencze Márk (Vitesse), Torvund Alexander (Videoton FC), Szabó Levente (Genoa)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik