nemzetisport.hu 2017.10.11 17:11 Frissítve: 2017.10.11 17:11

„Show must go on… Storck must go home” – így látják önök

Mint megírtuk, a magyar labdarúgó-válogatott 1–0-ra legyőzte hazai pályán Feröert az európai vb-selejtezők csoportszakaszának utolsó fordulójában. A mérkőzés a siker ellenére rengeteg indulatot váltott ki – a magyar szurkolók például az első félidő hajrájában Bernd Storck szövetségi kapitány ellen tüntettek. A Nemzeti Sport Online most összeszedett néhányat a szurkolóktól beérkező vélemények közül.

Rengetegen kritizálják Bernd Storckot (Fotó: Szabó Miklós)

 

Szabó György, Facebookon: „Nem kaptak támogatást?! Közel telt ház volt... A hatéves fiammal (akinek ez volt az első meccse életében, amit élőben látott) 250 kilométert utaztunk, szobát vettünk ki, kikértük az iskolából, összesen ez a 90 perc került legalább 30 ezer forintunkba. Nem kaptak támogatást?! Szégyellje magát, Storck!”

fuszball: „Elkergethetik Storckot, hozhatnak akárkit. Hiába kutyázza a játékosokat mindenki, ők ennyit tudnak. A frusztrációt inkább az okozza, hogy zéró, béka segge alatti teljesítménnyel élnek úgy, mint a királyok.

Azt hiszem, jobb meccsek ide, rosszabb meccsek oda, a mutatott játék, a játékosok klubcsapatainak névsora, a játékosok képességei alapján ez a magyar foci teljesen reális teljesítménye. Ez nem tragédia, csak nem kell azt hinni, hogy a csapat óriási dolgokra képes. Ennyire képes, és ezért aki szereti őket, az nézze és szurkoljon nekik, aki nem, az ne nézze.

Amíg az utánpótlást nem építik fel újra, amíg nem fejlesztik a sportági infrastruktúrát, amíg a fiatalok nagy része az anyagi helyzete, és nem a tehetsége alapján kap lehetőséget és helyet, addig ez reménytelen.

A közeg amatőr. Storckot szidhatja mindenki, az ő szemlélete profi, még ha a teljesítménye olyan, amilyen. Időt kell adni a sportnak, pénzt fektetni bele, de nem stadionokba, hanem sportiskolákba, edzőképzésre, szakmai stábok komoly képzésére, és így tovább. Attól, hogy ezt a csapatot »felakasztják« és felelőst keresnek, az nem megoldás. Amíg a hátország nem változik, mindegy ki van a frontvonalon. Ez a realitás, ezt Storck nem cinikusan mondta, ezt el kell fogadni és meg kell érteni.”

Ön szerint mi legyen Bernd Storck sorsa?
Összes szavazat:50041
Szavazás kezdete: 2017. 10. 10
Mennie kell! - 50%
Ez a csapat ennyit tud, mindegy, ki a kapitány. - 40%
Hagyják tovább dolgozni! - 9%
 

Lali55: „Olyan edzőt kell hozni, akinek van gyakorlata a gyenge csapatokkal. Ott van példának Dárdai, aki beidomítja a játékosokat az alap mozdulatsorokra. Megszervezi a védelmet, stb. A lényeg, hogy egyszerű, a gyenge játékos által is érthető taktikát dolgoz ki és begyakoroltatja velük, hogy álmukból felkelve is tudják, mit kell csinálni, ha abból az irányból jön a labda. Aztán erre már lehet építkezni.
Igaz, hogy Storck volt az edző Norvégia ellen, de egy ilyen betanított csapatot vett át. A lendület kitartott az Eb-ig. Ő nyilván ennél sokkal okosabb edző és nem fog ilyen gyerekes dolgokkal foglalkozni, hát átalakította a válogatottat. »Nagy« sikere volt, 13 pontot össze is szedtünk.”

Pberti: „Show must go on… Storck must go home!!!”

mattsakk: „Eppel azt hiszem, már négyszeres (!) válogatott, pedig egy értelmes megmozdulása sem volt még. De nem ő a hibás, hanem aki beválogatja. Ugrairól két perc alatt kiderült, hogy sokkal jobb nála. A többieknek továbbra is helye van a keretben, mivel bármilyen gyengék is, sajnos nincsenek náluk jobbak. Csak tudnám, kivel kéne játszanunk, hogy végre legyen egy jó meccsünk. Ugyanis ebben a csoportban velünk együtt négy gyenge csapat volt. Közülük szoros küzdelemben mi voltunk a legjobbak, ez a szintünk. De a játékunk, könyörgöm, még ezek ellen is katasztrófa!”

burke: „Biztosak lehettek benne, hogy Storck lemond. Lehet tapsikolni, ezt akartátok. Csakhogy ezzel nem oldódik meg semmi. A játékosállomány ugyanaz marad.”

Kraw: „A magyar focival az a baj, hogy kiveszett a játék szeretete meg a győzni akarás. Nekem, személy szerint mindig ez jön le. Természetesen kivétel mindig van.”

paszkor: „Mindenki úgy csinál, mintha valami hatalmas tragédia történt volna. A 3. helyen végeztünk, a legnagyobb baj az volt, hogy a kapitány egy andorrai meccset elb***ott egy ligaválogatottal, de amúgy ez a realitás.

Mit hittetek, hogy az Eb után majd a vb-re is kijutunk úgy, hogy ennek a feröeri csapatnak komolyabb bajnokságokban norvég és dán élvonalbeli játékosai vannak, mint a magyarnak!

Reális eredmény született. Ahogy sokan itt nem tudják megemészteni, nem vagyunk sehol sem a foci térképen 30 éve. Volt egy jó Eb-nk, örültünk, de tudni kell helyén kezelni ezt. Lehet, ahogy anno kikaptunk 8–1 re Hollandiától és utána feltámadtunk, talán jövőre szerencsésebb meccsekkel jobb eredmények jönnek. De ha nem, akkor sem fogok csodálkozni, de szurkolni mindig minden körülmények között fogok a magyar válogatottnak! Hajrá, magyarok!”

xenosz2:Rosszul lehet játszani, de lélektelenül nem. Ezt szét kell választani szerintem. Rossz játékért szerintem nem lenne szabad pfujolni, ez benne van és nálunk erősebb csapatokkal is előfordul. Az akaratgyenge játékért kell »k***a gyengézni«.

Sok sebből vérzik a magyar foci és alapjaiban működik rosszul, amatőr módon. Hogy ki a szövetségi kapitány, az maximum árnyalatnyi különbséget tud okozni a focinkban. A változás az utánpótlásképzésben, a kluboknál folyó munkában, a mentalitás változásában van, de ezeken a helyeken nagyon nagy a lemaradás, de még az akarat is nagyon gyenge, hogy jobban működjön.”

kereklabda: „Már az első félidőben képtelenek voltunk egymás utáni 4 pontos passzra… Nem Storck sara ez főleg.”

mattsakk: „Storck nem érti, miért elégedetlenek a szurkolók? Mindig azt mondja, hogy ez a realitás, miért várunk többet? Még csak nem is a kevés megszerzett pontunkkal van bajom. Ami a lényeg: ez a csapat egyszerűen képtelen egy normális, gólhelyzetig jutó támadást vezetni már mérkőzések sora óta! Semmi élvezetet nem nyújt a játéka. Gólokat csak pontrúgásból vagy véletlenül szerzünk. Már mazochistának kell lenni lassan, hogy végignézzünk egy válogatott meccset.”

svedivan: „Ez a játék még a svájciak elleninél is borzalmasabb volt. Egyébként a közönség az egész selejtezőn nyújtott kritikán aluli teljesítményt fütyülte ki, nemcsak a mait. A MAGYAR FOCI EGYELŐRE HALOTT, benne vagyunk Európa legrosszabb 5 csapatában az én véleményem szerint !!! Nem hiszem, hogy nagyot tévedek.”

Tomasenko30: „Nem a 3. hellyel van a gond, mert az abszolút reális. Épeszű ember nem várta el a 2. helyet, és sokan nem is azért haragszanak, mérgelődnek mert harmadik lett a csapat. Hanem azért, mert kikaptunk idegenben egy Andorrától, ikszeltünk Feröerrel idegenben, és itthon is szenvedtünk ellenük.Tehát 5 ponttal többet kellett volna szerezni, jobban játszani, és akkor most nem lenne ilyen a hangulat, amilyen. Akkor bizakodva várnánk a Nemzetek Ligáját meg az Eb-selejtezőt.”

Karcsi68: „1978 óta nézem a magyar válogatott mérkőzéseit, de ennyire undorító, ocsmány »szurkolást« még nem láttam, mint amilyet ma a magyar B-közép produkált. Játszottak vagy dolgoztak valaha is futballcsapatnál ezek az emberek? Tanultak pszichológiát? Megnyertük a meccset, 3. helyen végeztünk. Aki szidja az MLSZ-t, nagyon buta ember. HAJRÁ, MAGYAROK ! ! !”

Ivvtata: „Ez így szégyen, ez semmi, ez alibi foci, a rengeteg pénz elveszi minden volt tartását minden magyartól. Dzsudzsi nem megfelelő szint, egyébként is, nem fér egyetlen menő topligába sem, kevés tudású, nem intelligens, nem okos és nem vezéregyéniség, sőt, nagyképű, álszent. Magyar mezt nem húzhatna fel többet, nem is érdemli meg, eltakarodhat nyugodtan. Storck meg menjen szépen haza a fű alatt, leszerepelt, gyenge, őt is csak a pénz hülyíti. Auf Wiedersehen a határon kívül!Ezt a produkciót egy tucat magyar edző hozta volna! Kevesebbért!”

masejtik:Ebben az a szörnyű, hogy válogatott meccsen pont úgy 65 a pulzusom, mint reggel, amikor felkelek. Én, aki kettős rangadókra járt. Már hetekkel a meccs előtt számoltuk a perceket, utaztunk vidékre… Elvettek valamit az emberektől... köztük tőlem is.”

ScWisdom: „Átéltem már pár dolgot focistaként is, szurkolóként is és a civil életben is, de ez az egyik legkeményebb!”

gr: „Izlandon mivel takaróznak?”

leguan: „Szégyenletesnek tartom Storck nyilatkozatát. Annyiszor hozta szóba a szurkolókat (elmarasztalóan), hogy már-már kezdtem én is elhinni, hogy kizárólag nekik köszönhető a csapat gyalázatos teljesítménye.

Arról nem is beszélve, hogy ezért a teljesítményért milliókat tesznek zsebre ezek az »aranylábúak«, és ez igenis joggal veri ki a biztosítékot azokban, akik pénzt, idő és energiát nem sajnálva kimennek csak azért, hogy buzdítsák a csapatot. Mert sokáig igenis szurkoltak nekik, csak aztán náluk is eljött az a pillanat, amikor már nem bírták nézni ezt a vergődést.

Szóval Storck helyében ahelyett, hogy másokat kritizál, inkább a saját háza táján kellene körülnéznie. Mert ha egy olyan csoportban, ahol három olyan válogatott is szerepel, mint Andorra, Feröer és Lettország, ott csak 13 pontot érünk el (azt is kínkeservesen), akkor ott nem hiszem, hogy azzal kellene dicsekedni, hogy ő az öltözőben megdicsérte a játékosokat.”

További hozzászólásokat, véleményeket ITT és ITT olvashatnak!

VB 2018, SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA
B-CSOPORT, 10. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–FERÖER 1–0 (0–0)
Budapest,
Groupama Aréna, 20 000 néző. Vezette: Reinsreiber (izraeli)
MAGYARORSZÁG:
Gulácsi – Fiola, Guzmics, Kádár, Szabó J. – Stieber Z. (Nagy Dániel, 66.), Nagy Á., Pátkai, Dzsudzsák – Eppel (Böde, a szünetben), Ugrai (Sallai, 89.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck
FERÖER: G. Nielsen – Naes, Gregersen, Baldvinsson, Jónsson  – Vatnhamar, Sörensen (Bartalsstovu, 72.), Benjaminsen (Hansson, 65.), Edmundsson – Joensen, Faerö (K. Olsen, 88.). Szövetségi kapitány: Lars Olsen
Gólszerző: Böde (81.)

ONLIVE, SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS ITT!

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Portugália 10 9 1 32–  4 +28  27
2. Svájc 10 9 1 23–  7 +16  27
3. MAGYARORSZÁG 10 4 1 5 14–14     0 13
4. Feröer 10 2 3 5   4–16 –12    9
5. Lettország 10 2 1 7   7–18 –11    7
6. Andorra 10 1 1 8   2–23 –21    4

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.12.09 10:27:32

Magyar válogatott SINKOVICS GÁBOR

José Henrique, a Benfica kapusa megfogta a labdát. Kirúgáshoz készülődött, játszott a labdával…

2017.12.05 23:32:59

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Hogy valamivel mélyebbre hatoljak, alapvetően megengedhetetlen, hogy egy futballista tanáccsal lássa el a nézőket. Mert ugyebár a néző jegyet vesz, és ezzel – akár tetszik, akár nem – jogot nyer a tetszésnyilvánításra.

2017.12.05 23:26:51

Magyar válogatott L. PAP ISTVÁN

NS-VÉLEMÉNY. Nem mi játszunk jövőre, hanem velünk játszanak.

2017.12.03 23:11:54

Magyar válogatott SINKOVICS GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Öntől most csodát várnak, sőt elvárnak, hiszen a magyar labdarúgó-válogatottnak ki kell jutnia a 2020-as Európa-bajnokságra. Kapitány úr, még egyszer leírom: ki kell jutnia!

2017.12.02 10:04:29

Magyar válogatott THURY GÁBOR

„Egyszer nekünk is sikerülhetett. Egyszer mellénk is állhatott a szerencse. Mert a sors többnyire visszaadja azt, amit korábban elvett.”