BABJÁK BENCE
BABJÁK BENCE
2020.05.12 07:30 Frissítve: 2020.05.12 09:07

Király Gábor: bravúr a Milan ellen, a norvégiai reflex, főhajtás búcsúzáskor

Számtalan olyan pillanat adódik egy sportoló karrierjében, amelyre évek múlva is tisztán emlékszik – vagy azért, mert nagyon kedves a számára, vagy azért, mert még mindig szégyelli magát érte. Ezekre a pillanatokra, ezekre a „legekre” fókuszáltunk most Király Gáborral, és igyekeztünk egy-egy videóval vagy képpel is segíteni az emlékezést.

Első válogatott meccsén Toni Polster tizenegyesének hárításával tette le a névjegyét, majd Németországban és Angliában építette fényes karrierjét, amelyet 2016-ban az Európai-bajnoki részvétellel koronázott meg. A Haladás klublegendája, Király Gábor emlékezetes és keserűbb pillanatokat egyaránt átélt karrierje során, a válogatottban lejátszott utolsó meccsén pedig szó szerint fejet hajtott a labdarúgás előtt.

Nemzetközi kapusiskolája mellett saját alapítványt is létrehozott az aktív futballtól tavaly nyáron elköszönő Király Gábor. A 108-szoros válogatott korábbi kapusnak van mire emlékeznie csodás karrierjéből, legyen az Luís Figo biciklicsele, Thierry Henry pontos lövése, a Norvégia elleni parádés védés, a pontszerzés a San Siróban, vagy éppen az állandó csipkelődés lapunk azóta elhunyt kiváló fotósával, Németh Ferenccel.

A legemlékezetesebb tizenegyes

Az osztrákok elleni barátságos meccsen, életem első válogatott mérkőzésén büntetőhöz jutott az ellenfél, a labda mögé Toni Polster állt, aki akkoriban már rutinos Bundesliga-játékosnak számított. Ő viszont nem ismerhetett engem, vélhetően nem tudta, milyen stílusban védek, ezért kivárásra játszottam, próbáltam a mozgásommal megtéveszteni. Vártam, hogy minél közelebb érjen a labdához, majd az utolsó előtti pillanatban kicsit jobbra mozdultam, amivel sikerült is megzavarnom. Már nem emlékszem, hogy fogadtak a társak az öltözőben, csak arra, hogy mivel fél évvel korábban igazoltam ki Németországba, nem tudtam, milyen nyomokat hagytam a magyar szurkolókban, és óriási meglepetés volt, hogy a büntetőnél a nevemet skandálták. A lefújás után úgy éreztem, akár véget is érhetne a válogatott pályafutásom, mert már mindent átéltem… Polsterrel később a Bundesligában többször néztem farkasszemet, és a repülőtereken is gyakran összefutottunk. Szeretetre méltó, és emellett elég nagyhangú ember, úgyhogy eleinte csak pislogtam, amikor a zsúfolt reptéren, osztrák akcentussal valaki egyszer csak elkurjantotta magát, hogy „Szevasz, Gábor!”, és tárt karokkal elindult felém… Olyankor mindig megörültünk egymásnak, és váltottunk néhány szót.

1998, Ausztria–Magyarország, 2–3

A legnagyobb sztárok

A San Siro azért számított különleges helyszínnek, mert édesapám a Haladás mezében játszott ott a Milan ellen, és az élet úgy hozta, hogy én is pályára léphettem a legendás arénában a világ egyik legnagyobb klubja ellen. Az egyik legnehezebb feladat Leonardo szabadrúgásának hárítása volt, de kapusszemmel minden klappolt: megfelelő ütemben indultam el, nem spekuláltam, léptem egyet a vetődés előtt, a súlypont és a kéztartás egyaránt rendben volt, pedig a sorfal miatt alig láttam a labdát. Szerencsére pályafutásom során számos klasszissal farkasszemet nézhettem, David Beckham vagy Cristiano Ronaldo egyaránt ott állt mellettem a játékoskijáróban, de az ilyen kvalitású labdarúgók éppen azért értek el annyi sikert, mert a pályán nem tettek kivételt ellenfél és ellenfél között, mindig a legjobbat akarták nyújtani. Mindegyik klasszis kihívás elé állított, emlékszem, Portugália ellen Luís Figo biciklicsellel próbálkozott, és sikerült lelopnom a lábáról a labdát, viszont ha Thierry Henry kinézte magának a sarkot, akkor húsz méterről is olyan pontosan helyezte a kapufa mellé a labdát, hogy hiába repültem, gyakorlatilag esélyem sem volt hárítani.

1999, AC Milan–Hertha BSC 1–1

A legfontosabb védés

Az abszolút tudatos mozdulatsor és a reflex egyaránt kellett a hárításhoz a Norvégia elleni pótselejtező első meccsén. Abban a védésben egy hónap munkája köszönt vissza, az utolsó Eb-selejtezős csoportmeccsen ugyanis négy-háromra kikaptunk Görögországtól, a vereség után pedig már a repülőgépen elkezdtem összeírni, hogy melyek azok a szakmai gyakorlatok, amelyeket egy hónapon keresztül minden nap el akarok végezni. A mentális oldal mellett a súlypontra, a dinamikára, a kéztartásra, a mozdulatok kivitelezésére a Haladásnál és a válogatottnál is nagy figyelmet fordítottam, napról napra elvégeztem a szükséges gyakorlatokat. Aztán következett a vizsga, amelyen tudtam, hogy nem hibázhatok, arra viszont nem számítottam, hogy már rögtön a mérkőzés elején kifizetődik egy hónap munkája. Azért tartom az egyik legemlékezetesebb védésemnek, mert előbb felfedeztem magamban, hogy miben kell fejlődnöm, a befektetett energia pedig eredményre vezetett.

