Női futsal: hetet kaptunk a spanyoloktól Gyöngyösön

2014.11.04. 21:55
A magyar női futsalválogatott felkészülési mérkőzésen Gyöngyösön 7–0-s vereséget szenvedett Spanyolország legjobbjaitól. A felek szerdán ismét összemérik erejüket – számolt be róla az mlsz.hu.

Gyöngyösön szépszámú közönség előtt vonultak pályára a csapatok a Városi Sportcsarnokban. A világranglista-első vendégek már az első percben magukhoz ragadták az irányítást, ám a mieink Vincze Anikó szép védéseinek köszönhetően kezdetben tartották magukat. A harmadik percben Megyes Ágnes révén veszélyes kapura lövéssel fejeztünk be egy akciót, ám röviddel ezután, a negyedik percben Ana Luján révén megszerezték első találatukat a spanyolok (0–1). Ellenfelünk a félidő nagy részében szépen járatta a labdát, míg a mieink többnyire védekezésre kényszerültek. A hetedik percben Vanessa Quintela góljával növelték előnyüket a spanyolok (0–2), majd a 18. percben Patricia González állította be a félidei eredményt (0–3). A 20. percben a vendégek hatodik szabálytalansága miatt tízméterest rúghattunk, ám Radics Ágnes a kapu mellé gurított.

A második játékrész hasonló forgatókönyv szerint alakult, mint az első: a spanyolok diktálták a ritmust, míg a magyar csapat erejét megfeszítve küzdött, és próbált egy-egy kontra után gólt szerezni. A 23. percben egy kipattanó után Patricia González ismét betalált (0–4), ezzel már jelentős előnyt szerzett a vendégegyüttes. A 27. percben helyzet adódott a mieink előtt, Radics Ágnes lövését hárította a spanyol kapus. A 33. percben Vanessa Quintela egy gyors kontra után betalált (0–5), majd nem sokkal ezt követően ismét gólt szerzett (0–6). A lefújás előtt nem sokkal Amelia De La Flor állította be a végeredményt (0–7).

A találkozó egészében fölényben játszottak a spanyolok, a magyar válogatott becsületesen küzdött, de az eredményt nem tudta szorossá tenni. Összességében elmondható, hogy a vereség ellenére értékes tapasztalatokat gyűjtött a magyar csapat a világ jelenlegi legjobb női futsalválogatottja ellen.

„A spanyol válogatott a világ legjobbja, az volt a célunk, hogy a játékosok megismerkedjenek az európai topfutsal ritmusával. Decemberben több mérkőzésen is részt vesz majd a válogatott, melyeken csak akkor fogunk tudni helytállni, ha felvesszük az európai tempót. A védekezésekben követtünk el hibákat, támadásban viszont voltak ígéretes dolgaink. Ha a védekezéseket rendbe rakjuk, akkor a holnapi mérkőzést szorosabbá tehetjük majd” – mondta Sito Rivera szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

A két csapat második mérkőzését szerdán 17.30 órától rendezik Gyöngyösön.

NŐI FUTSAL, FELKÉSZÜLÉSI VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉS
Magyarország–Spanyolország 0–7 (0–3)

Magyarország: Vincze Anikó – Megyes Ágnes, Csepregi Gabriella, Üveges Katalin, Nagy Ágnes. Cserék: Torma Lilla, Szórádi Nikolett, Szekér Anita, Ganczer Hajnalka, Radics Ágnes, Varga Adél, Kovács Aliz, Halászi Kinga

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
9 perce

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
3 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58