Hatalmas tömeg fogadta a „bronzcsapatot”

2009.10.18. 00:11
Címkék
Mintegy félórás késéssel ugyan, de megérkezett Ferihegyre az egyiptomi U20-as labdarúgó-vb-n bronzérmet szerző magyar válogatott. A fiatalokat – akiket hatalmas tömeg várt – Buzánszky Jenő, Mészöly Kálmán és Kovács Ferenc köszöntötte rövid beszéddel.


Fotó: Németh Ferenc
Fotó: Németh Ferenc
MÉSZÖLY KÁLMÁN: PÉLDÁT VEHETNEK RÓLUK A KLUBCSAPATAINK
„Óriási tartása van ennek a csapatnak, amit többször bizonyított a torna során. Példát vehet róla az összes klubcsapatunk – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a válogatott megérkezése előtt Mészöly Kálmán, aki ezután kitért a reptéren megjelent szurkolókra is. – Ez a hatalmas tömeg is jól jelzi, hogy igenis szükség van a magyar labdarúgásra. A magyar ember már csak ilyen, egy kis sikerélmény elég neki, nagyon hamar be tud lelkesülni. Külön öröm számomra, hogy ezt a nagyszerű eredményt  magyar edzővel, Egervári Sándorral értük el."

A bronzérmeseket szállító gép mintegy félórás késéssel szállt le, ám a csapat fogadására a reptérre kilátogató csaknem ezer szurkolónak ez sem szegte kedvét. A válogatott tagjait az ő segítségükkel szólította be Hajdú B. István, mégpedig egyenként. Így mindenki hatalmas tapsot kapott, Koman Vladimir és Egervári Sándor egy kicsivel a többiekénél is nagyobbat – a szövetségi edzőt „Sanyi bácsi, Sanyi bácsi” rigmussal köszöntötte néhány megjelent.

A jelenlévők ezután közösen elénekelték a Himnuszt, amelyet néhány hangszerrel „felfegyverkezett" drukkernek köszönhetően hegedűszó is kísért.

A fiatalok hazatérését a múlt nagyjai is megtisztelték jelenlétükkel, Mészöly Kálmán mellett Buzánszky Jenő és Kovács Ferenc köszöntötte a bronzérmeseket, akik közül Koman Vladimir mondott néhány szót.

„Kívánom nektek, hogy szárnyaljátok túl ezt az eredményt is, tiétek a jövő!” – hangzott a jókívánság Buzánszky Jenő szájából, ehhez Kovács Ferenc annyit fűzött hozzá, hogy az ország labdarúgó-társadalma már régóta ki volt éhezve egy ilyen sikerre.

„Minden játékosnak külön gratulálok! Egy bokszoló is megirigyelhetné, ahogy többször is talpra álltatok. Azt is szeretném megélni, hogy felnőtt-világbajnokságon hasonló eredményt értek el” – mondta Mészöly Kálmán az ifjú labdarúgóknak.

Koman Vladimir – aki rövid beszéde előtt felmutatta a torna második legeredményesebb játékosának járó Ezüstcipőt – kicsit zavarban volt a nagy tömeg előtt.

„Nem nagyon találom a szavakat – kezdte a magyar csapat egyik hőse. – Nagyon szép eredményt értünk el, de ez nem sikerült volna, ha nem állnak ennyien mögöttünk.”

A bronzmérkőzés mindössze 19 percig tartott Futács Márkó számára, akit Christian Gamboa alattomos szabálytalansága után le kellett cserélni.

„Szerencsére nem súlyos a sérülésem, az orvosok szerint csupán másfél hét pihenő vár rám, nagyon megkönnyebbültem – osztotta meg a jó hírt tudósítónkkal a Werder Bremen csatára. – Klubcsapatom edzője is gratulált már, azt mondta, menjek vissza minél hamarabb, hogy elkezdhessük a gyógykezelést."

A rehabilitáció leghamarabb hétfőn kezdődhet meg, akkor utazik ugyanis vissza Németországba Futács, aki az addig hátralévő időt családja körében tölti.

HELYSZÍNI RIPORT A REPÜLŐTÉRRŐL

 

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
2 perce

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
10 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
30 perce

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
35 perce

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
56 perce

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
57 perce

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
1 órája