Priskin magát okolja, Marwijk szerencséről, Gera helyes útról beszélt

Vágólapra másolva!
2011.03.30. 01:05
null
Priskin Tamásé volt a legnagyobb kimaradt magyar helyzet (Fotó: Action Images)
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott Eb-selejtezőn 5–3-ra kikapott Amszterdamban. Egervári Sándor, a magyar válogatott kapitánya a találkozó után elmondta, elsősorban mentális téren lépett előre a csapat az első meccshez képest, a kapitány szerint Dzsudzsák Balázs meg nem adott gólja fordulópontot jelentett. Bert van Marwijk szerint mindkét csapatnak volt egy kis szerencséje. Priskin Tamás azért bosszankodott, mert 2–2-nél nagy helyzetben rossz megoldást választott.  

 

ÖNÖK SZERINT HOGYAN
JÁTSZOTTAK A MIEINK?
Osztályozza a magyar játékosok amszterdami teljesítményét!

„Ez az a vereség, amely pozitívumot jelenthet számunkra, fegyelmezetten futballoztunk, úgy érzem, hogy az öt gól ellenére hátul is nagyon jól zártunk. Szerencsére a támadásokra is volt energiánk, a megszerzett három gól pedig emeli fényét a teljesítményünknek” – mondta Egervári Sándor a lefújás után a Sport1 televízió kamerái előtt.

„Nagy hangsúlyt fektettünk a mentális felkészítésre, hittünk magunkban az első meccsen történtek ellenére. Nem rágtuk magunkat, hanem felráztuk egymást. A képességekben benne volt, hogy bízhatunk ezekben a játékosokban” – fogalmazott a szakvezető.

„Voltak fordulópontjai a meccsnek, sajnálom, hogy Dzsudzsák gólját nem adták meg a játékvezetők. Viszont úgy gondolom, hogy az utolsó tíz percet leszámítva megfeleltünk az elvárásoknak” – zárta összegzését Egervári.

Holland kollégája szerencsés magyar egyenlítésről beszélt, és hozzátette, 1–0 után túl lazán vették a meccset, saját maguk ellen játszottak.

KUYT: ÓRIÁSI MECCS VOLT
„Óriási, hihetetlen meccs volt, rosszul játszottunk, de a legfontosabb, hogy nyertünk. Túlzottan lazán védekeztünk, csapatként is, nem csak a védelem felelőssége a három kapott gól. Ha csapatként nem védekezünk, minden ellenfélnek van esélye betalálni. Az első gólomnál remekül készített elő Afellay, a másodiknál viszont nem kapura akartam ívelni, ezt bevallhatom. Ruud van Nistelrooyt kerestem a labdával, de lecsúszott és bement…” – nyilatkozta a találkozó után a két gólt szerző Dirk Kuyt.

„Nem sokszor látunk ilyen mérkőzést, mindenki gálameccset várt tőlünk, de ez nem mindig jön össze. A második félidőben szerencsés góllal egyenlítettek a magyarok, majd vezettek, de szerencsére fel tudtunk állni, és megnyertük a mérkőzést” – értékelt röviden a holland–magyar Eb-selejtező után a holland válogatott szövetségi kapitánya, Bert van Marwijk.

„Jól kezdtük a mérkőzést, de egy nulla után túl lazák voltunk. Feleslegesen elszórtuk a labdákat, gyakorlatilag magunk ellen futballoztunk. Néha briliáns villanásaink voltak, de olykor naivan fociztunk, és ilyen naiv játékkal könnyen el is veszthetünk egy meccset. Több fegyelmezettséget várok a jövőben. Talán egy kicsit szerencsénk is volt” – nyilatkozta holland szakember.

A mieink csapatkapitánya, a kétgólos Gera Zoltán szerint Hollandiában megtaláltuk a helyes utat.

„Az eredmény miatt csalódott vagyok. Látni kell, hogy vannak még hibák, igaz, néhány gólt egy kis szerencsével elkerülhettünk volna. A mai fociban a védekezés az alap, és mi erre nem figyeltünk oda az első meccsen, túlságosan nyíltan játszottunk. A mai meccsre változtattunk, és azt gondolom, hogy ezen az úton kell tovább mennünk” – fogalmazott Gera Zoltán a találkozó lefújása után.

„Az első meccs után mindent átbeszéltünk, mindenki magába szállt, és ennek meg is lett az eredménye. Őszre ez a teljesítmény erőt adhat, hiszen vannak olyan jó játékosaink, mint Dzsudzsák Balázs vagy Rudolf Gergely, akik el tudják dönteni a találkozókat. Nagyon fontos ősz előtt állunk. Előtte azonban még le kell győznünk San Marinót – nem szabad félvállról vennünk őket –, hogy aztán igazán megmutathassuk, mit tudunk” – értékelt a két gólt szerző támadó.

A mieink legnagyobb kihagyott helyzete Priskin Tamáshoz kötődik, akit nagyon bánt, hogy 2–2-nél, amikor egyedül vezette a labdát Michel Vorm kapusra, rossz döntést hozott.

„Számos helyzetet kidolgoztunk, és bár háromszor betaláltunk, így is lehet hiányérzetünk. Nagyon bosszús vagyok, mert amikor a kapusra vezethettem a labdát, Dzsudzsákot próbáltam megjátszani, de rossz döntést hoztam. Sajnos a gólpárbajból a végén mi jöttünk ki rosszabbul, de úgy gondolom, így is helytálltunk” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Priskin Tamás.

A Videoton védője, Lázár Pál élete egyik legnagyobb élményeként beszélt a találkozóról.

„Életem egyik legnagyobb élménye volt ez a találkozó. Sohasem játszottam még ennyi ember előtt, ilyen hangulatban. Még jobb lett volna, ha pontot szerzünk, de három gólt lőni Hollandiában így is nagy dolog. A részletesebb elemzéshez azonban még el kell telnie egy kis időnek, magunkban is értékelni kell a történeteket" – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Lázár.

HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG 5–3

 

VAN DER VAART MEGKÖNNYEBBÜLT
„Nagyon megkönnyebbültem, hogy sikerült megnyernünk a mérkőzést. A futballnak a szórakoztatás a lényege, és ebben most mindenki partner volt. A második félidő elején beragadtunk, nagyon gyorsan kaptunk két gólt, és drámai volt a finis. Az edzőnk egészen biztosan nem lesz elégedett, de nyertünk, és ez volt a cél” – nyilatkozta Rafael van der Vaart.

A hollandok részéről két védő, Joris Mathijsen és Grégory van der Wiel nyilatkozott helyszínen tartózkodó tudósítónknak. Előbbi elmondta, a szünetben lecserélt Robin van Persie megsérült. A támadó Vanczák Vilmossal történt ütközése után szenvedett térdsérülést, de valószínűleg az Arsenal hétvégi bajnokiján már játszhat.

„A második félidő elejét átaludtuk, ám akkor sem ijedtünk meg, amikor a magyarok megszerezték a vezetést. Sikerült megráznunk magunkat, megnyertük a meccset, és a négy nap alatt megszerzett hat ponttal hatalmas lépést tettünk az Eb-re vezető úton” – fogalmazott Van der Wiel.

„Végig nyugodtak tudtunk maradni, még hátrányban is, és hittünk magunkban, a szünetben lecserélt Van Persie sérülése sem vetette vissza a támadójátékunkat. Az első meccshez képest az jelentette a különbséget, hogy ott kettő nulla után vége volt a meccsnek, itt viszont kilencven percig koncentrálnunk kellett” – tette hozzá Mathijsen.

A holland válogatott Eb-selejtezőn hazai pályán 1963 óta veretlen (akkor Luxemburgtól kapott ki 2–1-re…), azóta 46 meccsen 38-szor győzött, nyolcszor döntetlent ért el. A hollandok legutóbb 2008 júniusában kaptak egy meccsen három gólt, az Eb-n Oroszország ellen hosszabbításban (3–1-re kikaptak), míg rendes játékidőben Ausztria ellen 2008 márciusában, de akkor 4–3-ra győztek.

PRISKIN: ERRE A MECCSRE ÉPÍTHETÜNK

 

ORBÁN VIKTOR: MEGMUTATTUK, HOGY VAGYUNK VALAKIK

„Ez egy komoly férfiakból álló komoly csapat, de a hollandok ellen otthon pechünk volt, viszont most megmutattuk, hogy vagyunk valakik” – nyilatkozta Orbán Viktor, magyar kormányfő az Amsterdam ArenA előtt az újságíróknak, majd a találkozón két gólt szerző Gera Zoltán csapatkapitányhoz fordult, s gratulált neki a teljesítményéhez.

(MTI)

EMLÉKEZTETŐ
EB-SELEJTEZŐ, E-CSOPORT
HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG 5–3 (1–0)
Amszterdam, Amsterdam ArenA, 51 774 néző. Vezette: Moen (norvég)

HOLLANDIA: Vorm – Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Pieters (Emanuelson, 64.) – N. de Jong, Van der Vaart – Kuyt (Elia, 90.), Sneijder, Afellay – Van Persie (Van Nistelrooy, a szünetben). Szövetségi kapitány: Bert van Marwijk

MAGYARORSZÁG: Fülöp M. – Lázár P., Vanczák, Juhász R., Laczkó – Gera, Pintér Á. (Koman, a szünetben), Vadócz (Czvitkovics, 90.), Dzsudzsák – Rudolf, Priskin (Tököli, 74.). Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
Gólszerző: Van Persie (13.), Sneijder (61.), Van Nistelrooy (73.), Kuyt (78., 81.), ill. Rudolf (46.), Gera (50., 75.)
A csoport másik meccsén: Svédország–Moldova 2–1
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 6 6 21– 5 +16 18
2. Svédország 4 3 1 11– 5 +6 9
3. MAGYARORSZÁG 6 3 3 15–13 +2 9
4. Moldova 5 2 3 6– 5 +1 6
5. Finnország 4 1 3 10– 6 +4 3
6. San Marino 5 5 0–29 –29 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik