Nagy Ádámmal együtt kezdte – de nem Storck válogatottjában kötött ki

KÁNTOR BARNABÁS (JÖVŐT ÉPÍTŐK GENERÁCIÓJA)KÁNTOR BARNABÁS (JÖVŐT ÉPÍTŐK GENERÁCIÓJA)
Vágólapra másolva!
2017.04.06. 11:19
null
Nagy Ádám és Klacsák Bence
Huszonkét éves játékos, Nagy Ádámmal együtt kezdte a pályafutását, és a válogatott alapembere – tudja, ki ő? Ha igen, nagyon tájékozott a hazai labdarúgásban! Ha nem, az azért van, mert az illető, Klacsák Bence nem Bernd Storck, hanem egy másik külföldi szakember, Sito Rivera utasításait követi – a futsalválogatottban.

Nagy Ádám és Klacsák Bence együtt kezdték a pályafutásukat, a Goldballnál Pesti Tibor keze alatt pallérozódtak, majd később a Szent István SE-nél, a Wágner ikreknél játszottak, akik a mai napig figyelemmel követi, és tanácsokkal látják el őket. Amíg Nagy Ádám számára a futsal az ugródeszkát jelentette (az ő sztoriját valószínűleg jóval többen ismerik), Klacsáknak ez jelentette a hosszú távú karrier lehetőségét.

A Jövőt Építők Generációja most interjút készített Klacsákkal. A cikk szerzője éppen abban az időszakban lépett pályára mindkettejük ellen, amikor immár harmadszor is találkozott Nagy és Klacsák útja egymással – a futsalpályán. Klacsák ugyanis akkor, néhány évvel ezelőtt még nem tartozott a kiemelkedő játékosok közé, ám nagy fejlődésen ment keresztül.

Ráadásul nem is akárhogy! A labdarúgók között kevés olyan példa akad, aki még akkor is komolyan veszi a tanulást, amikor már fizetnek neki azért, hogy sportoljon. A Dunaferr futsalosa azonban még most is, a válogatott alapembereként, nappali tagozatra jár az egyetemen! És hogy minek köszönheti a sikereit?

JÉG – JÖVŐT ÉPÍTŐK GENERÁCIÓJA
A Nemzeti Sport Online szakmai partnere a Jövőt Építők Generációjának sportszekciója. A röviden JÉG nevet viselő szervezet olyan motivált fiatalok társasága, akik küldetéstudatuknak érzik, hogy jobbá tegyék a közös jövőt. Az egyesület célja, hogy megváltoztassa a fiatal generáció gondolkodásmódját, valamint hogy megmutassa, személyes boldogságunk alapja nem más, mint az álmaink követése. A JÉG sportszekciója sikeres sportolókkal készít interjúkat.

„Elsődlegesen a sok munkának! – mondta Klacsák Bence. – Gyerekkorom óta sportolok, de főleg tizennégy éves korom után volt sok játéklehetőségem, a Cső Montage futsalcsapatában több korosztályban is játszhattam, és korán felkerültem a felnőttegyütteshez, tizenhat évesen be is mutatkozhattam az NB I-ben. Ebben az időszakban előfordult, hogy iskola mellett heti hét edzésre jártam, valamint olyan is volt, hogy négy meccsen játszottam egy hét alatt. Sosem lógtam!”

Az interjú több témával is foglalkozik, melyeknek alapja Carol S. Dweck: Szemléletváltás című könyve. Az ismert pszichológus – aki a sport területén is végzett kutatásokat – alapgondolata szerint minden képességünk, még az intelligenciánk is fejleszthető. Azokat, akik ebben hisznek, fejlődő szemléletű (growth mindset) embernek tartja. Ezek az emberek kimondottan jól teljesítenek az élet öt területén:

– a kihívások kezelése
– a kudarcok kezelés
– erőfeszítések
– kritikatűrés

– mások sikerének feldolgozása.

Klacsák Bence úgy véli, a kihívások azért vannak, hogy túllépjünk rajtuk. Véleménye szerint attól fejlődik az ember, ha sikerrel veszi ezeket az akadályokat. A kudarcait úgy dolgozta fel, hogy nem rágódott rajtuk túl sokat, helyette igyekezett tanulni belőlük. Sok erőfeszítést tett azért, hogy sikeresebb legyen, de úgy rendelt alá a sportnak mindent, hogy a tanulásra is összpontosított. Mindig igyekezett tanulni a kritikákból, mások sikerét pedig követendő példának tekintette.

Klacsák Bence (a becsúszó játékos) a kitartásban és a szorgalomban hisz – meg is lett az eredménye (Fotó: mlsz.hu)
Klacsák Bence (a becsúszó játékos) a kitartásban és a szorgalomban hisz – meg is lett az eredménye (Fotó: mlsz.hu)

„Az alapértékeim? Szorgalom, alázat a sport és a tanulás iránt egyaránt, illetve a megfelelő kommunikáció – a pályán és azon kívül is.”

„A siker számomra egy kisebb cél teljesítése. Az még jobban ösztönöz arra, hogy többet dolgozz, még jobb akarj lenni, és ne ragadj meg azon, hogy ez sikerült, hanem lépj tovább rajta, és dolgozz még keményebben, hogy még nagyobb dolgok is sikerüljenek.”

A futsalválogatott fontos mérkőzések előtt áll, szombaton, vasárnap és jövő kedden Európa-bajnoki selejtezőkön lép pályára. Ezeken a találkozókon pedig nemzeti csapatunk legjobbja, Dróth Zoltán mellett érdemes lesz még egy játékost is külön figyelni: Klacsák Bencét!

A VELE KÉSZÍTETT TELJES INTERJÚT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

FUTSAL EB-SELEJTEZŐ, AZERBAJDZSÁN

Április 8., szombat 14.00: MAGYARORSZÁG–Albánia

Április 9., vasárnap 14.00: Bosznia-Hercegovina–MAGYARORSZÁG
Április 11., kedd 18.00: MAGYARORSZÁG–Azerbajdzsán

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik