Román-magyar: Szalai fotóját bokszzsákra ragasztották

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.10. 11:23
Ismét túlzásba estek Romániában: a szombati, Magyarország elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtező előtt több helyen is beszámoltak arról az esetről, hogy Monica Rosu korábbi olimpiai bajnok tornász egy Szalai Ádám fotójával „díszített” bokszzsákkal gyakorolt.

A románok nyilván a válogatottba visszatérő Hoffenheim-támadót tartják az egyik legveszélyesebb játékosunknak.

Rosu segítője a helyi kempószövetség elnöke, Amatto Zaharia volt.

„Együtt nézzük szombaton a meccset, és szorítunk a válogatottnak. Ha olyan elszántak lesznek a játékosok, mint Monica Rosu, biztosan nyerni fogunk” – mondta Zaharia az iClara.ro-nak, nyilatkozatát a Blikk is idézte.

Emlékezetes, hogy a 2013-as női kézi BL-elődöntő előtt Görbicz Anita, a Győri ETO irányítójának mezét taposták meg.

Szalai fotójával „díszített” bokszzsákot püfölt a korábbi olimpiai bajnok tornász (Fotó: sportnews.ro)
Szalai fotójával „díszített” bokszzsákot püfölt a korábbi olimpiai bajnok tornász (Fotó: sportnews.ro)

 

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
Tegnap, 8:43

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Az U21-es percek két év alatt 200 százalékkal nőttek az NB I-ben – Szalai Ádám statisztikákat közölt a fiatalok helyzetéről

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 18:14

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54