Légiósok: Guzmics célja, hogy visszakerüljön a válogatottba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.19. 20:56
null
Guzmics egy héttel előbb kezdte el a felkészülést, de már a csapattársakkal is gyakorol (Fotó: wisla.krakow.pl)
A Wisla Kraków magyar védője, Guzmics Richárd a hét végén már teljes értékű edzésmunkát végezhet. Erről a lengyel csapat honlapja számolt be. A magyar védő elmondta: szeretne visszakerülni a magyar válogatottba.

„Remekül érzem magam, minden rendben van, mindössze az operáció utáni szokásos fájdalmat érzem. Szerencsére szünetelt a bajnokság, így haza tudtam menni karácsonyra. Egy héttel hamarabb jöttem vissza Krakkóba, s kezdtem meg a rehabilitációt, mint a csapat nagy része. Jelenleg több feladatot is egyedül végzek, néhányat pedig már a csapattársakkal” – idézi Guzmicsot a wisla.krakow.pl.

Ha minden jól megy, a decemberben artroszkópos térdműtéten átesett védő a hét második felében már teljes egészében a csapattársakkal készülhet.

„Úgy néz ki, hogy ezen a héten már ismét teljes értékű edzésmunkát végezhetek, jövő héten pedig már játszhatok a felkészülési mérkőzéseken. Az első bajnokira százszázalékos állapotba kerülök.”

Guzmics a jövőbeli terveiről is beszélt. A Haladás korábbi védője ismét szeretne bekerülni a magyar válogatottba.

„Az a célom, hogy tavasszal egészséges maradjak, s így továbbra is a kezdő tizenegy tagja legyek. Ez segíthet visszakerülni a válogatottba, ami leginkább számít nekem” – tette hozzá Guzmics.

Guzmics a hollandoktól világbajnoki selejtezőn elszenvedett 8–1-es vereség óta nem játszott a válogatottban, amelyben pályafutása során összesen hétszer lépett pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik