Marco Rossi: A szurkolók megérdemelnének egy sikeres válogatottat

MTI MTIMTI MTI
2020.03.19. 11:00
null
„A magyar drukkerek szenvedélyesebbek, mint az olaszok, és ez érezhető a válogatott meccseken” (Fotó: Szabó Miklós)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a hazai szurkolók „mindenképp megérdemelnének egy sikeres nemzeti tizenegyet, és mi ezért dolgozunk nagyon elszántan”.

 

Az olasz szakember erről az M4 Sport Vezetők című műsorában beszélt Wéber Gáborral, a közszolgálati sportcsatorna vezető Formula–1-es kommentátorával, akivel a Hungaroring vezetéstechnikai tanpályáján tesztelték az 55 éves futballedző autóvezetési tudását.

„A magyar drukkerek szenvedélyesebbek, mint az olaszok, és ez érezhető a válogatott mérkőzéseken még akkor is, amikor kevésbé jönnek az eredmények” – jelentette ki Rossi, hozzátéve, hogy hazájában nem tapasztalta azt, amit Magyarországon, ahonnan a szurkolók minden hétvégén elutaznak Spanyolországba, Németországba vagy éppen Olaszországba a kedvenc külföldi csapatuk aktuális összecsapására.

A műsorból az is kiderült, hogy Rossi 1983 óta vezet autót, és még nem volt balesete. Elmondta, hogy nem jellemzőek rá a tipikus olasz gesztusok a volán mögött, „ha nyugodtan vezetnek körülöttem, akkor elég csendes vagyok az autóban”.

A szövetségi kapitány szívesen megnézi a Formula–1-es versenyeket, az Olasz és a Magyar Nagydíjat sohasem hagyja ki, személyesen viszont eddig csak a Hungaroringen járt, már három alkalommal.

Kedvenc F1-es csapatáról azt mondta, mivel olasz, felesleges is feltenni neki azt a kérdést, hogy melyik istálló sikeréért szorít.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
6 órája

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
15 órája

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
Tegnap, 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
2026.11.03. 13:48

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
2026.11.03. 13:04

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21