S. TÓTH JÁNOS 2017.08.13 00:48 Frissítve: 2017.08.13 08:31

Gyémánttengely – S. Tóth János jegyzete

 

Ezen a hétvégén épp Kazanyban vesznek kosárleckéket a hónap végén kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar férfiválogatott tagjai. Ennek keretében kijutott néhány pofon az együttesnek, de ez még tesztidőszak, ilyenkor nem az eredmény, hanem a szakmai építkezés a cél.

 
Nikolics Nemanja bejelentette, nem játszik a következő két vb-selejtezőn
Egyelőre Hanga és Kane sincs Kazanyban

Helyben is lennénk. Az építkezéshez nem árt, ha rendelkezésre áll minden szereplő. A kosárlabdázóknál ez speciel nem mondható el, mi több, két kulcsember is hiányzik. Az amerikai-magyar DeAndre Kane családi okokra hivatkozik. Ha szem előtt tartjuk, hogy hosszabb távon a tisztességes sportolók élhetnek meg a szakmájukból, nincs miért aggódni. Kane kétséget kizáróan megél a basketballozásból, tehát bizonyosra vehetjük, mihelyst a körülményei engedik, kopogtat Ivkovics Sztojan szövetségi kapitánynál. Hanga Ádám ügye kevésbé letisztult, ő azt várja, hogy lezáruljon eddigi klubja, a Saski Baskonia meg a kérő Barcelona kötélhúzása. Értjük, amit érteni kell: masszív kapaszkodó híján ki kockáztatna egy sérülést akár a felkészülés, akár az Eb-torna során?

No de a haza üdve! – hördülhetnénk fel az etikett szerint. Már ha a hétköznapi tapasztalat nem az lenne, hogy az egyén és a legtágabb közösség érdekeinek harmonizálását mifelénk leginkább másoktól szokás elvárni. Lehet benne valami, Nikolics Nemanja mondjuk bizton megkapja a magáét az erkölcsre oly érzékeny feddhetetlenektől, amiért lemondta a futballválogatott soron következő két vb-selejtezőjét. Főképp, hogy az utóbbi időben a fél ország a Chicago Fire csatáráért lobbizott Bernd Storcknál. Erre, püff, a korábbi magyar és lengyel gólkirály maga helyett egy levelet küldött.

Nem először görbül meg a világ gyémánttengelye, s nem is csak a futballban. A kosárlabdázó Lóránt Péter neve egy ideje szóba sem jön a válogatásnál, a pólóválogatott csapatkapitánya, Varga Dénes a minap, az vb-ezüst átvétele után jelentette be, hogy legalább egy évre búcsút int a nemzeti gárdának.

A képlet egyszerű: lehet az érintetteket – tekintélyileg – sós kútba tenni (s onnan is kivenni), kerék alá tenni (s onnan is kivenni). Vagy jobb időkben appercipiálni a motivációikat.

Amúgy pedig az igazság is sokarcú. A magyar női kosárválogatott helyett eztán a csehekét kommandírozó szlovák szövetségi kapitány azt állította, a családja miatt váltott, mert gyermeke az egyik prágai egyetemen tanul majd. S hogy Stefan Svitek már a júniusi Eb előtt aláírt a Diósgyőrhöz? A cseh főváros és Miskolc alig valamivel több mint 700 kilométerre fekszik egymástól.

Lányos apának bagatell távolság.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2018.02.24 10:50:23

Magyar válogatott CSILLAG PÉTER

Magyar–osztrák válogatott kötélhúzóverseny Budapesttől hétezer kilométerre, Szibériában curlingező honvéd tisztek.

2018.02.17 09:06:48

Magyar válogatott CSILLAG PÉTER

„A csapatokban a kagyet nyet oficér-től kezdve a nagytekintélyű ezredesig minden rang képviselve volt.”

2018.02.11 23:18:49

Magyar válogatott SINKOVICS GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Már megtanultuk megbecsülni, ha valami jó dolog történt velünk

2018.02.08 09:46:15

Magyar válogatott BORBOLA BENCE

„Sok tehetség van, de a fiatalok túl korán külföldre igazolnak, és alig-alig jutnak szóhoz.”

2018.02.06 23:22:49

Magyar válogatott KISS ANTAL

ALAPVONAL. Csak akkor lehet újra jó foci, ha lesznek klub- és válogatott szinten is jelentős személyiségek, erős belső tartású, jól képzett játékosok, akikből remek csapat formálható.