Futsal: a szerbek kiütötték a mieinket, lemaradtunk a vb-ről

2012.04.08. 18:47
null
Szerbia esélyt sem adott a magyaroknak (Fotó: Németh Ferenc – archív)
Címkék
Szerbia esélyt sem adott a magyar futsalválogatottnak a Belgrádban rendezett világbajnoki selejtező visszavágóján. A mieink az 1–0-s hazai siker után idegenben 6–1-re kikaptak, így 6–2-es összesítéssel Szerbia jutott ki a thaiföldi világbajnokságra.

A gyöngyösi egygólos győzelem után bizakodva vághatott neki Frank Tamás legénysége a szerbiai sorsdöntő túrának, ám vendéglátóink a pályán az első perctől kezdve igyekeztek azt a bizonyos önbizalmat lelombozni. Sajnos sikerrel jártak…

A szünetre összeszedett négygólos hátrányt követően a második játékrészre sem tudtunk feljavulni a támadások befejezésében és védekezésben sem, így a szerbek további kétszer zörgették meg a hálónkat. A becsületgólunkat Lódi Tamás a 36. percben szerezte, majd ezt követően két percig emberelőnyben játszhattunk, de erőnkből többre nem futotta.

Szerbia története során először vehet részt világbajnokságon (1992-ben ugyan kvalifikálta magát, de a délszláv háború miatt mégsem tudott részt venni a viadalon), Magyarország pedig az 1989-es hollandiai világversenyen való részvétel után sorozatban hatodszor marad le a futsal-világbajnokságról.

„A vébéselejtezők alatt fokozatosan formálódott a csapategység, előrukkoltunk néhány jó teljesítménnyel is, ezért is sajnálom, hogy méltatlan befejezéssel búcsúzunk a sorozattól” – mondta a találkozó után Frank Tamás szövetségi edző.

VB-SELEJTEZŐ
BELGRÁD, VISSZAVÁGÓ
Szerbia–Magyarország 6–1
G: Prsics (10., 20.), Rajcsevics (15., 21.), Janjics (16.), Zsivanovics (31.), ill. Lódi (36.)
Továbjutott: Szerbia, 6–2–es összesítéssel.

 

Legfrissebb hírek

Csak rossz hétvégéje volt a Győrnek, vagy ennél nagyobb a baj?

Kézilabda
18 perce

A spanyolok magabiztosan nyertek a magaslaton a világbajnokság főpróbáján

Foci vb 2026
35 perce

A Bernabéuban járt XIV. Leó pápa, a Real Madrid az ő nevével árul mezt

Spanyol labdarúgás
42 perce

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
1 órája

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
1 órája

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik