Légiósok: Szeretném megnyerni a Bajnokok Ligáját – Szoboszlai

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.05.07. 19:04
Szoboszlai Dominik a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos Instagram-oldalán élő videóban beszélt a magyar válogatottról, a legfőbb céljairól, valamint gyermekkori példaképéről is. Az interjúból az is kiderül, mit szeretne csinálni, amikor majd felhagy a futballal.


Szoboszlai már a BL-győztes Liverpool ellen is megmutathatta magát (Fotó: Török Attila)
Szoboszlai már a BL-győztes Liverpool ellen is megmutathatta magát (Fotó: Török Attila)

 

„Minden rendben van, most már elkezdődtek a csoportos edzések is a Salzburgnál. Ma derül ki, hogy folytatódik-e a bajnokság. Azt még meg kell várnunk, és akkor utána mindenki másképp kezd bele a felkészülésbe. Reméljük, hogy május végén már mi is bajnokin fogunk játszani” – mondta Szoboszlai Dominik az MLSZ-nek.

Szoboszlai elárulta, ha választania kellene egy Real Madrid-szerződés vagy egy Románia elleni pótselejtezőn szerzett győztes gól között – természetesen a Puskás Arénában –, akkor utóbbit választaná, hiszen lépésről lépésre tervezi a jövőjét, számára jelenleg az a legfontosabb, hogy Magyarország kijusson az Európa-bajnokságra. A fiatal támadó középpályás azt is elárulta, Cristiano Ronaldóra már gyerekkora óta felnéz.

„Kiskoromban Cristiano Ronaldo volt a példaképem és még most is az. Már fiatal korától folyamatosan dolgozott azért, hogy a világ legjobbja legyen, ez pedig engem is – és még sok más labdarúgót is – motivált. Elérte, amit szeretett volna, ezért is nézek fel rá” – folytatta Szoboszlai.

Az interjúból az is kiderült, hogy az aktív futballisták közül Neymarral játszana szívesen együtt, a már visszavonult játékosokból pedig ha választania kellene egyet, az Gera Zoltán lenne. Szóba került édesapja hatása is, aki már hároméves korától foglalkozott vele, s egyáltalán nem kellett noszogatnia az ifjú Szoboszlait, hogy focizzon – éppen ezért neki nem is megterhelő, hogy le kell mondania a három hónapos nyári szünetről és a bulizásokról. Szoboszlai motivált, legfőbb célja, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját.

„Szeretném megnyerni a Bajnokok Ligáját! Gyerekkoromban az volt a szemem előtt, hogy ott játsszak, és miután ez megvalósult, azt tűztem ki, hogy megnyerjem a sorozatot. Persze a válogatottal is szeretnék olyan dolgokat elérni, ami keveseknek sikerül, de a legfontosabb, hogy maga a csapat legyen sikeres” – mondta a Salzburg futballistája.

Szoboszlai a válogatottban a 10-esben, míg a Salzburgban a 14-es mezszámban szerepel. Elmondta, számára ezek csak számok, nem bírnak különösebb jelentéssel. Bár még sokáig láthatjuk őt ezekben a számokban, egyszer az ő karrierje is véget ér. A kérdés, vajon mihez kezd akkor?

„Szeretnék majd a labdarúgásban maradni – azt még nem gondoltam ki, hogy edző szeretnék-e lenni, de én inkább a menedzseri állások felé hajlok. Majd meglátjuk, ez még messze van” – tette hozzá Szoboszlai Dominik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik