Nikolics kezd Feröer ellen, Tőzsér „szülési szabadságon”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.07. 17:30
null
Nikolics Nemanjától sokan az áttörést várják, ő is biztos benne, hogy jönnek majd a gólok (Fotó: NS-archív)<br />
Bernd Storck szövetségi kapitány a magyar válogatott csütörtöki, Feröer elleni Európa-bajnoki selejtezője előtt elmondta, hogy Nikolics Nemanja helye biztos a 20.45-ös meccs kezdőcsapatában, de azt nem árulta el, hogy egy- két, esetleg három csatárral rohamoz a csapat a kötelező három pontért, amellyel a csoport harmadik helyét már biztossá tenné a nemzeti csapat.

„Mindenekelőtt szeretném kifejezni, mekkora öröm, hogy szurkolók előtt játszhatunk. A játékosok megérdemlik, hogy a drukkerek kint lehessenek – kezdte mondandóját Bernd Storck arra utalva, hogy az UEFA a magyar szövetség fellebbezése miatt a másodfokú tárgyalásig felfüggesztette a stadionbezárást. – Három ponttal bebiztosíthatjuk a pótselejtezőt, ez a célunk."

Amint azt folyamatosan frissülő hírfolyamunkban is olvashatták, Storck elmondta, a keret összes tagja egészséges, a szerdai edzésről egyedül Tőzsér Dániel hiányzott, mert ő kimenőt kapott, felesége ugyanis várandós. Storck elmondta, „nincs ezzel gondom. Jól felkészült, és remélhetőleg még motiváltabb lesz a második gyermeke születése után."

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy négy-ötezer jegy vár még gazdára, de hatalmas az érdeklődés, az UEFA határozata miatt ugyanis hetekig szünetelt a jegyértékesítés. Részletek itt!

„Óriási szükségünk van a szurkolókra, nagyobb, mint a legutóbb! A csapat az elsőtől az utolsó pillanatig mindent megtesz azért, hogy nyerjen – folytatta Storck. – Hogy mivel javítanánk a támadójátékunkat? Feröer kiváló csapat, minden attól függ, milyen játékot mutat. Remekül futballozik, ez már a kinti mérkőzésen is kiderült. Az első mérkőzésen ők birtokolták többet a labdát, óvatosnak kell lennünk velük."

Storck a csapatról egy részletet árult el.

„Nikolics kezd holnap! Szerencsére sok jó formában lévő támadónk van. Azt egyelőre nem árulom el, hogy egy, kettő vagy három csatárral állunk-e fel – mondta a kapitány. – Mindenképpen jobb mérkőzést szeretnénk játszani, mint az északírek ellen. Eddig a masszív védekezésünknek köszönhettük a pontjainkat, reméljük, hogy most a támadók is hozzáteszik a magukét. Holnapi ellenfelünk leginkább a pontrúgásaiban erős, sőt, a bedobásaik is nagyon veszélyesek sokszor."

A német szakember még nem akar a jövőbe tekinteni.

„Még nem foglalkozunk a görögökkel, és azzal sem, lehetünk-e másodikak. Ha nyerünk Feröer ellen, majd megnézzük, hogy állunk a tabellán – mondta, majd a pótselejtezőről is kérdezték. – Hogy kivel játszanék pótselejtezőt? Majd ha odajutunk, akkor beszéljünk erről."

A sajtótájékoztatón Nikiolics Nemanját is kérdezhették.

„Mindig úgy lépünk ki a pályára, hogy gólt vagy gólokat akarunk szerezni. Most nem a gólzápor a cél, hanem a három pont – mondta a Legia Warszawa csatára, akitől sokan a válogatott áttörést várják. – A klubcsapatomban teljesen mást kell játszanom, mint a válogatottban. Ott hétről hétre győzelemre játszunk, sok helyzetünk van, több gólt is szerzünk. A válogatottnál azt kell megnézni, mennyi lehetőséget kaptam. Nem akarok alibit keresni, ha tíz, húsz, harminc percet kapok, akkor is igyekszem eredményesen futballozni. Bízom magamban és a társaimban is, biztos vagyok benne, hogy jönnek majd a gólok. A legfontosabb, hogy pályára léphetek, igyekszem holnap rácáfolni a kritikákra!"

EB 2016, SELEJTEZŐ
AZ F-CSOPORT HÁTRALÉVŐ MENETRENDJE

Október 8.:
Magyarország–Feröer, 20.45
(Tv: M4)
Észak-Írország–Görögország 20.45
Románia–Finnország 20.45 (Tv: C8)

Október 11.:
Görögország–Magyarország, 18.00
(Tv: M4)
Finnország–Észak-Írország 18.00
Feröer–Románia 18.00 (Tv: Sport2)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Írország 8 5 2 1 12–6 +6 17
2. Románia 8 4 4 7–1 +6 16
3. MAGYARORSZÁG 8 3 4 1 6–4 +2 13
4. Finnország 8 3 1 4 7–8 –1 10
5. Feröer 8 2 6 5–12 –7 6
6. Görögország 8 3 5 2–8 –6 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik