Kádár: Senkit sem érdekel a szép futball, a győzelem a lényeg

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2017.08.23. 10:16
Az Andorrától elszenvedett kínos idegenbeli kudarc még sokáig megmarad a játékosok emlékezetében, ám a Dinamo Kijev hátvédje, Kádár Tamás úgy véli, a lettek elleni vb-selejtezőn a válogatott kiengesztelheti a szurkolókat.

– Miért nem volt a keretben a hétvégén?
– Mert a második csapatunk lépett pályára – felelte Kádár Tamás, aki vasárnap a Sztal Kamjanszke elleni, 4–1-es győzelemmel végződő bajnokit a lelátóról nézte végig. – Sűrű napokon vagyunk túl. Múlt csütörtökön az Európa-liga selejtezőjében a portugál Marítimo otthonában játszottunk. Megviselte a csapatot a sok utazás, a mérkőzés után indultunk haza, reggel kilenc volt, mire Kijevben landoltunk. Közben szemhunyásnyit sem aludtam. Az állandó kezdőjátékosok közül csupán hárman léptek pályára vasárnap, a többiek pihentek. – Miért nem volt a keretben a hétvégén?
– Mert a második csapatunk lépett pályára – felelte Kádár Tamás, aki vasárnap a Sztal Kamjanszke elleni, 4–1-es győzelemmel végződő bajnokit a lelátóról nézte végig. – Sűrű napokon vagyunk túl. Múlt csütörtökön az Európa-liga selejtezőjében a portugál Marítimo otthonában játszottunk. Megviselte a csapatot a sok utazás, a mérkőzés után indultunk haza, reggel kilenc volt, mire Kijevben landoltunk. Közben szemhunyásnyit sem aludtam. Az állandó kezdőjátékosok közül csupán hárman léptek pályára vasárnap, a többiek pihentek.

FESZES PROGRAM
Felettébb sűrű napjai vannak Kádár Tamásnak. A Dinamo Kijev 27 esztendős hátvédje csütörtökön a portugál Marítimo elleni Európa-liga-visszavágón lép pályára (az első mérkőzésen gól nélküli döntetlen született), majd a hétvégén a Kijevtől mintegy 800 kilométerre fekvő Mariupol városában szerepel bajnokin. Onnan a labdarúgó hazarepül Kijevbe, majd másnap Budapest felé veszi az irányt, s hétfőn csatlakozik a válogatott keretéhez.

– Ezek szerint Kádár Tamás már stabil csapattag Kijevben?
– Szerintem az elmúlt idényben is az voltam. A megszerzésemet követő első mérkőzésen nem léptem pályára, majd két találkozón bal oldali védőként kezdtem, míg az azt követő bajnoki szünetben háromvédős rendszerre váltottunk. Onnantól végigjátszottam a bajnokságot. Hol a védelem szélén, hol pedig középen.

– Most hol számítanak önre?
– Továbbra sem tisztult le a helyzet. Mindkét poszton bevethető vagyok, és ezt a szakmai stáb ki is használja. Az átigazolási időszak hajrájában kölcsönadtuk az egyik balhátvédünket, míg a napokban a horvát válogatott csapattársamért, Domagoj Vidáért jelentkezett be a Besiktas. Egyelőre nem tudni, már most elviszi-e, vagy csak előszerződést köt vele. Gyorsan szerződtettünk is Josip Pivaric személyében egy másik horvát válogatott védőt. A hétvégén mutatkozott be a csapatunkban, ám hat perc játék után összefejelt az ellenfél egyik játékosával, össze kellett varrni a fején a bőrt. Nem tudnám megmondani, legközelebb melyik poszton kezdek.

TÖBBET VÁR MAGÁTÓL

A hátvédek között javarészt rutinos futballista kapott helyet Bernd Storck keretében: Fiola Attila, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Korhut Mihály, Pintér Ádám és immár Bese Barnabás is sokat megélt labdarúgónak mondható. Egyedül Hangya Szilveszter, valamint Botka Endre vallhatja magát az új generáció tagjának.

„Ezúttal némileg meglepett, hogy Bernd Storck nekem is küldött meghívót – mondta a 23 esztendős Hangya Szilveszter. – A mostani szezonban nekem és a klubomnak, a Vasasnak sem megy olyan jól a játék, sokkal többet várok magamtól. S hát be kell látni, a hazai bajnokság nemigen készít fel bennünket a tempós nemzetközi találkozókra. Ettől függetlenül természetesen azon leszek, hogy bizonyítsam a szövetségi kapitánynak: jól tette, hogy beválogatott.”

Az angyalföldiek hátvédje tisztában van vele, aligha jut játéklehetőséghez az előttünk álló mindkét vb-selejtezőn, ugyanakkor reméli, legalább az egyik összecsapáson pályára léphet. Hangya Szilveszter az NB I-ben futballozó társaival vasárnap találkozik Telkiben, a légiósok többsége hétfőn érkezik meg az edzőtáborba.

– Hét hónapja már, hogy Ukrajnába került. Megszokta, megszerette Kijevet?
– Fogalmazzunk úgy, megszoktam. Eleinte nehéz volt. Új országba, új városba és közegbe kerültem, ráadásul a csapattársaim közül kevesen tudnak angolul, s ez alaposan megnehezítette a párbeszédet. Most sok olyan játékos tért vissza a klubhoz, aki eddig külföldön szerepelt kölcsönben, ők kivétel nélkül beszélik a nyelvet, egy korábbi poznani fiatal csapattársam is ide igazolt, Kijevbe.

– Nemrég mesélte, hogy külvárosi lakóparkban él, ahol rengeteg a külföldi. A belvárost messziről elkerüli?
– Néha azért bemegyek. Kijev alapvetően szép város, rengeteg kiülős étteremmel, kávézóval, de a tömeg olykor elviselhetetlen. Megválasztom a napokat, mikor merészkedem be a központba. Hétvégén biztosan nem megyek, mert akkor a szokásosnál is többen vannak ott. Összességében nincs bajom a várossal, pláne, hogy most nyár van, süt a nap, az embernek ilyenkor jobb a kedve.

– Ha azt mondom, Andorra, akkor is?
– Tudom, kikerülhetetlen a téma.

– Na és?
– Túltettük magunkat rajta, de…

Jóllehet, nem lépett pályára Andorrában, 
Kádár Tamásnak is hatalmas csalódást jelentett 
az idegenben elszenvedett vereség (Fotó: Nemzeti Sport)
Jóllehet, nem lépett pályára Andorrában, Kádár Tamásnak is hatalmas csalódást jelentett az idegenben elszenvedett vereség (Fotó: Nemzeti Sport)

– De?
– A szívünk mélyén még jó ideig ott lesz a kudarc érzése. Ne szépítsük, hatalmas csalódás volt az a találkozó. Váratlan, kiábrándító vereségbe futott bele a válogatott, éppen ezért mindnyájunk nevében mondhatom, alig várjuk a következő mérkőzést, hogy kiengeszteljük valamelyest a szurkolókat. A lettek elleni világbajnoki selejtezőn egyvalami számít majd – az eredmény! Senkit sem érdekel a szép futball, hogy tankönyvbe illő akciókat vezessünk, a győzelem a lényeg. Tanulnunk kell az andorrai kudarcból, de igenis tovább kell lépni, nem szabad folyvást siránkozni.

– Még akkor sem, ha ezzel végérvényesen elszállt az esélyünk a vébére kijutásra?
– A magam részéről már a sorsolás pillanatában tudtam, hogy pokolian nehéz dolgunk lesz. A csoport második helyezettjének is pótselejtezőt kell játszania, Portugália és Svájc pedig egyelőre minden tekintetben előttünk jár. A csoportban alapos lemaradásunk van az ellenfelekkel szemben, és talán ez is felgyorsította, hogy most egyfajta generációváltás van a válogatottnál.

– Szóval, ismét legyünk türelmesek?
– Ezt nem mondtam. Tudom, a szurkolók jó eredményeket, győzelmeket szeretnének látni, mint ahogyan mi, játékosok is. Nekünk most egy feladatunk van, legyőzni a letteket, hiszen a siker önbizalmat adhat a portugálok elleni ütközetre. Cristiano Ronaldo és társai egyértelmű esélyesei a találkozónak. De ne feledjük el, hazai pályán lépünk pályára, amelyen bárkit képesek vagyunk legyőzni.

A VÁLOGATOTT 26 FŐS KERETE
Kapusok: Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország), Kovácsik Ádám (Videoton FC)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Jenpien Funde – Kína), Hangya Szilveszter (Vasas FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (al-Vahda FC – Egyesült Arab Emírségek), Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gera Zoltán (Ferencváros), Kleinheisler László (FK Asztana – Kazahsztán), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dániel (Újpest FC), Pátkai Máté (Videoton FC), Stieber Zoltán (D. C. United – Egyesült Államok), Varga Roland (Ferencváros)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Priskin Tamás (Ferencváros), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)

A MAGYAR VÁLOGATOTT SORON KÖVETKEZŐ VB-SELEJTEZŐI
Augusztus 31. (csütörtök), 20:45: Magyarország–Lettország
Szeptember 3. (vasárnap), 20:45: Magyarország–Portugália

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 6 6 12– 3 +9 18
2. Portugália 6 5 1 22– 3 +19 15
3. MAGYARORSZÁG 6 2 1 3 8– 7 +1 7
4. Feröer 6 1 2 3 2–10 –8 5
5. Andorra 6 1 1 4 2–13 –11 4
6. Lettország 6 1 5 2–12 –10 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik