Halálozás: elhunyt Barcs Sándor, volt FIFA-alelnök

2010.01.08. 13:19
Címkék
Kilencvenhét esztendős korában, csütörtökön elhunyt Barcs Sándor, a magyar sportdiplomácia kiemelkedő alakja, újságíró, politikus.

Barcs Sándor 1912. november 10-én született Szegeden. 1929-től jelentek meg írásai a Nemzeti Sportban, amelynek 1933–1938 között a rovatvezetője volt. 1939–1944 között az Újság című lap munkatársaként dolgozott.

A második világháború után a Legfelső Ötös Sporttanács tagja lett, 1948–1950 között a Magyar Labdarúgó-szövetség alelnöke, majd 1950-től 1963-ig elnöke volt.

A sportág kontinentális szövetsége (UEFA) az ő javaslatára alapította meg a Kupagyőztesek Európa-kupáját, 1962-től az európai szövetség végrehajtó bizottságának tagja volt. 1966-tól az UEFA alelnöke, 1971–1972-ben megbízott elnöke volt, majd megválasztották a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) alelnökének is. Később az MLSZ tiszteletbeli elnökének, a FIFA és az UEFA tiszteletbeli tagjának választotta.

Több könyve jelent meg, például a Diadal Helsinkiben, A modern olimpiák regénye, és A földgolyóról jelentem című.

1950-től harminc éven át az MTI vezérigazgatója volt államtitkári rangban. 1959–1975 és 1980–1989 között az akkori államfői testület, az Elnöki Tanács tagja is volt. 1947-től 1990-ig országgyűlési képviselő. 1981-ben vonult nyugdíjba.  

1971-ben Rózsa Ferenc-díjat kapott, 1979-ben az osztrák Nagy Ezüst Érdemrenddel, 1980-ban a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntették ki. 2002-ben, 90. születésnapja alkalmából az MTI Örökös Tudósítója aranygyűrűvel és emléklappal tüntették ki.

Barcs Sándort két fia és két lánya gyászolja.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
13 perce

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
14 perce

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
23 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes lépisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Egyéb egyéni
36 perce

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
38 perce

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
1 órája

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
1 órája

Megjelentek az első szurkolók a Dóm-téren – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
1 órája