Labdarúgás: Nem jó vicc, nem volt infarktusom - Grosics Gyula

2011.10.26. 09:58
Címkék
Délelőtt kötelező séta, délután pihenés – így telnek Grosics Gyula napjai. A 85 esztendős kapuslegenda gyengének érzi magát, és sokat szenved a frontoktól. De nem volt infarktusa. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert az elmúlt napokban különböző fórumokon ez a hír járta vele kapcsolatban.

„Másról sem esik szó, mint erről a pletykáról – mondta Grosics Gyula a Nemzeti Sportnak. – Ismerőseim, barátaim hívnak kétségbeesve, igaz-e a hír. Eleinte fogalmam sem volt, miről beszélnek, de amikor már a tizedik ember hív fel azzal, hogy jesszusom, Gyula, tényleg infarktusod volt, akkor már kénytelen voltam magam is komolyan venni. Fogalmam sincs, ki találta ki az egészet, mindenesetre nem jó vicc. Nem volt infarktusom.”

A legendás kapus ugyanakkor elárulta, rosszul viseli, hogy rossz a közérzete. „Baj az mindig van. Megöregedtem, ez a legnagyobb probléma. Nehezen viselem, hogy nem érzem jól magam. Én, aki mindig telis-tele voltam energiával, jöttem-mentem, most otthon pihenek, leginkább fekszem. Nehéz megbeszélnem magammal, hogy közel a nyolcvanhathoz vigyáznom kell magamra.”

„Voltam én éppen eleget kórházban, hol a rakoncátlankodó szívem, hol a lyukas tüdőm miatt. Valahogy nem vágyom oda, inkább betartom, amit az orvos kért: délelőtt kötelező egészségügyi séta, persze semmi virgonckodás, futkározás, délután pedig pihenés, ágyban fekvés, tévénézés. Ez van.”

Legfrissebb hírek

Pintér Dánielt nem engedte el az Inter Miami az amerikai U20-as válogatotthoz

Minden más foci
14 perce

Az Ázsia Kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
33 perce

Keita nélkül a zöld-fehérek – megvannak a kezdőcsapatok a Twente–FTC Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
36 perce

Paks: Szalai József az előretolt ék a Panathinaikosz ellen – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
40 perce

Kajakverseny és csocsó az F1-es pilótákkal

F1
45 perce

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
48 perce

Nyílt vízi úszás: magyar aranyak, ezüst és bronz az ifi Eb nyitónapján

Utánpótlássport
52 perce

Hamilton elárulta az NS-nek, róla nevezik el a Hungaroring egyik kanyarját

F1
1 órája