Németh nem edzett, Korcsmár lesz a kapitány

Vágólapra másolva!
2009.10.12. 17:00
null
Korcsmár lesz a kapitány (Fotó: Action Images)
Címkék
A mai nap délelőttjén Egervári Sándor szövetségi edző vezetésével a magyar válogatott játékosai még egyszer elemezték az olaszok elleni, 3–2-s győzelemmel záruló mérkőzést. Eldőlt, hogy Koman Vladimir távollétében Korcsmár Zsolt lesz a csapatkapitány a Ghána elleni elődöntőben. Németh Krisztián hasfájás miatt nem vett részt a magyar csapat utolsó edzésén.

„Azokra a játékelemekre hívtuk fel a fiúk figyelmét, amelyek során apróbb hibák mutatkoztak az olaszok elleni mérkőzésen. Mondanom sem kell, egy ilyen izgalmas csatát hozó találkozó rengeteg tapasztalattal szolgál, és természetesen már a ghánaiak várható játékával is foglalkoztunk" – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor, a magyar csapat szövetségi edzője.

A szakember már arról is döntött, hogy az eltiltás miatt az elődöntőt kihagyó Koman Vladimir helyett Korcsmár Zsolt lesz a csapatkapitány. A védő egyébként a Dél-Afrika elleni csoportmeccsen szerzett combsérüléséből felépülve az olaszok elleni negyeddöntőben tért vissza a csapatba.

„Azért esett Korcsmárra a választás, mert akárcsak Debreceni András, ő is csapatkapitány otthon, saját klubjában. A játékos a középpálya tengelyében kap lehetőséget, és ez nagyszerű poszt egy vezér, egy kapitány számára" – fogalmazott Egervári Sándor.

„Hiányozni fog Koman Vladimir, hiszen ő csapatunk egyik erőssége, aki mentális tartást is ad a többieknek. Pótlását több játékosnak közösen kell megoldania, részfeladatok átvállalásával, hiszen ő a középpálya egyik igazi erős egyénisége, aki az irányítás mellett a mezőnyben vívott küzdelemben is jeleskedik" – méltatta eltiltását töltő középpályását a szakember.

A válogatott újabb edzésére délután kerül sor. Furcsa helyzet, hogy a nagy igénybevétel miatt a FIFA nem biztosítja a mieink számára az ilyenkor szokásos lehetőséget, azaz nem a holnapi meccs helyszínén, hanem egy edzőpályán lesz a tréning.

 NÉMETH KRISZTIÁN HASFÁJÁS MIATT NEM EDZETT
 

Dr. Szilágyi György, az U20-as válogatott orvosa arról tájékoztatta a Nemzeti Sportot, hogy Németh Krisztián kihagyta a magyar válogatott Ghána elleni utolsó edzését, mert a csatár hasfájásra panaszkodott. Szilágyi elmondása szerint ez nem befolyásolja Németh holnapi játékát.

 

Egervári Sándor együttese ma 17 órától tartja utolsó edzését Kairóban a holnapi Ghána elleni elődöntőt megelőzően. Az utolsó tréninget az előzetes tervekkel ellentétben nem a holnapi mérkőzés helyszínén tartja a csapat, mert a nemzetközi szövetség (FIFA) a pálya megóvása érdekében ehhez nem járult hozzá.

 

Németh Krisztián a holnapi meccsel kapcsolatban adott interjút a FIFA hivatalos honlapjának. Nyilatkozatát itt olvashatja!

 

DUNAI ÉS KISTELEKI IS OTT LESZ
Kora délután megérkezett Kairóba Dunai Antal, az MLSZ szakmai alelnöke és dr. Bordás György főtitkár. A két vezető egyenesen Lisszabonból, A-válogatottunk legutóbbi vb-selejtezőjének helyszínéről utazott a világbajnokságra, hogy támogassa a csapat felkészülését a nehéz elődöntő előtt. Péntekre, csapatunk utolsó meccsére megérkezik Kisteleki István, a szövetség elnöke is.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik