Futsal: a magyar válogatott simán győzött Norvégia ellen

2012.03.17. 20:58
Címkék
A magyar futsalválogatott 4–1-re legyőzte Norvégiát a két csapat szombati ikrényi felkészülési mérkőzésén – olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapján.

A szerbek elleni vb-pótselejtezőre készülő magyar válogatott Norvégia elleni dupla meccsel hangol a március 28-i gyöngyösi tétmérkőzésre. Az első összecsapást ma délután az ikrényi sportcsarnokban játszotta le a két együttes, hétfőn Szombathelyen mérkőznek meg 18 órától.

Az mlsz.hu tudósítása szerint a szombati mérkőzésen a mieink az 5. percben szereztek vezetést: egy villámgyors akció végén Gyurcsányi Zsolt passzolt a jobb szélről a bal oldalon érkező Dróth Zoltán elé, aki kapásból a jobb felső sarokba vágta a labdát (1–0).

A folytatásban maradt a magyar fölény, Dróth két kapufát is lőtt, a másik oldalon Balázs Zoltánnak csupán egy nagy védeni valója adódott. A 17. percben a „berettyóújfalui sor" növelte az előnyt, Trencsényi János passzolt tökéletes ütemben Rábl Jánoshoz, aki egy csel után az üres kapuba helyezett (2–0).

A magyar válogatott a második félidőben is lendületesen, támadó felfogásban játszott, és a 25. percben bődületesen nagy góllal növelte előnyét: Lovas Norbert 12 méterről végzett el szabadrúgást, és nagy erővel az ellenfél kapujának bal felső sarkába lőtt (3–0).

A 31. percben született meg a negyedik magyar gól, ekkor Dávid Richárd jó kiugratással lépett ki, elhúzta a labdát a kapus mellett, majd az üres kapuba passzolt (4–0).

A végére maradtak a jó felépítésű játékosokból álló, fizikailag erős norvég csapat percei, a hajrában Balázs Zoltán nagy védése után Hakan Haga elé került a labda, aki közelről nem hibázott (4–1).

A magyar válogatottban a szombathelyi Halmos Máté és a vasasos Sámson Zoltán személyében két újonc debütált.

„Erős, jó fizikumú játékosokból álló, szervezett ellenféllel találtuk szembe magunkat, játéktudásuk alapján azonban illett megnyernünk a mai mérkőzést. Bár kicsit nehezen lendültünk játékba, a meccs nagy részében jól teljesítve, megérdemelten arattunk háromgólos győzelmet. Örülök, hogy az újonnan behívott játékosok is jó teljesítménnyel járultak hozzá a sikerhez" – mondta a lefújás után Frank Tamás szövetségi edző.

FUTSAL, VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–NORVÉGIA 4–1 (2–0)
Ikrény
Magyarország: Balázs – Németh P., Dávid, Dróth, Gyurcsányi. Cs: Tóth Sz., Nagy T., Trencsényi, Lovas, Rábl, Reveland, Sámson, Halmos. Szövetségi edző: Frank Tamás
G: Dróth (5.), Rábl (17.), Lovas (25.), Dávid (31.), ill. Haga
Legfrissebb hírek

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
5 perce

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
31 perce

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
41 perce

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 órája

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
1 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
2 órája

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
2 órája