Szoborparki emlék – Garaba Imrét ezer szál köti a Stadionhoz

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2019.11.10. 10:56
null
Garaba Imre (középen) az utolsó nagy generáció tagjaként kijutott a vb-re is (Fotó: MTI/Benkő Imre)
Garaba Imrét ezer szál köti a Stadionhoz, nekik annak idején már a bemelegítés is hatalmas élmény volt, mert rengeteg inspirációt kaptak a szurkolóktól.

 

Nyolcvankét válogatott mérkőzés – ebből huszonnyolc az egykori Népstadionban. Három gól címeres mezben, egy Spanyolországban, egy Győrben a törökök ellen, és egy a nemzet akkori stadionjában – Anglia ellen 1981-ben, amikor Puskás Ferenc hazatért, és az előmeccsen varázsolt... Garaba Imrét, a Bp. Honvéd 61 esztendős korábbi védőjét tehát ezernyi szál köti a stadionhoz, így a Puskás Aréna stadionavatójára indított sorozatunkban szereplő, „Emlékkép” címet viselő rövid rovatunk ezúttal kicsit hosszabbra nyúlik – talán senki sem bánja.

„Néhány napja, mindenszentek ünnepén a temető előtt találkoztam egy gyerekkori ismerősömmel – mondta Garaba Imre, amikor az egykori Népstadionról kérdeztük. – Ő említette: emlékszel, amikor az esőben néztük a meccset, és emlékszel, mit mondtál? És igen, nagyon is emlékszem. Akkor végezhettünk a középiskolával, Sződről néhányan mentünk valamelyik kettős meccsre, és a legfelső sorban ültünk. Zuhogott az eső, és én, a sződi fiú, a Váci Izzó NB II-es játékosa azt mondtam, mit nem adnék azért, ha egyszer, egyetlenegyszer ott lent, azon a gyepen, ennyi ember előtt, futballozhatnék! Nem emlékszem, milyen meccs volt, de ez a mondat elhangzott, és lám, még a régen látott barátom is megjegyezte. Egyetlen mérkőzés a szentélyben – az nekem maga lett volna a boldogság.”

Nem kellett rá sokat várnia, és az egy alkalomból sokkal több lett: 1979 nyarán a Bp. Honvéd szerződtette az akkor 21 éves, keménykötésű védőt, de az első fordulóban, a Pécsi VSK otthonában még nem lépett pályára, ám a 2–1-es vereség hatására Tichy Lajos vezetőedző úgy döntött, a második körben pályára küldi az újoncot. A Népstadionban. A Ferencváros ellen. A feladat pedig Nyilasi Tibor őrzése volt.

„Ötvenezer néző előtt mentünk ki a pályára, és én nézegettem felfelé, hogy hol is ültem az esőben. Egy egy lett a vége, Nyilasi Tibi nem szerzett gólt, a visszajelzések alapján nekem nem ment rosszul a játék. Az volt az első élvonalbeli meccsem, ezt nem lehet elfelejteni. És amire mindenki emlékszik még a Stadion kapcsán, ha a második meccset játszottuk a kettős rangadón, a szoborparkban melegítettünk. Bent még ment az első rangadó, a zajokból következtettünk arra, ki rúghatott gólt, miközben több száz ember állta körül azt a kis edzőpályát. Ott voltak a falumbeliek, akik biztattak, hogy Imi, mutasd meg nekik! A barátok között volt sok fradista, ők ugrattak, hogy szeretünk, de ma hasra eshetsz nyugodtan... És oda nem kellett egy rendőr sem, mindenki biztonságban érezte magát, az ellenfél szurkolói sem durváskodtak. Amikor aztán válogatott lettem, megismertem a többi csapat játékosát, még nagyobb lett a motiváció. Tudtuk, hogy a kettős rangadó után megyünk Tatára, készülünk a válogatott meccsére, és a győztesek napokig froclizzák a veszteseket – azt pedig jobb volt elkerülni! A pályán megküzdöttünk, aztán a négy csapat tagjai a Stadion Szálló pincehelyiségében együtt megvacsoráztak, utána kugliztunk, kártyáztunk, megittunk néhány hosszúlépést, elemeztük a meccseket, ott is ment az ugratás – szóval, muszáj volt nyerni.”

Garaba Imre 1980 tavaszán Kassán mutatkozott be címeres mezben, és akárcsak az NB I-ben, a válogatottban is a második volt a hazai mérkőzés, a Skócia elleni 3–1-es győzelem. A korábbi beállós jó szívvel emlékezik az Anglia, Hollandia, Németország elleni találkozókra is, az ötven-, hatvan-, hetvenezer drukkerre, ám az 1986-os, Brazília ellen 3–0-ra végződő összecsapás, a felhajtás, a körítés, a mérkőzés tényleg minden képzeletet felülmúlt. Szintén emlékezetes volt a Norvégia elleni 4–1-es selejtező, amellyel a mieink kivívták az 1982-es világbajnokságon való részvétel jogát. A meccs közben film készült a kapitányról, és azóta is gyakran emlegetik Mészöly Kálmán kifakadását: Imre, hát miért nem váltotok?!

„Tudom, hogy ez a beszólás szállóige lett – nevetett Garaba Imre. – Az edzőn nagy a nyomás, a vb-kvalifikáció volt a tét, senki sem lehetett nyugodt, gondolhatja, csaknem hetvenezer néző őrjöngése közepette nem hallottam a kérdést, de megoldottuk a feladatot hátul.”

Garaba Imre sokáig Bozsik József (101), Fazekas László (92), Grosics Gyula (86) és Puskás Ferenc (85) után a magyar válogatottsági rangsorban az ötödik helyen állt, a 2016-os Eb hősei előzték azóta: Király Gábor (108), Dzsudzsák Balázs (106), Gera Zoltán (97) és Juhász Roland (95) került elé.

„Kaptam meghívót, természetesen ott leszek az Uruguay elleni mérkőzésen, történelmi pillanat lesz – és engem az sem zavar majd, ha aznap esik az eső.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
November 15., péntek (Puskás Aréna)
19.00: Magyarország–Uruguay (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
Vezeti: Damir Skomina (Robert Vukan, Tomaz Klancnik) – szlovénok

EB-SELEJTEZŐK
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales – élőben az NSO-n!
20.45: Horvátország–Szlovákia – élőben az NSO-n!
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán – élőben az NSO-n!
20.45: Wales–Magyarország – élőben az NSO-n!

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország7 42114–6+814
2. MAGYARORSZÁG7 43 8–9–112
3. Szlovákia6 31210–8+210
4. Wales6 222 6–6 0 8
5. Azerbajdzsán6 15 5–14–9 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik