Győztes tisztelgés Albert Flórián emléke előtt

Vágólapra másolva!
2011.11.11. 17:43
null
<a href="http://tudositas.nso.hu/genpage_tr_14872.html">AZ ONLINE KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!</a>
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott Liechtenstein ellen búcsúzott az idén a hazai közönségtől, méghozzá kiütéses, ötgólos sikerrel. A mieink ezzel méltóképpen tisztelegtek Albert Flórián emléke előtt. Priskin Tamás duplázni tudott, Feczesin Róbert góllal tért vissza, de betalált Dzsudzsák Balázs és Koman Vladimir is, Tőzsér Dániel pedig nagyszerű labdákkal szolgálta ki társait, egyszóval a meccs kiválóan szolgálta a vb-selejtezőkre való felkészülést is.

Egervári Sándor a kezdőbe jelölte az újonnan meghívott Tőzsér Dánielt és Feczesin Róbertet, a hosszú sérülése után nemrégiben felépült Gera Zoltánt, valamint a mérkőzés után az U21-es válogatottba visszatérő Kádár Tamást is.

Az MLSZ ígéretéhez híven a stadion négy jól látható és megközelíthető pontján emlékhelyeket létesítettek, ahol a kilátogatók a gyertyáikat elhelyezhették. A csapatok kivonulását megelőzően egy csaknem ötperces filmmel idézték fel az eredményjelzőn Albert Flórián legemlékezetesebb pillanatait.

ELBÚCSÚZTAK A MAGYAR SZURKOLÓK ALBERT FLÓRIÁNTÓL

A himnuszok és a térfélválasztás után egyperces gyászszünettel tisztelegtek közösen a legendás középcsatár emléke előtt.

Az első veszélyes helyzetre mindössze a 3. percig kellett várni, ekkor Dzsudzsák Balázs került a kapu elé, de kapáslövése fölé szállt. Nem sokkal később Feczesin Róbert fejelhetett, Peter Jehle a levegőben úszva védeni tudott – apró szépséghiba, hogy a játékvezető lest jelzett már a beadásnál.

Nem kellett sokáig várni a vezető gólra: Tőzsér tette ki balra Dzsudzsákhoz a labdát, aki pontosan Priskin Tamás fejére kanyarintott, a csatár pedig a kapu jobb oldalába bólintott. 1–0

Priskin szerezte a vezető találatot (Fotó: Szabó Miklós)
Priskin szerezte a vezető találatot (Fotó: Szabó Miklós)

A bal oldalunk továbbra is aktív maradt, az Anzsiba a közelmúltban visszatérő Dzsudzsák nagy kedvvel játszott, sorra jöttek tőle a veszélyes beadások vagy éppen kapura lövések. Egy ilyen után az előre húzódó Juhász Roland is majdnem gólt szerzett. Az ellenfél a várakozásoknak megfelelően a felezővonalat is alig tudta átlépni.

A 20. percben Priskin megszerezte a második gólját is, Jehléről kijött egy távoli Tőzsér-lövés, amire a mieink csatára érkezett leggyorsabban, és közvetlen közelről a kapuba lőtt. 2–0

Folyamatosan a liechtensteiniek térfelén zajlott a játék, egymást követték a magyar próbálkozások, ám Hajnal, Gera és Feczesin sem találta meg az utat a kapuba. Érett a következő gól, de a befejezések ekkor nem sikerültek, vagy éppen a kapus védett magabiztosan, mint éppen Tőzsér lövésénél. A félidő hajrájáig kellett várni az első veszélyes vendéghelyzetre, ekkor Thomas Beck cselezte be magát a tizenhatoson belülre, lövését Bogdán könnyedén hárította.

A magyar válogatott megérdemelten vezetett két góllal a szünetben, az eredmény a vendégekre nézve volt hízelgő. Az első 45 perc alapján megállapíthattuk, hogy Tőzsér kimondottan jól mozgott a középpályán, több remek átadással is észrevétette magát. A stadiont megtöltő szurkolók többször is „Albert!" kiáltással biztatták a mieinket.

Dzsudzsák (7) nagy kedvvel játszott (Fotó: Németh Ferenc)
Dzsudzsák (7) nagy kedvvel játszott (Fotó: Németh Ferenc)

A vendégek a szünetben lecserélték kapusukat, aki pedig több fontos védést is bemutatott az első játékrészben. Nálunk nem volt változtatás, Priskin a második játékrész elején két percen belül könnyen megduplázhatta volna góljai számát. A második helyzet volt a nagyobb, amikor Feczesin beadásából öt méterről pörgetett a kapu fölé.

Több lehetősége már nem akadt neki, már csak azért sem, mert Egervári Sándor tömeges cserét hajtott végre: a duplázó támadó helyére Németh Krisztián állt be, Tőzsért Elek, Korcsmárt Vanczák, míg Hajnalt Koman váltotta. A Stuttgart középpályásába csúnyán beleszálltak az oldalvonalnál, Hajnal rögtön cserét is kért.

Amikor már azt írtuk volna, hogy leült a mieink játéka, a 69. percben Németh kilépett a jobb oldalon, és beadásából Dzsudzsák kapásból a bal felső mellé lőtt. Hogy Bogdán se merevedjen el teljesen a túloldalon, arról Beck gondoskodott, aki teljesen szabadon lépett ki, de a Bolton hálóőre lábbal védeni tudott.

A 71. percig kellett várni a harmadik magyar találatra: Vanczák indította a felezővonalról Dzsudzsákot, aki 10 méterről a kimozduló kapus fölött átemelve talált be. 3–0

A gól ismét felpörgette a magyar csapatot, a vendégeket pedig láthatóan megzavarta. A 79. percben Bicer alászaladt Czvitkovics jobb oldali beadásának, Komannak nem volt nehéz dolga az üres kapuba belsőznie. 4–0

A magyar csapat méltó búcsút vett Albert Flóriántól
A magyar csapat méltó búcsút vett Albert Flóriántól

Nem álltunk messze az ötödiktől sem, de Elek fejesét bravúrral védte Bicer. Nálunk a hajrára beállt Király Gábor is, de munkája nem igazán akadt. Németh Krisztián az MTK után a válogatottba is góllal térhetett volna vissza, de egy kiugratás után nagy helyzetben rontott.

Az előkészítésből ugyanakkor kivette a részét, és a 89. percben gólpasszt adott Feczesinnek, aki így góllal tért vissza a nemzeti csapatba. 5–0

A négyperces hosszabbításban is szerezhettünk volna még legalább három gólt, de az eredmény végül nem változott. A magyar nemzeti csapat ötgólos sikerrel búcsúzott a hazai szurkolóktól, és tisztelgett Albert Flórián emléke előtt.

MAGYARORSZÁG–LIECHTENSTEIN 5–0

(A Magyar Televízió felvétele)

DZSUDZSÁK: MEGÖRVENDEZTETTÜK ODAFENN ALBERT FLÓRIÁNT

NÉMETH: NAGYON JÓL BEJÖTT A TAKTIKA!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–LIECHTENSTEIN 5–0 (online tudósítás)
Puskás Ferenc Stadion. V: Balaj (román)
MAGYARORSZÁG: Bogdán (Király, 81.) – Lázár P., Korcsmár (Vanczák, 62.), Juhász, Kádár – Gera (Czvitkovics, 70.), Hajnal (Koman, 62.), Tőzsér (Elek Á., 62.), Dzsudzsák – Feczesin, Priskin (Németh K., 62.)
LIECHTENSTEIN: Jehle (Bicer, 46.) – Oehri, Ma. Stocklasa, Mi. Stocklasa (Quintans, 64.) Rechsteiner – Beck (F. Eberle, 84.), M. Büchel (Wieser, 46.), Polverino, Burgmeier – Frick (M. Christen, 83.), N. Hasler (L. Eberle, 88.)
G: Priskin (10., 20.), Dzsudzsák (71.), Koman (79.), Feczesin (89.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik