Priskin és Dzsudzsák góljával megvertük Litvániát

Vágólapra másolva!
2010.11.17. 17:46
null
Lendületesen kezdett a magyar válogatott Székesfehérváron a litvánok ellen (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Az év utolsó válogatott mérkőzésén Székesfehérváron lépett pályára az Egervári Sándor szövetségi kapitány által irányított magyar labdarúgó-válogatott, amelynek ellenfele felkészülési jelleggel a sérülésektől tizedelt litván együttes volt. A találkozót gól nélküli első félidőt követően a csereként érkező Priskin Tamás közeli, valamint Dzsudzsák Balázs távoli lövésével két góllal megnyertük.

A mieink Eb-selejtezőkön látott alapcsapatából ezúttal Király Gábor és Gera Zoltán hiányzott a kezdőből. Előbbi helyett a szövetségi kapitány Fülöp Mártonnak szavazott bizalmat, míg utóbbit sérülése és a keret orvosai „száműzték″ a lelátóra, a Fulham légiósát Czvitkovics Péter helyettesítette.

1. FÉLIDŐ

A litván csapat kezdte el a mérkőzést, de gyorsan labdát szereztünk, majd Szalai Ádám 18 méterről már a 18. másodpercben tűz alá vette a vendégek kapuját, de nem találta el. Ahogy várható volt, nyíltan támadott a magyar csapat. Két perccel később Dzsudzsák Balázs veszélyeztetett szabadrúgásból, de 23 méteres lövése elkerülte a kaput.

FINNORSZÁG SEM KEGYELMEZETT SAN MARINÓNAK
A labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők E-csoportjának (ebben szerepel Magyarország is) egyetlen szerdai mérkőzésén Finnország az első félidőben szinte mindent kihagyott, ám a második játékrészben bedarálta San Marinót, és a magyar csapathoz hasonlóan 8–0-ra kiütötte.

Támadásban, sőt letámadásban maradt a magyar válogatott, ami nem ízlett a litvánoknak: Dzsudzsák lendületes elfutás után lőtt kevéssel kapu mellé, majd Koman Vladimir átlövését fogta biztosan a litván kapus. És még csak a 10. percben jártunk!

A fehérvári találkozóra körülbelül háromezer néző volt kíváncsi, ők viszont a helyszínen élvezhették, ahogy a magyar együttes pillanatnyi nyugtot sem hagy ellenfelének, döntően a vendégek térfelén folyt a játék. Leginkább a Koman, Dzsudzsák, Szalai, Rudolf kvartett okozott nem kis zavart cseleivel, passzaival a litván védőknek. A 10. és 15. percben Szalai kétszer került ziccerbe – előbb az ötösön két védő között játszotta magát üresbe, majd szépen vett le egy ívelést –, de Zydrunas Karcemarskas mindkétszer kifogott rajta. Nem kis bravúrral. Fertályóra elteltével érett a magyar gól!

A 20. perc tájékán két szögletet is elvégezhettek a vendégek, de majdnem ez lett a vesztük. Utóbbit követően a kontránál négy magyar támadó vitte a labdát két litván védőre, de Rudolf passza túl éles volt Komannak. A helyzet után magyar szöglettel folytatódott a játék, Dzsudzsák beadása Szalai és az előre húzódó Juhász Roland előtt suhant el centikkel.

EGERVÁRI SÁNDOR:  HELYZETKIHASZNÁLÁSUNKON JAVÍTANUNK KELL
„Örülök a győzelemnek, mert felszabadultan játszottak a srácok és megérdemelték a sikert. Voltak hibáink, de folyamatosan dolgoztuk ki a helyzeteket, ami pozitívumnak tekinthető, a helyzetkihasználáson azonban a folytatásban javítanunk kell.”
„Az első félidőben Szalai Ádám, a másodikban Priskin Tamás előtt adódtak helyzetek, és olykor még a kihagyhatatlant is kihagytuk, ám annak nagyon örülök, hogy hasonló erejű európai válogatottal szemben nyújtottunk magabiztos teljesítményt azzal, hogy mindenki fel volt pörögve, és sikerre éhes, nyerő típusú játékosainkkal a magunk javára döntöttük el a találkozót” – értékelt a kapitány a mérkőzést közvetítő Sport TV riporterének.

A magyar játékosok tudatosan nyitották meg a pályát széltében-hosszában, majd lendületüket, cseleiket kihasználva egy az egy ellen különösebb erőlködés nélkül kerültek a litvánok mögé, illetve jutottak helyzethez, csak a jó befejezés hiányzott.

A litvánok elkeseredettségükben már majdnem a kezdőkörből is kapura lőttek. No igen, sokkal közelebb akcióból nem jutottak a kapunkhoz.

A félidő hajrájához érve meg kellett állapítanunk: a vendégek átszervezték játékukat, a védelmük és a középpályájuk között már nem hagytak nagy területet, így kifogták a szelet a magyar vitorlából.

A szünet előtt egy alapvonal-közeli szabadrúgást (a labdát megtoló Lázár Pált buktatták), majd egy tizenegyest (Czvitkovics Pétert sodorták el) kérhettünk számon a játékvezetőn, de a játék mindkétszer folytatódott, az eredmény pedig nem változott. A szünetig tehát nem esett gól.

2. FÉLIDŐ

A második félidőben újoncot avatott csapatunk: érkezett Kádár Tamás balhátvédnek  Laczkó helyére, míg Eleket Varga József, Rudolfot Priskin Tamás váltotta. Utóbbi aztán szűk egy percen belül kétszer is ígéretes helyzetben szerezhetett volna gólt, de lábbal és fejjel sem sikerült a hálóba találnia. Miként Szalainak sem, akinek fejesét bravúros vetődéssel hárította Karcemarskas. A vendéglátók úgy kezdtek, ahogyan az első félidőben tették: lehengerlően, de gól nélkül.

Miután az első félidőben folyamatosan érkeztek a szurkolók, a nézőszám elérhette a négyezret.

A vendégek a kezdeti perceket átvészelve ismét magukhoz tértek, de igazi veszélyt csak úgy „alakítottak ki” a kapunk előtt, hogy Juhász hazaadását Fülöp ellenfélhez passzolta. Ezt követően ismét Priskin percei következtek, de mintha Bagaméri Elemér örökségét görgette volna maga előtt: el volt átkozva. Egészen a 61. percig: akkor viszont közeli lövése utat talált a litván kapuba (1–0).

Folyamatos cserékkel próbálta versenyben tartani csapatát Raimondas Zutautas, a litvánok szövetségi kapitánya. Ami indokolt is volt: a védekezés egyre több erőt emésztett fel a vendégekben, támadásra már nem is gondolhattak. Ellenben Egervári Sándor bizonyítási lehetőséget adhatott egy nagy visszatérőnek, Hajnal Tamásnak, aki a keveset mutató, egy sebességi fokozattal alacsonyabban játszó, keveset játékban lévő Czvitkovicsot váltotta. A jobb oldalon sokszor fellépő Lázár helyére pedig Vermes Krisztián állt be.

Priskin óriási helyzete vezette fel a hajrát: angliai légiósunk közeli stukkolása a kapu mellett hagyta el játékteret, pedig már a komplett litván védelem verve volt.

A 80. percben a jobb oldalról szabadrúgást végezhettünk el, a Hajnal által legurított labdát Dzsudzsák – Juhász cseréjét követően már a kapitányi karszalagot viselve – 25 méterről, nagy erővel zúdította a litván kapuba (2–0).

A második magyar gólnál a mezőny legjobbjának nevezhető, a lövésre vetődő Karcemarskas csúnyán mellényúlt a labdának. Azt viszont jegyezzük meg a védelmében: a nagy erővel meglőtt labda erősen szitált a levegőben, majd elé érve lefelé csapódott.

A lefújásig az eredmény már nem változott, így a magyar válogatott teljesen megérdemelt győzelmet aratott az ideális edzőpartnernek bizonyuló, keveset vállaló, de sokat rontó litvánok ellen, akiknél egyedül Karcemarskas kapus képviselt ezen a kora estén nemzetközi színvonalat.

Nem úgy nálunk. Ha Szalai és Priskin helyzeteinek csak a felét értékesíti, kiütéses győzelmet is arathattunk volna. De így se legyünk elégedetlenek: megvan a győzelem, amely értékét emeli, hogy nem kaptunk gólt. 

MAGYARORSZÁG–LITVÁNIA 2–0
 

 

DZSUDZSÁK: ÉLVEZTÜK A JÁTÉKOT!
 
   

 

 

 FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
 Magyarország–Litvánia 2–0
 Gólszerző: Priskin (61.), Dzsudzsák (80.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik