Magyar-román: több ezren hangolnak a stadion mellett

Vágólapra másolva!
2013.03.22. 18:53
null
Rengetegen szurkolnak a válogatottnak a Dózsa György úton (Fotó: Veres Viktor)
Noha a magyar–román labdarúgó-vb-selejtezőt zárt kapuk mögött játsszák, mint ismert, két helyszínen – az Ötvenhatosok terén és a Dózsa György úton – közös mérkőzésnézést szerveznek az érdeklődőknek. A Puskás-stadion tőszomszédságában a hangulat a kezdés előtt két órával egyre inkább fokozódik: már szól a zene, aminek a pálya reflektorai adnak sajátos hangulatot. A környéken a rendőri készültség érződik, folyamatosan érkeznek a drukkerek.

A Syma-csarnok bejáratától nem messze felállított színpad előtt már ezres nagyságrendben gyűltek össze a futballbarátok, közöttük 17 lengyel drukker. Utóbbiak Poznanból, Varsóból és Wroclawból érkeztek, és meggyőződésük, hogy a mieink nyernek.

PUSKÁS FERENCÉK FUTBALLOZNAK AZ 56-OSOK TERÉN

Az 56-osok terén két órával a mérkőzés előtt nagyjából száz ember lehet a kivetítők előtt, de többségüket a sárga mezes rendezők, illetve a rendőrök teszik ki.

BŐVEBB HELYSZÍNI JELENTÉST ITT OLVASHAT!

„Február elején felkészülési meccsen simán, 4–1-re legyőztük a románokat, szerintünk a magyarok hozzánk hasonló játékerőt képviselnek, így nem lehet gond a hazai győzelem!” – mondta egyikük, név szerint Michal a Nemzeti Sport Online helyszínen tartózkodó tudósítójának.

Nyolc óra körül a stadion Dózsa György úti kapujától a Syma-csarnokig ért már a masszív tömeg. Pár petárda is előkerült, de azokat a pályaudvar területére, a vonatsínek irányába dobták el.

A benti kezdést kint tűzijáték színesítette, a szurkoláshoz vezérdrukker dukál, méghozzá mikrofonnal, ami viszont elsőre nem, csak másodjára vált működőképessé. A magyar gólnál persze robbant a tömeg, páran örömükben felmásztak a villanypóznára, de szép szóval onnan le lehetett őket csalogatni.

A Syma-csarnok közelében 18.30-tól kezdődött a program, a meccs felvezetéseként az úgynevezett nemzeti rockot játszó együttesekkel (Kárpátia, Szebb Napok, Oi-kor, Hungarica, Fejbőr, Romantikus Erőszak) hangolhatnak a Dózsa György útra kilátogatók. A szervezők előre felhívták a figyelmet, hogy aki tud, hozzon Nagy-Magyarország, Árpád-sávos és székely zászlót.

Lengyel, magyar ma este is két jó barát (Fotó: Nedelykov Tamás)
Lengyel, magyar ma este is két jó barát (Fotó: Nedelykov Tamás)

„Az Ötvenhatosok terére a Magyar Labdarúgó-szövetség jelentett be kulturális rendezvényt az önkormányzatnál – ismertette Kovács Viktória rendőr őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. – A Puskás-stadion környékére szervezett tömegrendezvény viszont a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá jelentették be a rendőrségnél – a szükséges erőkkel veszünk részt a biztosításában.”

Szabálysértésnek számít, ha valaki pirotechnikai eszközt tart magánál, lebukás esetén a rendőrség szabálysértési eljárást indít. Sőt a 2012-es jogszabályváltozások miatt az is szabálysértést követ el, aki az arcát a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényen úgy takarja el, hogy felismerhetetlenné váljon.

Az őrnagy nem győzte hangsúlyozni, hogy a rendőrség határozott és gyors lépéseket tesz, ha bármilyen jogsértést észlel vagy a tudomására jut. Az MLSZ a speciális helyzetre való tekintettel az Ötvenhatosok terére várja a drukkereket. Aki ugyanis a zárt kapus mérkőzésre vonatkozó szabályok áthágásával akarja kifejezni elkötelezettségét, pontlevonást, legrosszabb esetben pedig a magyar csapat selejtezőcsoportból történő esetleges kizárását kockáztatja.

Hangosan szól az ének (Fotó: Nedelykov Tamás)
Hangosan szól az ének (Fotó: Nedelykov Tamás)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik