Euro 2012: Nem voltunk túl szerencsések a befejezéseknél - Egervári

2011.06.07. 22:48
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott háromgólos (3–0) győzelmet aratott idegenben a San Marino elleni Eb-selejtezőn. Egervári Sándor szövetségi kapitány elégedetten nyilatkozott a mérkőzést követően, de azért a következő erőpróbával kapcsolatban nem vont le messzemenő következtetéseket.

„Elégedett vagyok a csapat játékával, fegyelmezetten zártunk vissza, ellenfelünknek egy fejest leszámítva nem akadt komolyabb lehetősége a gólszerzésre – nyilatkozta a Sport Televíziónak Egervári Sándor. – Támadójátékban többet mutattunk, mint Luxemburg ellen, lényegesen több gólhelyzetünk akadt, de nem voltunk túl szerencsések a befejezéseknél vagy az utolsó passzoknál. Ettől függetlenül boldog vagyok, hiszen idegenből távozhatunk három ponttal."Egervári Sándor. – Támadójátékban többet mutattunk, mint Luxemburg ellen, lényegesen több gólhelyzetünk akadt, de nem voltunk túl szerencsések a befejezéseknél vagy az utolsó passzoknál. Ettől függetlenül boldog vagyok, hiszen idegenből távozhatunk három ponttal."

A szakember megfelelőnek érezte a magyar csapat motivációját, viszont a San Marino és a múlt heti, Luxemburg elleni (1–0), ugyancsak kapott gól nélkül megnyert találkozókból semmiféle következtetést nem vont le a soron következő, szeptember 2-i, Svédország elleni Eb-selejtező kapcsán, mint mondta: „nem összehasonlítható".

Legfrissebb hírek

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
12 perce

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
15 perce

Fiatalpercek: Szűcs Tamás nagyszerű játékkal zárta az idényt

Labdarúgó NB I
21 perce

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
25 perce

A 30 pontos Shai Gilgeous-Alexander vezérletével egyenlített az OKC – videó

Amerikai sportok
45 perce

Egyetlen pontot sem adtak ingyen Szombathelyen

Kosárlabda
1 órája

Belső utazás, sakkjátszma, versenyló legyőzése – Rakonczay Gábor tíznapos sikere

Csupasport
1 órája

Edző, játékosmenedzser, akadémiavezető és BL-nagykövet is lett a 2016-os Eb-hősökből

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik