Női válogatott: „Erről nem beszélek, ez nem a pénzről szól”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.25. 09:48
A magyar női labdarúgó-válogatott vasárnap Oroszország ellen folytatja szereplését az Európa-bajnoki selejtezősorozatban. Markó Edina szövetségi kapitány a Nemzeti Sport Online érdeklődésére megosztotta gondolatait a soron következő mérkőzésről, valamint reagált arra a hírre, miszerint a kerettagok hárommillió forint prémiumot kaptak a törökök legyőzéséért.



„Nagyon jó orosz csapattal találkozunk, amely jobb játékerőt képvisel, mint a miénk, de a sportban és a labdarúgásban az a szép, hogy fel lehet borítani a papírformát. Az oroszokat tízből egyszer el tudjuk kapni. A zárt és fegyelmezett védekezés, valamint a jó helyzetkihasználás mellett hatékony kontrajátékra lesz szükségünk, ami fekszik a játékosainknak. Bízunk a pontszerzésben, hiszen a selejtezősorozat kezdetén azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy szeretnénk végig harcban lenni a csoport második helyéért” – mondta Markó Edina a Nemzeti Sport Online-nak.

A magyar válogatott szerdán 22 játékossal kezdte meg a felkészülést a vasárnapi mérkőzésre, amely 16.30 órakor kezdődik a felcsúti Pancho Arénában. A mieink eddig három alkalommal találkoztak az oroszokkal, mindháromszor vereséget szenvedtek (a gólkülönbségünk 1–10 ezeken a meccseken), de a legutóbbi mérkőzés óta már tizenegy év telt el.

Markó Edina bízik a papírforma felborításában (Fotó: Földi Imre)
Markó Edina bízik a papírforma felborításában (Fotó: Földi Imre)

„Nagyjából harminc játékos szerepel a látókörömben, beleértve a korosztályos válogatott futballistákat is. A tizenhét éves Kocsán Petra rendszeresen tagja a keretnek, hogy megszokja a felnőtteknél uralkodó légkört, mert a jövőben bármikor lehetőséget kaphat. A bő keret itthon játszó tagjainak gyakran vezénylünk egy-két napos összetartásokat, hogy tűzben tartsuk a játékosokat. A női futballban nincs U21-es és U23-as válogatott, tehát az U19-es korosztályból kiöregedők egyből a felnőttekhez kerülnek. Ezért is figyeljük folyamatosan a fiataljainkat, érzékeltetjük velük, hogy számítunk rájuk” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

Markó Edina nem beszél a levegőbe, hiszen Szabó Viktória, a német másodosztályú 1. FC Lübars több poszton is bevethető játékosa 18 éves kora ellenére alapembere a magyar nemzeti csapatnak, de az MTK tehetsége, a szintén 18 esztendős Kaján Zsanett is rendszeresen tagja a felnőtt keretnek.

A női válogatottal kapcsolatban korábban felröppentek olyan hírek, hogy a kerettagok összesen hárommillió forint prémiumot kaptak a törökök októberi legyőzéséért.

„Nem szeretnék összegekről beszélni, és a válogatottság nimbuszát sem kívánom lerombolni. A címeres mez felhúzásának nem a pénzről kell szólnia, az öltözőben sem került szóba ez a téma. A díjazásról annyit elárulhatok, hogy megkönnyíti azoknak a játékosoknak a mindennapjait, akik a szabadságuk terhére eljönnek a munkahelyeikről, hogy pályára léphessenek a nemzeti csapatban” – szögezte le Markó Edina.

A női válogatotthoz kapcsolódó hír, hogy a törökök ellen győztes gólt szerző Szuh Erika fél év után távozik a svájci FC Neunkirch együttesétől, és visszatér a három magyar játékost (Rácz Zsófia, Csiszár Henrietta, Szabó Viktória) foglalkoztató német 1. FC Lübarshoz, melyet 2013 és 2015 között erősített.

A magyar válogatott Oroszország elleni vasárnapi mérkőzése 16.30 órakor kezdődik, az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT 22 FŐS KERETE
Kapusok:
Szőcs Réka (Fiorentina – Olaszország), Bíró Barbara (Viktória)
Védők: Szeitl Szilvia (1. FC Femina), Tálosi Szabina (SC Südburgenland – Ausztria), Szabó Viktória (1. FC Lübars – Németország), Tóth Gabriella (Werder Bremen – Németország), Rácz Zsófia (1. FC Lübars – Németország), Mosdóczi Evelin (Ferencváros), Papp Dóra (MTK)
Középpályások: Hummel-Smuczer Angéla (MTK), Nagy Lilla (MTK), Fenyvesi Evelin (Ferencváros), Szuh Erika (FC Neunkirch – Svájc), Csiszár Henrietta (1. FC Lübars – Németország), Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg – Németország), Szarvas Alexandra (FC Basel – Svájc)
Támadók: Zeller Dóra (Hoffenheim – Németország), Sipos Lilla (St. Pölten-Spratzern – Ausztria), Vágó Fanni (St. Pölten-Spratzern – Ausztria), Kaján Zsanett (MTK), Zágor Bernadett (Ferencváros), Kocsán Petra (Kóka)
Biztonsági tartalék: Németh Júlia (Ferencváros)

A SELEJTEZŐCSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 4
4
22–0 12
2. Horvátország 3
1 1
1 5–3 4
3. MAGYARORSZÁG
3
11
1
2–13
4
4. Oroszország 2
1
1
0–2 1
5. Törökország 4
1
3
1–12 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik