Női Eb-selejtező: megvan a válogatott első pontja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.11.08. 18:59
A magyar női labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott Szlovákiával Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

Mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek az első félidőben, mégis 0–0-s döntetlennel mehettek a félidőre a csapatok.

Gól a második játékrészben sem született, bár a kapu előtt mindkét válogatott alakított ki helyzeteket. A slusszpoén a végén jöhetett volna, amikor Jakabfi Zsanett jó helyről végezhetett el szabadrúgást a 95. percben, de a próbálkozása elkerülte a kaput.

A magyar csapat ezzel három mérkőzés után megszerezte első pontját az F-csoportban, és maradt a 4. helyen Lettország (0 pont) előtt, Svédország (9 p.), Izland (9 p.) és Szlovákia (4 p.) mögött. A szlovákok már négy, a többi csapat három mérkőzést játszott a csoportban.

A kilenc csoportból a győztesek mellett a három legjobb harmadik jut ki a 2021-es kontinensviadalra, a további hat második pedig 2020 októberében pótselejtezőt játszik a maradék három helyért. Anglia a rendező jogán automatikus résztvevő.

NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
F-CSOPORT
Szlovákia–Magyarország 0–0

MLSZ on Twitter

0-0-val ért véget a Szlovákia-Magyarország Eb-selejtező mérkőzés. Egy pontot szereztünk Szencen. #ittvagyunk #magyarok #SVKHUN



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik