Sousa edzőként is BL-t nyerne, ajánlatot kapott az MLSZ-től - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.24. 20:36
null
Paulo Sousa boldog a Maccabinál, mindig az adott feladat motiválja (Fotó: DPA)
A játékosként a Borussia Dortmunddal BL-t nyerő Paulo Sousa még mindig nagy népszerűségnek örvend Németországban. Erről tanúskodik, hogy a Frankfurt–Maccabi Tel-Aviv Európa-liga meccs előtt hosszabb cikket közölt róla a német DPA hírügynökség. A szakember többek között edzői pályafutásáról, a jövőre vonatkozó terveiről is beszélt.

„Természetesen a játékosmúltamból sok mindent magammal hoztam, amit edzőként hasznosítani tudok. És remélem, edzőként is dolgozhatok még olyan klubnál, amely képes Bajnokok Ligáját nyerni" – idézi a német DPA hírügynökség a Maccabi Tel-Avivval a Frankfurt elleni El-meccsre Németországba látogató szakembert.

„Ugyanakkor jelenleg boldog vagyok a Maccabinál. Tizenöt éves korom óta részese vagyok a futball vérkeringésének, és hálás vagyok, hogy ez most is így van” – tette hozzá Sousa.

A cikk kitér Sousa játékos pályafutására, kiemeli, hogy a Juventusban és a Dortmundban is futballozott, mindkét csapattal BL-t is nyert, és felsorolja azokat a klubokat is, melyeknél edzőként dolgozott – QPR, Swansea, Leicester, Videoton, Maccabi Tel-Aviv.

A szerző hangsúlyozza, hogy a futball mára sokat változott. Ma már egyre kevésbé a játékosmúlt határozza meg azt, hogy valakiből milyen edző lesz. Példaként Jürgen Kloppot és José Mourinhót említi. Sousát Lothar Matthäusszal állítja párhuzamba, aki a portugálhoz hasonlóan nagy futballista volt, de edzőként nem dolgozott sztárkluboknál, viszont megfordult Magyarországon és Izraelben is. Sousa arról beszélt, hogy, őt elsősorban a feladat motiválja.

„Számomra nincs kicsi vagy nagy klub, csak jó vagy kevésbé jó projekt" – fogalmazott Sousa.

A cikk hozzáteszi: „A közelmúltban kapott egy ajánlatot is. még nem a Dortmundtól, vagy a Milantól, hanem a magyar válogatottól."

Sousát egyébként nem először hozták hírbe a magyar válogatottal, korábban izraeli és román forrsáok is arról írtak, hogy a magyar szövetség látókörében van a portugál edző.

 

Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
1 órája

Kalmár Zsolt felépült és készen áll az új kihívásra

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 10:58

Aláírták a szerződést – Székesfehérvár önkormányzatának tulajdonába került a Fehérvár FC

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 21:10

Cser-Palkovics András: Pénteken szeretnénk aláírni a Fehérvár FC átvételét

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 09:06

NS-dokumentumfilm: visszatérés Madridba

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 17:42

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55
Ezek is érdekelhetik