Möller: Sokkal nehezebb lesz a visszavágó

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2015.11.15. 08:56
null
Sokat érhetnek Andreas Möller (jobbra) <br />meglátásai (Fotó: Hegedüs Gábor)
Csendben végzi a dolgát, a legtöbb interjúkérelmet udvariasan elhárítja, mondván, ő csak segíteni jött, ha nyilatkozatra vágyunk, forduljunk inkább a „főnökéhez”, Bernd Storckhoz. Labdarúgó-pályafutása során a legfontosabb címeket (világ- és Európa-bajnoki, Bajnokok Ligája-, illetve UEFA-kupa-diadal) megszerző Andreas Möller edzőként érezhetően nem vágyik a rivaldafényre. Ha csupán néhány kérdés erejéig is, a norvégok elleni két összecsapás között mégis készséggel állt a Nemzeti Sport rendelkezésére.

– Visszanézte már, mekkorát ugrott Kleinheisler László góljánál?
– Nem kicsit, az biztos – felelte derűsen a korábbi dortmundi csapattárs, Bernd Storck felkérésére a pótselejtező előtt rábólintó 48 éves szakember. – Nem tagadom, amikor láttam, hogy a norvégok kapujában köt ki a labda, csodálatos érzés kerített hatalmába. Hozzáteszem, nemcsak engem, hanem mindenkit, aki a pályán vagy azon kívül a sikerért dolgozott. Nagyon örültem, hogy vezettünk, és a boldogságom csak fokozódott, amikor lefújták a mérkőzést.

– Milyen magyar csapatot látott Oslóban?
– Masszív, egyben lévő csapatot. A játékosok mentalitása példaértékű volt. Fantasztikus volt szembesülni vele, hogyan küzdenek egymásért és a győzelemért.

– Nehezebb lesz a visszavágó, mint az első felvonás volt?
– Nem akarok elkeseríteni senkit, de sokkal nehezebb lesz a budapesti találkozó.

– Mire alapozza ezt?
– Arra, hogy a norvég válogatottnak már nincs veszítenivalója. Mindent, az égvilágon mindent megtesz majd, hogy a maga javára fordítsa a párharcot. Fel kell készülnünk rá, hogy az utolsó utáni leheletéig küzd az ellenfél. Igaz, a norvégok is hasonló vetélytársra számíthatnak.

– Az ezerkilencszázkilencvenhatos kontinenstorna elődöntőjét eldöntő tizenegyespárbaj óta tudjuk, az ön idegeivel nincs probléma. Milyen tanáccsal szolgálhat a magyar válogatott tagjainak a sorsdöntő ütközet előtt?
– Vitathatatlan, a magyar futball újabb kori történetének egyik legfontosabb mérkőzése lesz ez, és ezzel maximálisan tisztában vannak a labdarúgók is. Nem kell nekem semmit mondanom, maguktól is tudják, hogy mi a meccs tétje – s ennek megfelelően játszanak majd.

HOGYAN ÁLLJUNK FEL A PÓTSELEJTEZŐN? KATTINTSON IDE, ÉS ÁLLÍTSA ÖSSZE A KEZDŐT!

EB-PÓTSELEJTEZŐ
Magyarország–Norvégia – élőben az NSO-n! 20.45 (Tv: M4)

Az első mérkőzésen:
Norvégia–Magyarország 0–1 (Kleinheisler 26.)

A MAGYAR VÁLOGATOTT SZŰK KERETE A NORVÉGIA ELLENI PÓTSELEJTEZŐKRE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Liverpool – Anglia), Király Gábor (Haladás), Megyeri Balázs (Getafe – Spanyolország)
Védők:
Bosnjak Predrag (Haladás), Fiola Attila (Puskás Akadémia FC), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Lang Ádám (Videoton FC), Leandro (Ferencváros), Vanczák Vilmos (FC Sion – Svájc)
Középpályások:
Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Gera Zoltán (Ferencváros)*, Kleinheisler László (Videoton FC), Kovács István (Videoton FC), Nagy Ádám (Ferencváros), Pintér Ádám (Ferencváros)
Támadók:
Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor – Törökország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország), Pekár László (Puskás Akadémia FC), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Stieber Zoltán (Hamburger SV – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)
* Gera Zoltán eltiltása miatt nem játszhat a visszavágón.

ÉLŐ HÍRFOLYAM A PÓTSELEJTEZŐKRŐL!

A NORVÉG VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE A MIEINK ELLENI EB-PÓTSELEJTEZŐRE
Kapusok:
André Hansen (Rosenborg), Rune Jarstein (Hertha BSC – Németország), Örjan Nyland (Ingolstadt – Németország)
Védők: Haitam Aleesami (IFK Göteborg), Vegard Forren (Molde), Even Hovland (Nürnberg – Németország), Tom Högli (FC Köbenhavn – Dánia), Martin Linnes (Molde), Stefan Strandberg (FK Krasznodar – Oroszország)
Középpályások: Valon Berisha (Red Bull Salzburg – Ausztria), Omar Elabdellaoui (Olympiakosz Pireusz – Görögország), Pal André Helland (Rosenborg), Markus Henriksen (AZ Alkmaar – Hollandia), Stefan Johansen (Celtic FC – Skócia), Havard Nordtveit (Borussia Mönchengladbach – Németország), Ole Selnaes (Rosenborg), Per Skjelbred (Hertha BSC – Németország), Alexander Tettey (Norwich City – Anglia), Martin Ödegaard (Real Madrid Castilla – Spanyolország)
Támadók:
Jo Inge Berget (Malmö FF), Veton Berisha (Greuther Fürth – Németország), Alexander Söderlund (Rosenborg), Mohamed Elyounoussi (Molde), Marcus Pedersen (Strömsgodset)

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMECCSEI
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Románia–Magyarország 1–1 (Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Magyarország–Görögország 0–0

Finnország–Magyarország 0–1 (Stieber Z. 82.)
Magyarország–Románia 0–0
Észak-Írország–Magyarország 1–1 (Lafferty 93., ill. Guzmics 74.)
Magyarország–Feröer 2–1 (Böde 63., 71., ill. Jakobsen 11.)
Görögország–Magyarország 4–3 (Sztafilidisz 5., Tahcidisz 57., Mitroglu 79., Kone 86., ill. Lovrencsics 26., Németh K. 54., 76.)

NORVÉGIA SZEREPLÉSE A 2016-OS EB SELEJTEZŐSOROZATÁBAN

Norvégia–Olaszország 0–2 (Zaza 17., Bonucci 62.)
Málta–Norvégia 0–3 (Daehli 22., J. King 26., 49.)
Norvégia–Bulgária 2–1 (Elyounoussi 14., H. Nielsen 72., ill. Bodurov 43.)
Azerbajdzsán–Norvégia 0–1 (Nordtveit 25.)
Horvátország–Norvégia 5–1 (Brozovic 30., Perisic 54., Olic 66., Schildenfeld 87., Pranjic 94., ill. Tettey 81.)
Norvégia–Azerbajdzsán 0–0
Bulgária–Norvégia 0–1 (Forren 57.)
Norvégia–Horvátország 2–0 (Berget 51., Corluka 69. – öngól)
Norvégia–Málta 2–0 (Tettey 19., Söderlund 52.)
Olaszország–Norvégia 2–1 (Florenzi 73., Pelle 82., ill. Tettey 23.)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik