Marco Rossi: Szlovákia ellen bizonyára nem három védővel játszunk

UJSZO.COM/H. K.UJSZO.COM/H. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.23. 17:42
null
Marco Rossi szerint nem valószínű, hogy a szlovákok ellen három védővel játszunk (Fotó: Szabó Miklós)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Gombaszög Nyári Tábor vendége volt, és a szlovákiai magyar Új Szó jelenlétében nyilvános beszélgetésen vett részt – ennek keretében említést tett a közelgő Eb-selejtezőkről, Nagy Ádámról és Szoboszlai Dominikról, továbbá elárulta, boldog lenne, ha még tíz évig irányíthatná a nemzeti együttest.

 

Rossi kezdésként elmondta, nagyon örül, hogy a magyar csapatok, valamint korábbi klubja, a dunaszerdahelyi DAC is sikerrel vették az első akadályt az európai kupaporondon.

„Nagyon örülök! Fontos a magyar futballnak, hogy a csapataink, játékosaink minél több tapasztalatot szerezzenek nemzetközi szinten. Az pedig óriási boldogság számomra, hogy két egykori csapatom, a Honvéd és a DAC is továbblépett.”

Az 54 éves tréner rengeteg kérdésre válaszolt a nyilvános találkozón – elmondta többek között, hogy a soron következő, szlovákok elleni Európa-bajnoki selejtezőn valószínűleg más taktikai hadrendben küldi majd pályára a magyar válogatottat.

„Eddig tíz meccset játszott a csapat, ebből hetet négy védővel, hármat pedig három védővel, viszont a legfontosabb találkozó, amelyen három védővel játszottunk, a Szlovákia elleni idegenbeli Eb-selejtező volt, ott viszont kikaptunk. Úgyhogy szeptemberben Budapesten Szlovákia ellen több mint valószínű, hogy nem fogunk három védővel játszani.”

A Szlovákia elleni összecsapás kapcsán a tréner hozzátette, ha ott nyer a magyar válogatott, akkor nyolcvan százalék, hogy kijut a 2020-as Eb-re.

„Eddig négy Eb-selejtezőt játszottunk, egyet elveszítettünk, és hármat megnyertünk, de ha valamit változtathatnék, akkor inkább választottam volna a három pontot Szlovákia ellen, mint Horvátország ellen. A nagyszombati mérkőzés után a játékosok nagyon csalódottak és mérgesek voltak, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy szeptemberben Szlovákia ellen több mint száz százalékot fognak nyújtani, és mindent megtesznek a győzelem érdekében.”

Marco Rossi szót ejtett Szoboszlai Dominikról is.

„Nemrég megjelent egy cikk a világ tíz legtehetségesebb U20-as játékosáról, és Dominik a hetedik vagy a nyolcadik helyen szerepelt ebben az összeállításban. A piaci értékét tíz-tizenöt millió euróra becsülik, úgy dobálóznak az eurómilliókkal esetében, mintha ezer forintokról lenne szó. Azt gondolom, ez tiszta őrület, de Dominik tényleg kiváló játékos. Az is fontos, hogy a közvetlen környezetében nagyon intelligens emberek vannak, Dominik maga is az, és fontos, hogy jó döntéseket hozzon a jövőjével kapcsolatban. Sok fiatal futballistát láttam már, és Dominikban tényleg benne van a lehetőség, hogy igazi sztár, nagy bajnok legyen a személyiségének köszönhetően. A technikai tudás is fontos, de a személyiség a döntő.”

Noha a szövetségi kapitány többször is hangsúlyozta, nem hív meg olyan játékost, aki nincs megfelelő fizikai állapotban, Nagy Ádámmal kapcsolatban elárulta, a Bologna középpályásának olyan genetikai adottságai vannak, amilyenekkel még sohasem találkozott.

„Nagy az egyetlen! Ő az egyetlen kivétel. Genetikailag olyan adottságai vannak, amilyeneket sohasem láttam, sem játékosként, sem edzőként. Az elmúlt három meccsünkön mindenkinél többet futott, tizenhárom kilométert, és ennek hetven százaléka sprint volt! De azt is mondtam neki, hogy muszáj megoldást találnia a helyzetére, mert a Bolognában nem játszik, és ezen valahogyan változtatni kell.”

Az olasz edzőt kérdezték a jövőbeli terveiről is.

„Legszívesebben olyan sokáig maradnék Magyarországon, ameddig csak lehet, de mindez az eredményeken múlik. Boldog lennék, ha még tíz évig szövetségi kapitány lehetnék itt.”

Végezetül megerősítette azokat a pletykákat, miszerint több országból is megkeresték, ám csak a magyar válogatott érdekli.

„Az utóbbi időben tényleg felhívott néhány ügynök néhány ajánlattal kapcsolatban, de a válaszom mindig ugyanaz volt: addig, amíg a Magyar Labdarúgó-szövetség ki nem rúg, én a magyar válogatott szövetségi kapitánya vagyok, és ezen nem akarok változtatni.”

EB 2020, SELEJTEZŐ, MENETREND

Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4 3 1 6– 4 +2 9
2. Szlovákia 3 2 1 7– 2 +5 6
3. Horvátország 3 2 1 5– 4 +1 6
4. Wales 3 1 2 2– 3 –1 3
5. Azerbajdzsán 3 3 3–10 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik