Róth keretet hirdetett: Némethékkel Bosznia ellen

Vágólapra másolva!
2010.08.02. 16:54
null
Németh Krisztián (jobbra) is meghívót kapott Róth Antaltól (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Róth Antal, az U21-es magyar labdarúgó-válogatott szövetségi edzője keretet hirdetett a nagyon fontos, Bosznia-Hercegovina elleni Európa-bajnoki selejtezőre.

A magyar olimpiai válogatott augusztus 11-én 17 órától, a boszniai Zenicán játszik Európa-bajnoki selejtezőt a házigazdák korosztályos együttesével. Róth Antal szövetségi edző hétfőn kijelölte a találkozóra készülő keretét.

Róth Antal 20 fős keretet hirdetett, a csapat tagjai a hétvégi fordulót követően vasárnap 18 órakor találkoznak Telkiben, majd kedden indulnak el Bosznia-Hercegovinába, a szerdai találkozó helyszínére.

Az U21-es válogatottban számításba vehető labdarúgók közül Koman Vladimir és Elek Ákos a felnőtt nemzeti csapattal készülhet Anglia ellen.

Érdekesség, hogy Kurucz Péter a West Ham United hivatalos honlapja szerint meghívót és hivatalos kikérőt kapott, ehhez képest mégsem szerepel neve a keretben.

 AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők: Lázár Pál (Videoton FC), Szokol Zsolt (Újpest FC), Pintér Ádám (MTK Budapest), Debreceni András (Budapest Honvéd), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Szabó János (Paksi FC), Zámbó Bence (MTK Budapest)
Középpályások: Farkas II Balázs (Debreceni VSC-TEVA), Szakály Dénes (Videoton FC), Vass Ádám (Brescia Calcio), Gyömbér Gábor (Lombard Pápa TFC), Varga József (Debreceni VSC-TEVA), Simon Ádám (Szombathelyi Haladás), Gosztonyi András (Videoton FC), Szatmári Lóránd (Reggina Calcio)
Támadók: Futács Márkó (FC Ingolstadt), Németh Krisztián (Liverpool), Balázs Zsolt (Zalaegerszegi TE FC)
A csoport állása:
1. Wales 13 pont/ 6 mérkőzés
2. Olaszország 10/6
3. Magyarország 9/5
4. Bosznia-Hercegovina 7/5
5. Luxemburg 4/8

A magyarok további programja:
szeptember 4.: Magyarország–Wales
szeptember 7.: Magyarország–Bosznia-Hercegovina
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik