Szélesi 99 éves rekordja! Luxemburgban az évtizedes mélypont elkerülése a cél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.09. 15:46
null
Leekens és Szélesi is együtt ázott a csapattal a szerdai edzésen (Fotó: MLSZ/Baricsa Gábor)
A magyar labdarúgó-válogatott mai, Luxemburg elleni, illetve a keddi, Costa Rica elleni felkészülési mérkőzése előtt összegyűjtöttünk néhány statisztikai érdekességet. Kezdve Szélesi Zoltán korrekordjával, folytatva a sort az elmúlt tíz év leggyengébb éves mérlegével, de kitérünk a kerettel kapcsolatos kuriózumokra is.

 

A KAPITÁNY

♦ A magyar válogatott Luxemburg és Costa Rica ellen Szélesi Zoltán ideiglenes szövetségi kapitány irányításával készül (bár már ott van a csapat mellett az irányítást januártól átvevő új kapitány, Georges Leekens is). 2013 óta ő a hatodik szövetségi kapitányunk – Egervári Sándor, Csábi József, Pintér Attila, Dárdai Pál és Bernd Storck után – s egyúttal a negyedik ideiglenes kapitány, hiszen az egy meccsre beszálló Csábi József mellett Dárdai Pál és első megbízásakor Bernd Storck is ideiglenes kapitánynak számított (utóbbi pozícióját később „véglegesítették”).

♦ A beugrók közül Csábinak volt a legkevesebb meccse, egy, amelyet Andorra ellen 2–0-ra megnyertünk. Viszont volt még egy egymeccses irányítónk, méghozzá Farkas József, aki Pintér Attila segítője volt, vagyis nem volt szövetségi kapitány, de Pintér betegsége miatt 2014 júniusában ő dirigálta a válogatottat Kazahsztán ellen, azt a meccset is megnyertük, 3–0-ra.

♦ Szélesi Zoltán jelenleg 35 éves (november 22-én tölti be a 36-ot). A Nemzeti Sport Online utánanézett a Nemzeti Labdarúgó-archívumban, és a meglévő adatok alapján nála fiatalabb szövetségi kapitánya legutóbb 1918-ban volt a magyar válogatottnak. Akkor Fehéry Ákos két nappal a 35. születésnapja előtt, 1918. április 14-én irányította először a nemzeti csapatunkat Ausztria ellen (2–0-ra győztünk).

A KÖZÖS MÚLT

♦ Ma tizenegyedik alkalommal mérkőzik meg egymással a luxemburgi és a magyar válogatott. A mérlegünk nem is lehetne szebb: a korábbi tíz meccset kivétel nélkül megnyertük, többnyire simán, az összesített gólkülönbség 47–10. A korábbi találkozók között van négy Európa- és két világbajnoki selejtező, illetve négy barátságos/felkészülési mérkőzés is.

♦ Az első meccsünket még 1938 januárjában vívtuk Luxemburg ellen, idegenben 6:0-ra nyertünk. Legutóbb 2011. június 3-án játszottunk a miniállam ellen, ugyancsak idegenben, azon a találkozón Szabics Imre góljával 1–0-ra nyertünk. Akárcsak 1993-ban hazai pályán, világbajnoki selejtezőn – a további nyolc meccsünkön mindig nagyobb különbséggel győztünk.

♦ A hat évvel ezelőtti győztes csapatunkból mára már csak Dzsudzsák Balázs maradt meg (Elek Ákos lehetne a másik, de ő sérülés miatt az elutazás előtt kikerült a keretből).

♦A legnagyobb különbségű magyar siker 1975-ben született meg, amikor Európa-bajnoki selejtezőn 8–1-re győztünk.

♦ A keddi ellenféllel, Costa Ricával először mérkőzünk meg. CONCACAF-zónába tartozó csapattal 2006 után játszunk ismét, akkor Székesfehérváron 1–0-ra vertük meg Kanadát.

 

AZ ELMÚLT EGY ÉV ÉS A KÖZELMÚLT

♦ 2017-ben eddig hét meccset játszott a magyar válogatott, kétszer győzött, ötször kikapott. Ha ezt pontokra átfordítjuk – beleszámolva az idei, eddigi egyetlen felkészülési meccsünket is –, akkor hárompontos rendszerben számolva ez 28.57 százalékos teljesítményét jelent (hat pontot szereztünk a 21-ből).

♦ Az elmúlt tíz évben jelen állás szerint a mostani leggyengébb mérlegünk. Viszont ha a hátralévő két meccsből kettőt nyerünk, akkor ez a helyzet változni fog. A mostanit megközelítően gyenge mutatónk legutóbb 2009-ben volt, akkor 33 százalékkal zártunk. Ha a hátralévő két meccsből legalább egyet nyerünk, akkor a 33 százalékos mutató már meglesz, egy győzelemmel és egy döntetlennel 37, két győzelemmel 44 százalékon zárhatunk.

ÉVES MÉRLEGEK AZ ELMÚLT TÍZ ÉVBŐL

győzelemdöntetlenvereség
2017*25
2016354
2015531
2014423
2013342
2012432
2011713
2010414
200936
2008442
200767
*Két meccs még hátravan

♦ Leendő ellenfeleink közül Luxemburg a vb-selejtezők során hat pontot szerzett, ezzel Fehéroroszországot megelőzve az A-csoport 5. helyén végzett. A fehéroroszok ellen négy pontot szereztek a luxemburgiak, valamint egy egy-pontot elcsentek a bolgároktól és hatalmas meglepetésre, idegenben, Toulouse-ban (ahol számunkra a tavalyi Eb befejeződött) Franciaországtól is.

♦ Costa Rica a CONCACAF-zóna 2. helyén jutott ki az oroszországi vb-re. 1990 óta a negyedik világbajnokságára készülhet, a legnagyobb sikerét 2014-ben, Brazíliában érte el, amikor a legjobb nyolc közé jutott. Óscar Ramírez szövetségi kapitány csapata Magyarország előtt szombaton Spanyolországgal is megmérkőzik Málagában.

A KERETEK

♦ Szélesi Zoltán előzetesen kihirdetett keretéből hárman estek ki sérülés miatt: Elek Ákos, Fiola Attila és Guzmics Richárd.

♦ Luxemburg ellen több játékosunk is hosszú kihagyás után térhet vissza a válogatottba. A 25. fellépésére készülő Korcsmár Zsolt 2014. október 11. után játszhat ismét, míg Nikolics Nemanja 2016 októberében, Németh Krisztián 2016. novemberében játszott legutóbb a nemzeti csapatban. Viszont Gróf Dávid vagy Kovácsik Ádám személyében újoncot avathatunk Luxemburgban.

♦ A luxemburgiak legértékesebb játékosa a belga élvonalbeli Waasland-Beverenben játszó védő, Laurent Jans, akinek a piaci értékét a Transfermarkt 1.2 millió euróra teszi. A legmagasabb szinten pedig két középpályás, Chris Philipps és Vincent Thill játszik, mindketten a francia élvonalbeli Metz futballistái, előbbi nyolc, utóbbi egy bajnokin szerepelt ebben az idényben a Ligue 1-ben.

♦ Fenti tény azt is jelenti, hogy Luxemburgnak több topligás (értsd ez alatt az öt legerősebb európai bajnokságot) játékosa van a jelenlegi keretében, mint nekünk, mivel nálunk csak Nagy Ádám (Bologna – Olaszország) számít topligásnak.

♦ Keylor Navas, a Real Madrid kapusa sérülése miatt nem csatlakozhatott a Costa Rica-i válogatotthoz, amely szombaton Spanyolország, kedden pedig hazánk vendégeként játszik felkészülési mérkőzést. Rajta kívül Joel Campbell (Real Betis), valamint Bryan Ruiz (Sporting) is sérülés miatt hiányzik a Málagában készülő dél-amerikai csapatból.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
November 9. (csütörtök), 20.00: Luxemburg–Magyarország
November 14. (kedd), 20.15: Magyarország–Costa Rica

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:Dibusz Dénes (Ferencváros), Gróf Dávid (Budapest Honvéd), Kovácsik Ádám (Videoton)
Védők:Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korcsmár Zsolt (Midtjylland – Dánia), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Szabó János (Paks), Vinícius (Videoton)
Középpályások:Balogh Balázs (Puskás Akadémia FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Videoton)
Támadók:Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Arab Emírségek), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Németh Krisztián (New England Revolution – Egyesült Államok), Nikolics Nemanja (Chicago Fire – Egyesült Államok), Priskin Tamás (Ferencváros), Sallai Roland (APOEL – Ciprus), Stieber Zoltán (D. C. United – Egyesült Államok), Ugrai Roland (Diósgyőri VTK), Varga Roland (Ferencváros)

A LUXEMBURGI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Youn Czekanowicz (Gent II – Belgium), Anthony Moris (Mechelen – Belgium), Ralph Schon (Strassen)
Védők:
Ricardo Delgado (Jeunesse Esch), Dirk Carlson (Union Titus Pétange), Tim Hall (Lierse – Belgium), Laurent Jans (Waasland-Beveren – Belgium), Kevin Malget (F91 Dudelange), Marvin Martins (Jeunesse Esch)
Középpályások:
Dwayn Holter (Differdange 03), Mathias Jänisch (Differdange 03), Christopher Martins (Bourg-Péronnas – Franciaország), Mario Mutsch (Progres Niederkorn), Chris Philipps (Metz – Franciaország), Aldin Skenderovic (Union Titus Pétange), Olivier Thill (Progres Niederkorn), Vincent Thill (Metz – Franciaország), Eric Veiga (Braunschweig II – Németország)
Támadók:
Daniel da Mota (Racing FC), Aurélien Joachim (Lierse – Belgium), Gerson Rodrigues (Telstar – Hollandia), Danel Sinani (F91 Dudelange), David Turpel (F91 Dudelange)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik