Barcs Sándor 1912. november 10-én született Szegeden. 1929-től jelentek meg írásai a Nemzeti Sportban, amelynek 1933–1938 között a rovatvezetője volt. 1939–1944 között az Újság című lap munkatársaként dolgozott.
A második világháború után a Legfelső Ötös Sporttanács tagja lett, 1948–1950 között a Magyar Labdarúgó-szövetség alelnöke, majd 1950-től 1963-ig elnöke volt.
A sportág kontinentális szövetsége (UEFA) az ő javaslatára alapította meg a Kupagyőztesek Európa-kupáját, 1962-től az európai szövetség végrehajtó bizottságának tagja volt. 1966-tól az UEFA alelnöke, 1971–1972-ben megbízott elnöke volt, majd megválasztották a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) alelnökének is. Később az MLSZ tiszteletbeli elnökének, a FIFA és az UEFA tiszteletbeli tagjának választotta.
Több könyve jelent meg, például a Diadal Helsinkiben, A modern olimpiák regénye, és A földgolyóról jelentem című.
1950-től harminc éven át az MTI vezérigazgatója volt államtitkári rangban. 1959–1975 és 1980–1989 között az akkori államfői testület, az Elnöki Tanács tagja is volt. 1947-től 1990-ig országgyűlési képviselő. 1981-ben vonult nyugdíjba.
1971-ben Rózsa Ferenc-díjat kapott, 1979-ben az osztrák Nagy Ezüst Érdemrenddel, 1980-ban a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntették ki. 2002-ben, 90. születésnapja alkalmából az MTI Örökös Tudósítója aranygyűrűvel és emléklappal tüntették ki.
Barcs Sándort két fia és két lánya gyászolja.
