Koeman: Nem kell szégyenkezni a német és a holland vereség miatt

Vágólapra másolva!
2010.07.10. 09:19
null
Koeman maradna, de tudja, bármikor megcsörrenhet a telefonja (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Erwin Koeman úgy készül, hogy az augusztus 11-i Anglia elleni felkészülési mérkőzésen ő irányítja a válogatottat, és egyelőre senki sem közölte vele, hogy ez nem így lesz. Igaz, azt sem állíthatjuk, hogy a szakembert megerősítették tisztségében.

Amint arról korábban beszámoltunk, Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke és Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csütörtök este Budapesten egy asztalhoz ült. Hogy mi hangzott el, azt sem az MLSZ, sem a szakember nem kívánta kommentálni, habár amikor utóbbit telefonon utolértük, nem tette le a kagylót, mi több, ahhoz képest, hogy azzal kezdte, nem akar nyilatkozni a megbeszélésről, a végén még azzal is megvádolhattuk volna, hogy bőbeszédű.

CSÁNYI NEM ELÉGEDETT A MAGYAR FUTBALLMORÁLLAL

Az új elnök szerint a piacosítás egy-két éven belül megtörténhet, a színvonal javulásához viszont minimum öt évre lesz szükség.

A teljes cikket itt olvashatja.

„Először találkoztam Csányi úrral, de hogy miről társalogtunk, nem lenne ildomos megosztanom a nyilvánossággal – vágott bele Erwin Koeman. – Jó hangulatú megbeszélés volt, ennyit mondhatok. Hogy lesz-e a folytatása, nem tudom, mert egyelőre nem rögzítettük a következő eszmecsere időpontját.”

A szövetségi kapitányt bírálók tábora azután duzzadt a többszörösére, hogy nemzeti együttesünk előbb Németországtól, majd Hollandiától kapott ki a világbajnokság rajtját megelőző hetekben. A szakvezető ma már úgy véli, a Dél-Afrikában látottak alapján nem kell szégyenkezni a vereségek miatt, igaz, a 0–3-ra, illetve az 1–6-ra még a kétségkívül remek német és holland szereplés sem magyarázat.

„Aláírom, a három- és ötgólos különbség bántó, de arra azért felhívnám a figyelmet, hogy Joachim Löw csapata Angliát négy egyre, Argentínát pedig négy nullára verte meg, miközben az oranje hat győzelemmel a háta mögött várja a döntőt – védte magát és csapatát Erwin Koeman. – Amszterdamban ötvenöt percig jól futballoztunk, aztán beállt Arjen Robben, és egy csapásra minden megváltozott. A hollandok szárnyalni kezdtek, mi meg összezuhantunk.”

Hogy a Magyarországról péntek délelőtt elrepülő szakember mikor tér vissza (visszatér-e egyáltalán…), azt már hiába kérdeztük, választ nem kaptunk. Bár a tréner megerősítette, hogy nem rajta múlik a folytatás:

„A döntés az MLSZ-elnökség kezében van. Mindenesetre úgy készülök, hogy az angliai mérkőzésre is én állítom össze a csapatot, ám megtörténhet, hogy hamarosan kapok egy telefont, és az mindent megváltoztat. Maradjunk annyiban: várom, hogy hívjanak.”

A TELJES CIKKET KERESSE A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik