Válogatott: nagy bumm Telkiben; Storck megijesztené a portugálokat

SOMOGYI ZSOLT (TELKI)SOMOGYI ZSOLT (TELKI)
Vágólapra másolva!
2017.09.02. 22:12
null
Szombat kora esti edzés Telkiben (Fotók: Földi D. Attila)
Miközben titokban mindenki a meglepetésben reménykedik a Portugália elleni vasárnapi vb-selejtezőn, Bernd Storck szövetségi kapitány a földön tartaná a magyar labdarúgó-válogatottat, és szeretné látni, hogy a taktikai elképzeléseket a csapat képes lesz megvalósítani az Európa-bajnok ellen is.

 

Bumm!

Iszonyú erejű hangrobbanás rázta meg a szombat esti, mérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztató helyszínét Telkiben, az edzőközpontban. Egy pillanatig senki sem tudta, mi történt, a teremben mindenki rettenetesen megijedt… Kiderült, hogy a televíziós közvetítéshez szükséges egyik reflektor égője durrant szét, a szívbajt hozva a közelben lévőkre, és amikor magunkhoz tértünk, arra voltunk kíváncsiak – vajon képesek leszünk így megijeszteni a portugál válogatottat?

„Legalábbis ez a célunk – fűzte tovább a nagy bumm-mal kapcsolatos történet fonalát Bernd Storck szövetségi kapitány. – Nem sok idő telt el a csütörtök esti, Lettország elleni világbajnoki selejtező óta, de igyekeztünk minél jobban kihasználni ezt a néhány napot. Azt már az előző meccs után tudtuk, hogy Bese Barnabás sárga lapok, Szalai Ádám sérülés miatt nem lehet ott a pályán vasárnap este, és mondanom sem kell, egyik játékos hiánya sem tett boldoggá. Szalai Ádám gólt szerzett, jó formában futballozott, nyilván érzékenyen érinti a nemzeti csapatot az ő kiesése.”

No igen… Ha nem is úgy kalkulálunk, hogy Portugália ellen a támadójátékunk lesz hangsúlyos, azért fontos kérdés: ki helyettesítheti Szalai Ádámot? A keretben ott van Böde Dániel, az NB I legutóbbi gólkirálya, Eppel Márton és Priskin Tamás.

Bernd Storck a sajtótájékoztatón
Bernd Storck a sajtótájékoztatón

„Még nem dőlt el véglegesen, mi lesz a megoldás e tekintetben vasárnap este – válaszolt erre a kérdésre a szövetségi kapitány. – Mindhárom játékos jó munkát végzett az edzőtáborban, a formájukra sem lehet panasz, különben nem lennének itt velünk. Majd meglátjuk, mi lesz a válasz erre a kérdésre.”

Egy másik érdekes felvetés: milyen mérkőzésre számíthatunk?

Emlékezhetünk, korábban Dárdai Pál, Bernd Storck elődje azt hangoztatta, nem vagyunk elég jók ahhoz, hogy a nemzetközi szinten rangos csapatok ellen uraljuk a meccset, ezért a fegyelmezett, zárt védekezésből kell kiindulnunk, kontrákra, veszélyes szögletekre, szabadrúgásokra készülve. Nos, a német szakember módosított ezen a filozófián: szerinte csakis úgy lehet hosszú távon fejlődést elérni, ha a csapat megpróbál labdát birtokolni, építkezni – az viszont szorosan idetartozó kérdés, hogy megvan-e ehhez a minőség.

Lapunk is erre kérdezett rá: az oroszok elleni felkészülési meccsen időnként kimondottan tetszetősen adogattak a magyar játékosok, de a labdavesztések után azonnal bajba kerültünk. Az ellenfél ugyanis volt olyan képzett, hogy a legkisebb hibából is azonnal gólhelyzetet teremtett. Márpedig a portugál csapat minden bizonnyal jobb, mint az orosz. Azaz, nem túl kockázatos a klasszist képviselő portugálok ellen ragaszkodni a stílusunkhoz?

„A mérkőzés képét nyilván döntően befolyásolja az ellenfél tudásszintje – reflektált a kapitány. – Márciusban vereséget szenvedtünk Lisszabonban, de a mérkőzést utólag higgadtan végignézve azt lehetett látni, hogy húsz-huszonöt percig meg tudtuk lepni a stílusunkkal az ellenfelet. Nem kétséges, hogy Európa egyik legjobb csapata jön velünk szemben, ehhez kell igazítani a taktikai elképzelésünket, de nem akarunk lemondani a saját filozófiánkról. A labdatartás bizonyos helyzetekben lehet két-három érintés és gyors ellentámadás is, persze a legfontosabb az, hogy a csapat egységes legyen, fegyelmezetten védekezzen, de törekedjen arra, hogy minél hamarabb labdát szerezzen és minél hosszabb ideig birtokolja azt. Játszani, futballozni akarunk, ki akarjuk szolgálni a nézőket, és meggyőződésem, hogy erre képesek vagyunk, ezért ezt erősítem a futballistákban.”

 

Hajdú B. István, az M4 közismert futballkommentátora megemlítette, hétfőn lesz két éve, hogy Bernd Storck a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, és ez a „születésnap” jó alkalom lehet egy kisebb összegzésre.

„Térjünk erre vissza hétfőn – mosolygott a kapitány. – Igaz, a vasárnap esti eredménytől függetlenül azt is mondhatom, óriási megtiszteltetés számomra ez a pozíció, nagyon örülök, hogy ezzel a csapattal dolgozhatok együtt. Az edző életének része a vereség, azt sohasem könnyű feldolgozni, de voltak jó pillanatok, olyanok is, amelyekre a magyar szurkolók is nagyon jó szívvel gondolnak vissza. S ha már a szurkolóknál tartunk… Csütörtök este Lettország ellen is tapasztalhattuk, mennyire nagy erőt ad a jelenlétük, a biztatásuk, és számítunk a segítségükre a vasárnapi selejtezőn is.”

 

VB-SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA

B-CSOPORT
, 8. FORDULÓ
SZEPTEMBER 3., VASÁRNAP

20.45: MAGYARORSZÁG–Portugália (Tv: M4 Sport)
18.00: Feröer–Andorra
20.45: Lettország–Svájc (Tv: Sport1)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc7 715– 3+1221
2. Portugália7 6127– 4+2318
3. MAGYARORSZÁG7 31311– 8 +310
4. Feröer7 124 3–15–12 5
5. Andorra7 115 2–16–14 4
6. Lettország7 16 3–15–12 3
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország), Kovácsik Ádám (Videoton)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország)*, Fiola Attila (Videoton ), Guzmics Richárd (Jenpien Funde – Kína), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Hangya Szilveszter (Vasas), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Egyesült Arab Emírségek), Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gera Zoltán (Ferencváros)*, Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dániel (Újpest), Pátkai Máté (Videoton), Stieber Zoltán (D. C. United – Egyesült Államok), Varga Roland (Ferencváros)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Priskin Tamás (Ferencváros), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)*
*Bese eltiltás, Szalai, Gera sérülés miatt nem szerepelhet a portugálok ellen.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik