Kádár bemutatkozhat, Varga és Hajnal ismét a válogatott keretben

Vágólapra másolva!
2010.11.03. 12:46
null
Rudolf (balra) stabil kerettag, Varga József Litvánia ellen bizonyíthat a kapitánynak (Fotó: Németh Ferenc)
Kihirdette keretét a november 17-i, Litvánia elleni labdarúgó-válogatott mérkőzésre Egervári Sándor, a magyar nemzeti csapat szövetségi kapitánya. Vadócz Krisztián és Vanczák Vilmos ezúttal kimaradt, továbbra sem kapott meghívót Buzsáky Ákos.
Ezúttal 19 játékos kapott meghívót a keretbe, köztük Kádár Tamás személyében egy olyan futballista, aki korábban még nem szerepelt a felnőtt válogatottban.

A játékosok november 15-én, hétfőn találkoznak Telkiben, a Magyarország–Litvánia felkészülési mérkőzés november 17-én, 18 órakor kezdődik a székesfehérvári Sóstói Stadionban.

„A keret összetételéből kitűnik, hogy elsősorban azokra a játékosokra számítok a litvánok ellen, akikkel az őszi Eb-selejtezőkön is számoltam – mondta a kerethirdetés után Egervári Sándor az mlsz.hu-nak. – Kádár Tamás az egyetlen új arc, ő a betegségét követően már utolérte magát, és az Arsenal elleni Ligakupa-mérkőzésen jól futballozott. Régóta szeretném őt kipróbálni a válogatottban, és a litvánok elleni meccs erre kiváló lehetőséget biztosít. Talán még Hajnal Tamás meghívása okozhat némi meglepetést, hiszen a középpályás az ősszel sérüléssel bajlódott, és még nem játszott a Dortmundban. Beszéltem vele, azt mondta, rendbe jött, és két hét múlva már tökéletesen bevethető állapotban lesz. Az ő visszatérése a közösség szempontjából is lényeges, hiszen nemcsak játékosként fontos tagja a válogatottnak."

Nézzük, hogy vélekedett korábban Egervári Sándor az újoncról, Kádár Tamásról:

„Tamás fordulékony, gyors, jól fejelő védő, olyan tehetsége posztjának, aki nagyon közel jár ahhoz, hogy a felnőtt válogatottban is helyet követeljen magának. Miután korábban magam ajánlottam Erwin Koeman figyelmébe, könnyen előfordulhat, hogy már a legközelebbi, Litvánia elleni felkészülési mérkőzésen számolunk vele az A-válogatottnál. Többször beszélgettem Tamással, mindig elmondtam, jó lenne, ha minél többet játszana klubcsapatában. Az szolgálná ugyanis a fejlődését, ha olyan együttesben futballozna, amelyben rendszeresen pályára lép" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a szövetségi kapitány.

„Balhátvédként számolok vele elsősorban, de kétségkívül nagy előnye, hogy bal oldali belső védőként is nagyszerű játékra képes. Akkor is érett, felnőttfutballt mutatott be, amikor az utánpótlás-válogatottakban az olasz Okaka Chukát és a különleges klasszis Mario Balotellit fogta. Érvényesülhetnek a mélységi passzai, az a képessége, amellyel a támadójátékot tudja segíteni" – tette hozzá a szakember.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Fülöp Márton (Ipswich Town), Király Gábor (1860 München)
Védők: Lázár Pál (Videoton), Vermes Krisztián (Újpest FC), Lipták Zoltán (Videoton FC), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Juhász Roland (Anderlecht), Kádár Tamás (Newcastle United), Laczkó Zsolt (DVSC-TEVA)
Középpályások: Koman Vladimir (Sampdoria), Gera Zoltán (Fulham), Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), Elek Ákos (Videoton), Varga József (DVSC-TEVA), Dzsudzsák Balázs (PSV), Czvitkovics Péter (DVSC-TEVA)
Támadók: Rudolf Gergely (Genoa), Szalai Ádám (Mainz), Priskin Tamás (Ipswich Town)
Biztonsági tartalékok: Komlósi Ádám (DVSC-TEVA), Koltai Tamás (Győri ETO FC)

 

Legfrissebb hírek

Döntött kérői közül Xavi Simons; egyelőre nem távozna az MU kapusa – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik