U15-ös válogatott: győzelem után döntetlen a románok ellen

2011.05.26. 18:46
Címkék
A magyar U15-ös labdarúgó-válogatott a győztes keddi összecsapás után csütörtökön is megmérkőzött a románokkal, a Mátészalkán megrendezett felkészülési mérkőzés 2–2-es döntetlennel zárult.

Rosszul kezdtük a meccset, már az 5. percben gólt kaptunk. Az első félidő közepétől azonban átvettük az irányítást, egyre több helyzetet dolgoztunk ki, és a 38. percben Mayer Milán révén sikerült egyenlítenünk. A második félidőben feljavult a csapat támadójátéka és a védekezése is, ennek köszönhetően az 58. percben Mayer második találatával átvettük a vezetést. Az előnyt nem sikerült a lefújásig megtartani, a hajrában a románok kihasználtak egy védelmi hibát, és beállították a 2-2-es végeredményt.Mayer Milán révén sikerült egyenlítenünk. A második félidőben feljavult a csapat támadójátéka és a védekezése is, ennek köszönhetően az 58. percben Mayer második találatával átvettük a vezetést. Az előnyt nem sikerült a lefújásig megtartani, a hajrában a románok kihasználtak egy védelmi hibát, és beállították a 2-2-es végeredményt.

„A két mérkőzés jól szolgálta a felkészülésünket, újabb fontos nemzetközi tapasztalatokat szereztünk – fogalmazott Varga Antal szövetségi edző a találkozó után. – Egy jó erőkből álló, agresszív román csapattal játszottunk, és mindenképpen pozitívumként értékelem, hogy kombinatívan, gyorsan, kreatívan futballoztunk, támadásban remek teljesítményt nyújtottunk mindkét meccsen. A védekezés azonban egyelőre nem állt össze, itt nagy munka vár még ránk, mind egyénileg, mind a csapatjátékot tekintve"

Legfrissebb hírek

A tekvandós Józsa Levente bronzérmet szerzett a Podgorica Openen

Egyéb egyéni
7 perce

Dán edzőkeringő a Ferencváros női kézilabdacsapatánál

Kézilabda
8 perce

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
9 perce

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
16 perce

A 20 éves Paul Seixas célja Tadej Pogacar legyőzése

Kerékpár
26 perce

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
42 perce

Hivatalos a nevezési lista, 13 magyar indul a kazahsztáni birkózó-vb-n

Birkózás
42 perce

Bukarestben javítana a Szolnok a FIBA Európa-kupában

Kosárlabda
49 perce