Magyar–horvát: Andorrában a vereség miatt sírtam, most az örömtől – Dzsudzsák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.25. 07:55
Mint ismert, a magyar válogatott 2–1-re legyőzte Horvátországot a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében. A találkozó után a 100. A-válogatott mérkőzését játszó Dzsudzsák Balázs nyilatkozott arról, miért könnyezte meg a Himnuszt, illetve, hogy beszéltek-e négyszemközt Szalai Ádámmal a Szlovákia elleni vereség után.

Dzsudzsák Balázs kijelentette: egyértelműen ilyen jubileumról álmodozott.

„Nem azért, mert nyertünk. Kaptam egy lehetőséget, hogy beszéljek a meccs előtt a csapattal, és azt próbáltam hangsúlyozni: ne azzal foglalkozzunk, hogy majdnem a világ legjobb középpályája ellen játszunk, hanem azzal, hogy igenis hazai közönség előtt. Tizenkét éve vagyok válogatott, és korábban soha nem mondták nekem azt, hogy nincs egyetlen egy jegy sem. Azt mondtam, hogy ezek az emberek azért jöttek ki, mert a mi sikerünkre éhesek és a mi csapatunkat akarják látni, nem pedig a horvátokét, nem pedig az aranylabdást. Minden működött az első perctől kezdve. Ha azt mondom, hogy megint a szív diadalmaskodott, megint az ország együtt dobbant minden egyes gólnál, akkor nem túlzok. A hangulatról azt mondom, hogy überelte a norvégok elleni hangulatot is. Nagyon örülök, hogy hetvenötnél kijutottunk, a századiknál pedig egy ezüstérmes válogatottat vertünk meg, amiben részt vett egy aranylabdás is. Majdnem azt mondom – nem elszállva ettől a sikertől –, hogy Gulának nem kellett védenie. Nagyon jól védekezett a csapat, nagyon büszke vagyok arra, hogy ennek a csapatnak a kapitánya lehetek és ezt a századik meccset elérhettem ilyen közönség előtt és ilyen csapatban. Köszönöm szépen nekik is meg az edzőknek is ezt a lehetőséget. A legfontosabb, hogy az a huszonháromezer ember, aki ma itt volt, az döbbenetes hangulatot csinált szerintem már csütörtökön is, de ami ma volt… Mindig elmondjuk, hogy ezért érdemes futballistának lenni.”

A videóban Dzsudzsák Balázs beszél a Szalai Ádámnak adott gólpasszáról, hogy beszéltek-e négyszemközt a Szlovákia elleni vereség után, felidézi válogatott pályafutása legszebb pillanatait és elárulja: miért könnyezett a Himnusz alatt.

Dzsudzsák válogatott pályafutása 100 másodpercben

Ezért nem söpörhetjük a dolgokat a szőnyeg alá – Szalai

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
E-CSOPORT

Magyarország–Horvátország 2–1 (Szalai Á. 34., Pátkai 76., ill. Rebic 13.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovákia 2 1 1 2–1 +1 3
2. Wales 1 1 1–0 +1 3
3. Horvátország2 113–30 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 2–3 –1 3
5. Azerbajdzsán 1 1 1–2 –1 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik