MLSZ: kiemelkedő támogatási megállapodást kötöttek

Vágólapra másolva!
2012.10.15. 10:46
null
Csányi Sándor (jobbra), az MLSZ elnöke és Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója jelentette be a megállapodást (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Két évre szóló támogatási megállapodást írt alá hétfőn a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) és a Magyar Telekom.

Az ünnepélyes eseményen Csányi Sándor, az MLSZ elnöke és Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója látta el kézjegyével a szerződést, amely elsősorban a felnőtt- és az utánpótlás-válogatottak támogatásáról szól, de az amatőr futball számára is segítséget jelent.

„A kormányzat által kialakított TAO-pénzeknek köszönhetően az utánpótlás és az amatőr labdarúgás jelentős forrásokhoz jutott, ugyanakkor a profi futball üzleti alapon szerveződik, a válogatott pedig ebbe a kategóriába tartozik – mondta Csányi Sándor. – Emellett természetesen külön öröm, hogy a Telekommal aláírt megállapodás az amatőr futballra és az utánpótlás-nevelésre vonatkozóan is segítséget jelent a tízéves stratégia alapján dolgozó szövetségünknek.”

Christopher Mattheisen úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy a Telekom jó partnere lesz az MLSZ-nek és a magyar futballnak, s a cég a lehetőségeihez mérten újszerűen és sokoldalúan igyekszik majd segíteni a szövetséget.

„A fejlődéshez, az előrelépéshez, illetve a sikeres magyar labdarúgás felépítéséhez szeretnénk hozzájárulni, ami pedig az amatőr futballal kapcsolatos támogatást illeti, igyekszünk az MLSZ-szel közösen olyan programokat kidolgozni, amelyek ezen a területen nagy segítséget jelentenek a szövetségnek” – tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Csányi Sándor a válogatott eddigi vb-selejtezős szereplésével kapcsolatban azt mondta: az MLSZ és a csapat is sok kritikát kapott, különösen a Hollandiától elszenvedett 4–1-es vereség után, de meggyőződése, hogy nem egy-két mérkőzésen „dől el minden”.

„Ha a továbbiakban is azt az utat követjük, amelyet előzetesen kijelöltünk, eredményesek lehetünk – fogalmazott az MLSZ elnöke. – Egyértelműen előrébb járunk, mint 2010 előtt, ezt bizonyítja a világranglistán átlagban elfoglalt helyünk, illetve az Egervári Sándor szövetségi kapitány vezette csapat 65 százalékos sikeraránya. Bízom benne, hogy eredményesen vesszük a vb-selejtezőket, de akkor sem fogom elveszíteni a hitem, ha most nem jutunk ki a vb-re.”

A magyar válogatott kedden 20.30-kor a török csapattal játszik világbajnoki selejtezőt a Puskás Ferenc Stadionban.

A TELEKOM A MAGYAR VÁLOGATOTT FŐSZPONZORA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik