Labdarúgás: Magyarországon a futball mindig szent dolog volt – Szepessy

2020.01.12. 10:00
null
Szepessy László kifejtette véleményét a magyar labdarúgásról (Fotó: duol.hu)
Szepessy László, a Ferencváros és a Rába ETO korábbi labdarúgója december 21-én töltötte be a hetvenedik életévét. Kalandos pályafutásáról a duol.hu-nak mesélt egy hosszabb interjú keretein belül.

 

Szepessy László az interjúban elárulta, több év után szakmailag szeretett volna fejlődni, ezért is távozott a Dunaújvárosi Kohásztól, és csatlakozott később az FTC-hez.

„Elég volt a négy és fél év, és szakmailag is előrébb akartam lépni. Az NB I-es Volán érintésével, Novák Dezső hívására a Ferencvároshoz szerződtem, ami jó döntés volt, hiszen a Fradival tizenegy év után, Nyilasi Tibor vezérletével bajnokok lettünk (a Novák-féle együttes aranyérme után pályaedzőként a 11 esztendővel későbbi FTC-elsőségnek is részese volt – a szerk.). Innen a Verebes-féle Rába ETO aranycsapatába kerültem, itt is bajnokok lettünk. Győrben sokat voltam kezdő, de sokat voltam taktikai csere. Ez engem nem zavart, mindig labdarúgónak tartottam magam, és egy futballista, ha kell, a kapuba is beáll. Tengelyben szerettem játszani, ezért majdnem mindegy volt, hogy beállósként, támadó középpályásként vagy éppen középcsatárként szerepeltem. Még jobbhátvéd is voltam. 1984-ben az UEFA-kupában az ETO-val a Manchester United ellen az északír Whiteside-ot fogtam. Róla tudni kell, hogy tizenhét évesen már játszott felnőtt-világbajnokságon, ezzel világcsúcstartó. Az ETO-val nyolc európai kupatalálkozón léptem pályára” – mondta Szepessy.

Bár az FTC-vel bajnoki címet ünnepelhetett, és sikereket ért el az NB I-ben, a válogatottság elkerülte Szepessyt. Az interjúban kiemelte, nem segítette a helyzetét, hogy fiatalon disszidált Belgiumba, ugyanakkor kiemelt jó pár egykori magyar tehetséget, akik akkoriban magukra húzhatták a címeres mezt.

„Régi szóhasználattal, 1970-ben disszidáltam Belgiumba, ezért amikor hazatértem, a rendszer megbélyegezettje lettem. Persze azt sem szabad elfeledni, hogy abban az időben olyan labdarúgók játszottak, mint Fazekas László, Törőcsik András, Nyilasi Tibor, Kiss László, hogy csak néhány nevet említsek meg. Lakat Karcsi bácsi az olimpiai válogatottba meghívott, végigcsináltam a felkészülést, azonban 1984-ben a szocialista országok bojkottálták a Los Angeles-i olimpiát, úgyhogy itthon maradtunk.

A hetvenéves korábbi kiválóságot arról is megkérdezték, mi a véleménye a jelenlegi magyar labdarúgásról.

„Furcsa időket élünk. Több generáció felnőtt úgy, hogy nem látott igazán jó magyar futballt. A labdarúgás Magyarországon mindig szent dolog volt, nagyon szeretik, a foci meghatározó, az egész magyar sport kirakata volt régen. Meglepődöm, amikor vereségek után ünnepelik a drukkerek a csapatainkat. Ennek az is az oka, hogy fogyasztói társadalomban élünk, a szurkolók fizetnek a futballért, de nem kapnak érte semmit, ezért saját magukat ünneplik. És persze szeretnék olyan jól érezni magukat, mint ahogy a nagy európai klubok szurkolói. Csak ott van minek örülni, nálunk pedig nem annyira. Annak ellenére, hogy fejlődik a magyar futball, még mindig nagy a távolság a világ élmezőnye és köztünk. Már vannak eredményeink, a válogatott esélyes arra, hogy ott legyen a jövő évi Eb-n, a Fradi csoportkörbe jutott az Európa-ligában, ezeknek lehet örülni¨ – tette hozzá Szepessy László.

A teljes interjút ide kattintva olvashatják el.

Legfrissebb hírek

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
9 órája

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
10 órája

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 19:02

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 14:38

Robbie Keane: Megerősödnek csapatok, változnak az erőviszonyok, ezt sajnos nekünk is el kell fogadnunk

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 10:27

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 12:15

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 11:55

Gruber Zsombor nem tudja felfogni, hogy csak második lett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 10:30
Ezek is érdekelhetik