Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
Több mint 20 nagyméretű műfüves pálya épül 2012-ben
A Magyar Labdarúgó-szövetség 2012-ben TAO-s pénzből több mint 20 nagyméretű műfüves pálya, valamint több mint 100 kisméretű (20x40m vagy 30x40m) műfüves pálya megépítését, továbbá több mint 50 élőfüves nagypálya felújítását, korszerűsítését tervezi. Többek között erről is szó volt a szövetség mai elnökségi ülésén, amelyről az mlsz.hu számolt be.
![]() |
| A magyar válogatott Norvégia ellen zárja az évet |
Eldőlt az is, hogy a 2012. május 1-jén megrendezendő férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa-döntő és a SportM-kupa-döntő helyszínéül a Puskás Ferenc Stadion szolgál majd, míg a 2012. április 18-i Ligakupa-döntő helyszínét az MLSZ Versenybizottsága a két döntőbe jutó sportszervezettel egyeztetve jelöli majd ki.
Az elnökség felkérte a főtitkárt, hogy a nemzetközi tapasztalatok alapján dolgozza ki a hazai, saját nevelésű (home-grown) játékosok bajnokságban való szerepeltetésének komplex motivációs eszközeit, illetve, ha ez szükséges, ennek szabályozó elemeit jóváhagyásra terjessze az elnökség elé.
Elfogadta Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, az etikai-fair play, valamint a kisebbségi bizottság elnökeinek beszámolóit. Az elnökség áttekintette a fogadási csalások miatt kialakult helyzetet, és felkérte az MLSZ jogi apparátusát a fegyelmi és a versenyszabályzat adta lehetőségek elemzésére, különös tekintettel a hatályos szabályok összehangolására.
Az elnökség elfogadta a közgyűlés elé kerülő, 2012-re vonatkozó pénzügyi tervet is.
A mai elnökségi ülésen véglegessé vált a magyar válogatott 2012-es programja. Az eddig pletykaszintű információk beigazolódtak, a magyar válogatott Norvégia ellen zárja majd az évet.
A magyar válogatott legutóbb a 2008-as Európa-bajnokság selejtezősorozatában találkozott a norvégokkal, a Megyeri úton 4–1-es vereséget szenvedett a gárda, idegenben pedig 4–0-ra kapott ki.
| Február 29. | Magyarország–Bulgária | felkészülési mérkőzés |
| Június 1. | Csehország–Magyarország | felkészülési mérkőzés |
| Június 4. | Magyarország–Írország | felkészülési mérkőzés |
| Augusztus 15. | Magyarország–Izrael | felkészülési mérkőzés |
| Szeptember 7. | Andorra–Magyarország | vb-selejtező |
| Szeptember 12. | Magyarország–Hollandia | vb-selejtező |
| Október 12. | Észtország–Magyarország | vb-selejtező |
| Október 16. | Magyarország–Törökország | vb-selejtező |
| November 14. | Magyarország–Norvégia | felkészülési mérkőzés |




