Itt van Amerika
CSILLAG PÉTER
CSILLAG PÉTER
2019.11.04 12:09 Frissítve: 2019.11.04 12:12

Ha harapni kell… – az uruguayi futball társadalmi háttere

Ha létezik holt költők társasága a labdarúgásban, az Uruguay válogatottjáé – írta egyszer a Wall Street Journal. Miben áll a világ elvarázsolt futballnemzetének titka, honnan meríti kivételes erejét, híres harciasságát? A november 15-i budapesti stadionnyitót felvezető sorozatunkban kerestük a megfejtést egy helyi sportfotós segítségével.

 

„Keletiek, a haza vagy a sír! / Szabadság vagy dicsőséggel meghalni! / Erre tesz fogadalmat lelkünk / És ezt hősiesen teljesítjük. // Szabadság, szabadság, Keletiek! / A kiáltás a hazát megmentette / Ahogy derék fiait a kegyetlen csatákban / Fenséges lelkesedéssel buzdította / E szentséges adományból a dicsőséget érdemeltük / Zsarnokok, reszkessetek! // Szabadságot kiáltunk a csatában / És szabadságot akkor is, ha meghalunk!”

 
1. rész: Cipőpucoló fiúcskából fényűző életet élő csillag – a futball első legendája
2. rész: Brazília Hirosimája és az uruguayi, aki olyan lett, mint a pápa
3. rész: Pisztolylövés a pályán – eldobta az életét, mert kiszorult a kezdőcsapatból
4. rész: A magyar „válogatott”, amely zavarba ejtette egész Uruguayt

Valamit visszaad az uruguayi néplélek sokak által csodált, erős, harcos jelleméből a nemzeti himnusz szövege, bár a sorokat jegyző Francisco Acuna de Figueroa legalább annyira elkötelezett volt költői hivatása, mint szülőhazája iránt: munkatársával, a magyar származású zeneszerzővel, Francisco José Debalival (vagy Debály Ferenc Józseffel) olyannyira ráérzett a műfajra, hogy a páros később az uruguayihoz hasonlóan tüzes himnuszt írt Paraguaynak is „Paraguayiak, köztársaság vagy halál!” címmel.

„Sajátos az uruguayi futballistakarakter. Nekem sokszor az a benyomásom, az igazi uruguayi labdarúgó jobban szeret egyenlőtlen helyzetben, mondjuk emberhátrányban vagy papíron erősebb vetélytárs ellen küzdeni. Számtalanszor előfordult világbajnoki selejtezőkön vagy a Libertadores-kupában, hogy az uruguayi csapat erőn felüli teljesítményt nyújtott brazil vagy argentin vetélytársa ellen, aztán viszont váratlanul botlott bolíviai vagy venezuelai ellenfelével szemben. Nem vagyok sem pszichológus, sem antropológus, de gyanítom, a kihívást kereső hozzáállásnak köze lehet ahhoz, hogy három és fél milliós kis államunk két hatalmas ország, Brazília és Argentína közé ékelődik” – hívja fel a figyelmet Agustín Fernández Gabard uruguayi sportfotós, akit az uruguayi futball társadalmi és kulturális vonatkozásairól kérdeztünk. Az ismert fényképész részt vett a londoni szervezésű nemzetközi Goal-click kezdeményezésben, amely során egyszerű, eldobható géppel készített, analóg képeket mutattak be a világ különböző vidékeinek amatőr futballjáról. Témája az uruguayi gyereklabdarúgás volt, a „mezítlábas” felvételek autentikus jellegét őrző fotóiból néhányat lapunk rendelkezésére bocsátott, és tapasztalatait is örömmel megosztotta velünk.

„A hetvenezer játékoshoz a családtagokat, kísérőket is hozzászámolva az utánpótlás-bajnokságok több mint háromszázezer embert, vagyis az ország lakosságának mintegy tíz százalékát mozgatják meg minden hétvégén, és akkor csak a gyerekfociról beszéltem – folytatja az uruguayi futball közeli ismerője. – A labdarúgás a mi vidékünkön olyan, mint egy terebélyes fa, amely mélyre eresztette gyökereit. Ha pedig az életerős fát olyan következetesen nevelik, ahogyan Óscar Tabárez szövetségi kapitány 2006 óta, nem maradnak el a gyümölcsök sem. Társadalmi szempontból mondhatjuk, hogy a sportág a legnagyobb tömegmozgalom Uruguayban, hatásai minden réteget érintenek, az általa közvetített minták, értékek sokaknak mutatnak utat hétköznapi életükben is. Ott van Luis Suárez története. Szememben ő a tipikus uruguayi futballista, a zabolázhatatlan lázadó megtestesítője, akinek céltudatosságáról mindent elmond, hogy amikor barátnője 2002-ben családjával együtt az uruguayi gazdasági válság idején Barcelonába települt, a Nacional tizenéves ifistájaként megígérte neki, egy napon ő is utánamegy a katalán városba, az FC Barcelona futballistájaként. És aztán megcsinálta!”

Augustín Fernández Gabard az uruguayi gyereklabdarúgást mutatta be sorozatában a goal-click.com oldalon

Idézhetnénk a budapesti stadionavatóra készülő uruguayi válogatott másik csillagát, Edinson Cavanit is, aki így ragadta meg a játék lényegét: „A futball áldozat, odaadás, rengeteg munka és pályán kívüli barátság.” Dél-Amerika legendás edzője, a pályafutása során Uruguay mellett Brazíliában, Argentínában, Paraguayban is nyomot hagyó, a magyar futballból eredeztethető 4–2–4-es reformhadrend elterjesztőjeként is emlegetett Ondino Vieira (1901–1997) nevéhez kötődik a helyi futballkultúra legtöbbet idézett mottója: „Míg más országoknak történelmük, Uruguaynak futballja van.”

 

A hangzatos bölcsesség nyilvánvalóan túlzó – már csak az uruguayi történelem gazdasága miatt is –, a társadalom perifériáján élő tömegek mégis hajlamosak hinni igazságában és úgy tekinteni a futballra, mint egyetlen elkobozhatatlan értékükre, jövőjük zálogára. A felemelkedést, anyagi gyarapodást, biztos egzisztenciát kínáló élfutballba eljutni azonban csak a legrátermettebb, legszerencsésebb kevesek kiváltsága.

 

„A veszély mértékét jelzi, hogy a gyerekként futballozó százezreknek csupán egy százaléka lesz professzionális labdarúgó – mutat rá a statisztikára Gabard. – Ráadásul professzionális labdarúgónak lenni sem jelent garantált boldogulást, sokan kényszerülnek közülük a játék mellett rendes munkát is vállalni, ha ki akarják fizetni a villanyszámlát vagy az albérletet. Bizonyos szint alatt eszköztelen, olcsó sport a futball, így a szegény rétegek a társadalmi érvényesülés eszközének látják, kitörési esélynek a gondokkal terhes mindennapokból.”

Ahogyan a világ más, termékeny, „játékosexportra” berendezkedett országai, Uruguay is küzd a helyi bajnokság kifosztottságával, az európai elitklubok által lerabolt liga klubjai a nyolcvanas évek óta érezhetően meggyengültek. Hogy mennyit jelent egy-egy világszinten kiemelkedő futballista játéka, megmutatkozik a Nacionalhoz kötődő uruguayi sportfotós legkedvesebb futballemlékében, Álvaro Recoba hamisítatlan uruguayi meccsjelenet csúcspontjaként véghez vitt hőstettében.

„A Nacional és a Penarol csúcsrangadója mindig szikrázó csatát hoz, de az öt évvel ezelőtti derbit sohasem felejtem el. Sokáig eseménytelenül csordogált a játék, aztán az 57. percben Antonio Pacheco tizenegyesből megszerezte a vezetést a Penarolnak, és a későbbiekben a Nacional hiába próbálkozott iszonyatos elszántsággal, rohamai nem vezettek eredményre. A rendes játékidő végén a Penarol-cserék már bőszen ünnepeltek a kispadnál, amikor szabadrúgást kapott a Nacional. Felment a tizenhatoshoz még a kapus, Gustavo Munua is, és ha nem is neki, de Sebastián Fernándeznek sikerült egyenlítenie a beívelés után, igaz, a labdát a kezével ütötte be. Ott voltam közvetlen közelben, elkaptam a pillanatot, amikor a gólszerző kirobbanó örömmel ünnepel, miközben fél szemmel a bíróra sandít, hogy vajon kiszúrta-e a kezezést. Nem szúrta ki, 1–1-gyel folytatódott a hosszabbítás. Másodpercekkel a vége előtt szabadrúgást kapott a Nacional, messze-messze a Penarol kapujától, nem volt igazi lövőtávolság. A labdához azonban El Chino, azaz Álvaro Recoba állt, aki már az Interben is megmutatta, hogy képes szinte a felezővonaltól gólt rúgni. Hihetetlen, de aznap is csodát tett, a Nacional fordított a 95. percben! Ilyen nekem az uruguayi futball...”

ÓCEÁNON TÚLI KÖTELÉK
Bozsik József Uruguay ellen búcsúzott el a
válogatottól (Fotó: magyarfutball.hu)

Magyarország eddig hivatalos A-válogatott mérkőzésen háromszor találkozott Uruguayjal: az egyes korabeli vélemények szerint minden idők legjobb meccsének számító 1954-es világbajnoki elődöntőben (4:2-re nyert Sebes Gusztáv csapata), a hatvanas évek elején pedig két, egyaránt 1:1-es döntetlenre végződő barátságos mérkőzésen. Montevideóban 1961. december 23-án Guillermo Escalada és Solymosi Ernő, Budapesten 1962. április 18-án Bozsik József és Héctor Silva szerezte a csapatok gólját. Ki kell emelnünk a nemzetek közötti futballütközetek sorából a Ferencváros 1929-es montevideói fellépését, amelyen a kétszeres olimpiai bajnok, aktuálisan a világ legjobbjának számító uruguayi válogatottat győzte le a magyar csapat 3:2-re.

Ami az egyéni alakításokat illeti, témánk szempontjából figyelmet érdemel a 2010-es Európa-liga-döntő, az Atlético Madrid 2–1-re verte meg a Fulhamet úgy, hogy a mérkőzés legjobbjának a spanyolok két gólt szerző csillagát, Diego Forlánt választották, az angoloknál pedig Gera Zoltán gólpasszal segítette csapatát. Az NB I-ben a transfermarkt.com adatai szerint eddig négy uruguayi légiós lépett pályára, Pablo Caballero (Vasas, 2010), Rodrigo Rojo (Újpest, 2014) Gonzalo Vega (Puskás Akadémia, 2018–2019) és Fernando Gorriarán (Ferencváros, 2017–2019).

2019.11.12 16:16:39

Magyar válogatott P. K.

Walesben olyan bravúrra lenne szükség a válogatottól, mely nagyon ritka volt az elmúlt években – de nem példa nélküli!

2019.11.12 10:12:28

Magyar válogatott CSILLAG PÉTER

„Mindenki Puskást figyelte, aki ámulatba ejtette a közönséget” – írta a helyi lap.

2019.11.12 09:39:02

Magyar válogatott L. PAP ISTVÁN

NÉPSTADION. A XX. század első felében csak abban volt konszenzus, hogy szükség van rá.

2019.11.11 21:26:05

Magyar válogatott NAGY ZSOLT

A 97-szeres válogatott labdarúgó az est minden pillanatát kiélvezné. • Csányi Sándor szerint generációkat inspirálhat a Puskás Aréna.