Marco Rossi: Merem állítani, ha Azerbajdzsánban nyerünk, a walesiektől nem kapunk ki

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 08:27
null
Marco Rossi elszántan várja a csapat előtt álló jelentős erőpróbákat (Fotó: Dömötör Csaba)
A kapitány az első azerbajdzsáni útjáról, az alapot jelentő küzdésről, valamint a csapat és a szurkolótábor egymásra találásáról is beszélt.

 

– Három hete a Magyar Labdarúgó-szövetség közgyűlésén Csányi Sándor azzal fordult önhöz, ha egy mód van rá, csapatával nyerje meg az Azerbajdzsán és a Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőt. Teljesíthető az elnök kérése?
– Bármennyire is szeretném, nem garantálhatom, hogy begyűjtjük a hat pontot – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. – A futballban sosem lehet tudni, mit hoz a holnap. Azt azonban ígérhetem, mindent megteszünk, hogy mindkét mérkőzésen győzzünk.

– Mekkora esély van rá?
– Bármi megtörténhet. Főleg akkor, ha kellő önbizalommal lépünk pályára.

– A magyar válogatott korábban kétszer is járt Bakiban. S ön?
– Én még nem. Mit ne mondjak, szeretném emlékezetessé tenni az első utamat – győzelemmel. Helyzetünket azonban nehezítik az időjárási körülmények, nagy meleg és magas páratartalom vár ránk. Az azeriek hozzá vannak szokva, mi kevésbé. Ezért is örülök, hogy már két nappal a mérkőzés előtt útra kelünk, kicsivel több időnk lesz akklimatizálódni. Merem állítani, ha ott nyerünk, a walesiektől nem kapunk ki. Noha sajnos háromezerrel kevesebben lesznek a Groupama Arénában, így is biztosan fantasztikus hangulat lesz a mérkőzésen.

– Ez az, amiről a kinevezésekor álmodott?
– Igen! Csodálatos volt megtapasztalni azt az légkört, amely a horvátok elleni meccs alatt és után uralkodott. Szeptemberben vezethettem először szövetségi kapitányként a magyar válogatottat, egyebek mellett azt szerettem volna elérni, hogy a csapat nyerje vissza a szurkolók szeretetét. Úgy érzem, eljutottunk odáig, hogy a nemzeti együttes körüli atmoszféra teljesen megváltozott, az emberek újra hisznek a csapatban. Bízom benne, hogy az idén még hátralevő mérkőzéseken semmi olyan nem történik a lelátón, amiért újabb büntetést kaphatnánk az UEFA-tól. A kapcsolatokra visszatérve: az enyém is igen pozitívan alakult a játékosokkal. A kölcsönös tisztelet megvolt az elején is, de fokozatosan kialakult a bizalom is. Ámbár beszélhetünk itt érzésekről, a futball már csak olyan, hogy jön egy váratlan vereség, és minden megváltozik.

– Mi ez a pesszimizmus?
– Hogy én pesszimista lennék? Ugyan már! Ha valakinek maximális a bizodalma a válogatottban, az én vagyok.

– Ferenczi János és Pávkovics Bence személyében két újonc, valamint a keretbe már korábban meghívott, de a csapatban pályára még nem lépő Zsótér Donát is telki „lakos” lett. Ezt azt jelenti, hogy immár a legjobbak között van a helyük?
– Mindhárman benne voltak abban a körben, amelynek tagjait folyamatosan figyeltük az elmúlt időszakban, és úgy ítéltük meg, eljött az ideje annak, hogy velünk készüljenek. Már csak a jövőre való tekintettel is jó, hogy testközelből láthatjuk őket. Ferenczi Jánosnak például jó bal lába van, sokat segíti a támadásokat, de a védőmunkáján még lehet csiszolni.

– Aligha véletlen, hogy éppen a Debrecen védőjét emelte ki. Még mindig a balhátvéd a kritikus poszt?
– Kritikusnak még véletlenül sem mondanám. Többek között azért sem, mert több opcióval is számolhatok. Egyfelől Korhut Mihállyal, másfelől szükség esetén Kádár Tamás is bevethető a védelem bal oldalán. Tudom, Tamás nem szeret ott játszani, becsülöm benne, hogy ezt el is mondta nekem. Elém állt, és közölte: „Mister, nem örülök, ha balhátvédet kell játszanom, de ha odaállít, akkor is megpróbálom a legtöbbet kihozni magamból”. Sugárzott a szeméből az elkötelezettség. Szeretem az egyenes embereket, márpedig Tamás az.

– Bakiban ki lesz a balbekk?
– Jó kérdés! Szombat este szívesen válaszolok rá.

– Arra már most is tud felelni, Azerbajdzsánban mi kell a győzelemhez?
– Hit, fegyelem, szervezettség, no és egy-két gól. Az persze a legkevesebb, hogy az elejétől a végéig küzdünk. Szenvedélyes ember vagyok, azt szeretem, ha mindnyájunkról lerí az elszántság. Olyan cél lebeg a szemünk előtt, amelyért érdemes jóformán mindent feláldozni. Egyetlen meccsen sem engedhetjük meg magunknak, hogy az ellenfél jobban akarja a sikert, mint mi! Rossz hozzáállást eddig egyszer érzékeltem, az észtországi Nemzetek Ligája-mérkőzésen, de azt megbeszéltük. A címeres mez szent, a játékos legyen büszke magára, hogy felhúzhatja, egyúttal tegyen meg mindent azért, hogy az érte szorítók is büszkeséget érezzenek.

– Ha már szóba került a válogatott dressz... Őriz odahaza néhányat?
– A fiamnak van kettő, egyet én is kaptam a csapattól a születésnapomra. Az nem baj, hogy a nevem rajta van, az már igen, hogy az életkorom is...

– Kívánjuk, hogy az előttünk álló két meccsen ne öregedjen éveket.
– Bárcsak úgy lenne! Mindenesetre alaposan felkészülünk mind Azerbajdzsánból, mind Walesből. Utóbbiról egyelőre csak annyit, hogy hihetetlenül gyors csapat, akkor lesz sanszunk ellene, ha valahogy megfékezzük. Dolgoztunk és dolgozunk a megoldáson, de tudjuk, hogy van ez, a szakmai stáb bármit kitalálhat, a végén úgyis a futballisták döntenek.

– Bakiban, majd jövő kedden Budapesten hány pontot kellene szerezni ahhoz, hogy elkönyvelhessük: jó esélyünk van a kijutásra?
– Legalább négyet. A horvátok legyőzését követően azt mondtam, az azerbajdzsáni mérkőzésünk lesz a legfontosabb, nos, a walesiek elleni találkozó után szívesen kijelenteném, hogy a soron következő, Szlovákia elleni összecsapás lesz a legfontosabb. S bárcsak az utolsó játéknap előtt is elmondhatnám ugyanezt... Mindennél jobban vágyom arra, hogy jövő nyáron tétmeccseket játszhassunk a Puskás Arénában! Kétezertizenhat nyarán, a Honvéd edzőjeként megtapasztaltam, mekkora boldogságot jelent Magyarországnak, hogy a válogatottja Eb-n szerepel, elképesztő volt, ahogy egy nemzet „megőrült”. Akkor még nem sejthettem, hogy ebben a selejtezősorozatban már szövetségi kapitányként tehetek azért, hogy a történelem négy éven belül ismételje önmagát. Lassan egy esztendeje, hogy kineveztek a válogatott élére, azóta minden áldott nap eszembe jut, mekkora lehetőséget adott nekünk a sors. És esküszöm, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy éljünk vele.

A VÁLOGATOTT 28 FŐS KERETE
Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gróf Dávid (Bp. Honvéd), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Mol Vidi)
Hátvédek: Baráth Botond (Sporting Kansas), Bese Barnabás (Le Havre), Ferenczi János (Debrecen), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korhut Mihály (Arisz Szaloniki), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Pávkovics Bence (Debrecen), Vinícius (Mol Vidi), Willi Orbán (RB Leipzig)
Középpályások: Holman Dávid (Slovan Bratislava), Kalmár Zsolt (DAC), Kleinheisler László (NK Osijek), Kovács István (Mol Vidi), Nagy Ádám (Bologna), Pátkai Máté (Mol Vidi), Szoboszlai Dominik (RB Salzburg)
Támadók: Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad Kalba), Holender Filip (Bp. Honvéd), Nagy Dominik (Legia Warszawa), Németh Krisztián (Sporting Kansas), Szalai Ádám (Hoffenheim), Varga Roland (Ferencváros), Vida Kristopher (DAC), Zsótér Donát (Újpest)

EB 2020, SELEJTEZŐ, MENETREND

Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovákia 2 1 1 2–1 +1 3
2. Wales 1 1 1–0 +1 3
3. Horvátország2 113–30 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 2–3 –1 3
5. Azerbajdzsán 1 1 1–2 –1 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik