Válogatott: Leekens beszélt a menesztéséről – hosszú távra készült

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.25. 08:42
null
Leekens építkezni akart, a szövetség eredményeket
A múlt héten a magyar válogatott kispadjáról menesztett Georges Leekens volt a meghívott vendége Belgiumban a De Zevende Dag című talkshow-nak, amelyben a belga válogatott Tunézia elleni 5–2-es győzelmét követően szakértőként elemzett, de természetesen szóba került az is, hogy miért kellett távoznia mindössze hét hónap után a magyar válogatott kispadjáról.

A 68 éves szakember a talkshow szerkesztői részéről ideális választásnak bizonyult, hiszen a magyar válogatott előtt tunéziai és belga szövetségi kapitányként is dolgozott, így a világbajnokságon szombaton éppen egymás ellen szerepelt két együttest jól ismeri – ám azt kicsit nehezen akarta elárulni, hogy vajon a moszkvai mérkőzésen látottak mennyiben tekinthetők az ő munkájának.

Eric Gerets kérdése: miért nem kapott Leekens több időt?
Válogatott: „Meg lehet nézni, hol tart Belgium, ez is Leekenst igazolja”
Magyar válogatott: Leekens 19, Rossi egy híján 20 – Szendrei
Válogatott: döbbenet – Leekens baráti üzenetből tudta meg, hogy már nem ő a magyar kapitány

„Még mindig úgy öt százalék – válaszolta némi unszolás után nevetve a 69 éves szakember. – Amikor én voltam Belgium kapitánya, a mostani már tapasztalt játékosok nagy része még körülbelül 20 éves volt. Mára sokat fejlődtek, érett férfiak és ambiciózus játékosok lettek, akik az őket érő kritikákat pozitív energiává tudják változtatni. Ráadásul Roberto Martínez remek munkát végez és jól egyben tartja a csapatot” – summázta véleményét Leekens a belga válogatottról, ám számunkra ennél fontosabb, hogy arról is elejtett néhány mondatot, miért menesztették múlt hét kedden a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

„Volt négy felkészülési mérkőzésem a csapattal arra, hogy megváltoztassak néhány dolgot. Új alapokra akartam helyezni a válogatottat, hosszú távú stratégiát szerettem volna alkotni. Ugyanezt tettem Belgiumnál és Tunéziánál is, és lám, most a világbajnokságon játszottak egymás ellen. Ugyanakkor a szövetség azonnali eredményeket akart, miközben én úgy gondolom, hogy valamit felépíteni mindig időbe kerül” – jelentette ki Leekens, aki jövőjéről annyit mondott: jelenleg nincs konkrét ajánlata, de a labdarúgásban gyorsan változhatnak a dolgok.

Legfrissebb hírek

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
12 órája

Zlatko Dalic lett az Egyesült Arab Emírségek labdarúgó-válogatottjának kapitánya – hivatalos

Minden más foci
16 órája

Diego Forlán lett az uruguayi futballválogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2026.08.06. 16:31

Zlatko Dalic lesz az Arab Emírségek szövetségi kapitánya – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.06. 15:53

Már nem Dér Zsolt az országúti kerékpárosok szövetségi kapitánya

Kerékpár
2026.08.06. 10:10

Ismét Hervé Renard az elefántcsontparti kapitány

Minden más foci
2026.08.04. 19:12

Újabb vb-résztvevő nemzet vált szövetségi kapitányt – hivatalos

Foci vb 2026
2026.08.04. 07:30

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 21:35