2015, Norvégia–Magyarország 0–1

A legnagyobb elismerés

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a századik válogatott mérkőzésem után köszöntött a Magyar Labdarúgás napján. Nagy megtiszteltetést jelentett, mert a díj átvételének időpontjában csak két játékos mondhatta el magáról, hogy elérte a száz fellépést címeres mezben. A kitüntetést a jelen lévő korábbi magyar válogatott labdarúgók előtt vehettem át, emlékszem, annak idején hányszor szurkoltam a televízió előtt Garaba Imrének, Nyilasi Tibornak vagy éppen Göröcs Jánosnak, aki sajnos már nincs velünk. A korábbi válogatott játékosok közül Halmosi Zoltánnal és Szarka Zoltánnal mindig együtt jártunk Szombathelyről ezekre az összejövetelekre.

A 100. válogatott meccse utáni köszöntése (Fotó: Nemzeti Sport)

A legutolsó csere

A Svédország elleni meccsen a saját felelősségemre léptem pályára, mert a Haladásnál korábban három centiméteres szakadás keletkezett a combközelítő-izmomban, és bár szépen javult a sérülésem, két-három hét még kellett volna a teljes felépüléshez. Szerencsére a találkozó előtti teszteken kiderült, hogy pályára léphetek, de biztos volt, hogy nem bírok kilencven percet védeni. A huszadik perc körül jeleztem, hogy cserét kérek, végül hét perccel később jöhettem le a pályáról. Az utolsó védésem után a hónom alá beszorult a labda, én egy pillanatra arra gondoltam, hogy feltartom a levegőbe, akárcsak az osztrákok elleni meccsen kivédett tizenegyesem után, egyfajta keretet adva a válogatott pályafutásomnak. Ám akkor még nem tudhattam, hogy tényleg az lesz-e az utolsó védésem, így elvetettem az ötletet. A labdarúgásban arra tanítottak, hogy minden másodpercet éljek meg, ezért a csere utáni pillanatokra is tisztán emlékszem. Amikor odaértem az oldalvonalhoz, és Megyeri Balázs befutott a helyemre, egy pillanatra visszafordultam, és biccentettem egyet a pálya irányába. Az egyfajta főhajtás, tiszteletadás volt a labdarúgás felé.

2016, Magyarország–Svédország, 0–2

A legrosszabb meccsek

Profi pályafutásom során nyolcszáznyolcvankét meccset játszottam, a szép pillanatok mellett pedig akadtak kellemetlenebb emlékek is. Emlékszem, életem első bajnoki meccsén, tizenhárom évesen a Kőszeg ellen az alapvonal felé guruló labdát megmentettem, hogy ne jusson szöglethez az ellenfél, de épp a másik csapat játékosa elé kanalaztam vissza a labdát, amiből gólt kaptunk. Később ugyanezt a hibát követtem el a Schalke elleni egyik bajnokin is – a kőszegiek elleni meccsen három-kettőre kikaptunk, a gelsenkircheni csapat ellen szerencsére belefért a baki. Aztán akadt olyan találkozó is, amikor a kirúgáson kívül nem is értem labdához. Megint a Schalke volt az ellenfél, ötször rúgott kapura, amiből négy gól és egy kapufa született. Olyankor az a bosszantó, hogy egész héten készülsz, az öltözőben spannolod magad, hogy most megmutatod, aztán következik a kilencven perc és szó szerint egyetlen védésed sincs. Olykor ilyen találkozók is becsúsznak…

1998, Hertha BSC–Schalke 1–4

 

Az elkapott pillanat (Fotó: Nemzeti Sport)

A legjobb pillanatkép

Ezt a fényképet nemcsak a minősége, hanem a fotós személye miatt is választottam. Németh Ferenc a sport világában töltötte az egész életét, számtalanszor dolgozott a pálya szélén és a kapu mögött. Utazott velünk az idegenbeli meccsekre, az edzőtáborokban is ott volt, az évek során egyre többször ugrattuk egymást. A kapcsolatunk a kölcsönös tiszteleten alapult, de épp ezért a zrikálás is belefért: „minden meccsen kint vagy, de még egy képet nem láttam tőled”, és ehhez hasonló élcelődések. A Svédország elleni, kettő-egyre megnyert meccs után azzal hívott, hogy „Gabikám, átküldöm a képet, nézd meg, úgy elkaptam a pillanatot... Élességben is tökéletes, pont szembe nézel, gyönyörű lett.” Ez a felvétel ezért maradt örök emlék nekem, mert Feri bácsi nagyon büszke volt rá. Arra is emlékszem, hogy épp egy szabadrúgást hárítok, a sorfal fölött eltekert, félmagas, kapufa mellé tartó erős labdát ütöttem ki.

2020.05.26 08:38:51

Magyar válogatott THURY GÁBOR

A hatvanas-hetvenes évek legendás Újpestjének hátvédje 75 esztendős lett.

2020.05.19 15:27:28

Magyar válogatott THURY GÁBOR

Az Aranycsapat 1955 májusában északra utazott, és négy meccsen 27 gólt szerzett.

2020.05.18 12:55:50

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

Az 1958-as vb kudarca ellenére futballválogatottunk esélyese volt az Anglia elleni mérkőzésnek 1960 májusában.

2020.05.17 23:24:16

Magyar válogatott SZ. E. M.

A magyarországi brit nagykövet testvére is a szemtanúja volt a hatvan évvel ezelőtt diadalnak.

2020.05.17 19:45:43

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Meginognak abban a hitükben, hogy akkor még négyszögletes volt a labda.