„Erős csoportban lesznek Rudolfék a vb-selejtezőn, de a csapat is erős!”

Vágólapra másolva!
2011.10.11. 14:45
null
Aczél Zoltán (jobbra) ma is jó kapcsolatot ápol Huszti Szabolccsal (Fotó: Németh Ferenc)
Aczél Zoltán jelenleg a Haladás vezetőedzőjeként dolgozik, de 2008 és 2010 között Erwin Koeman segítőjeként élte át a válogatottal a vb-selejtezőket. A szakemberrel a jelenlegi együttesről, az elmúlt években történt előrelépésről, illetve a mostani sikerek és a két évvel ezelőtti kudarc közötti keskeny határvonalról is beszélgettünk. Aczél szerint erős csapatunk van, így a vb-selejtezőknek is önbizalommal telve vághatunk neki.

 

KOVÁCS ISTVÁN NAGY ÉRTÉK LEHET

Aczél Zoltánnal arról is beszélgettünk, hogy csapatából, a Haladásból a jövőben kiből lehet még válogatott Halmosi Péter mellett. A szakember szinte azonnal Kovács István nevét említette.

 

„Amikor a kis Kovács először felkerült hozzám az első csapathoz, visszaküldtem az akadémiára, mert még erősödnie kellett. Azóta azonban rengeteget fejlődött, akkora talentum, hogy hosszú távon is nagy értéke lehet a magyar labdarúgásnak, ezért ha ilyen ütemben fejlődik, idővel a válogatottig is eljuthat" – mondta a szakember a 19 esztendős támadóról, aki a legutóbbi három élvonalbeli meccsén két gólt szerzett.

– Tartja még a kapcsolatot a válogatott játékosaival?
– Halmosi Péterrel éppen az imént beszéltem telefonon, persze az ő esete más, hiszen a klubedzője vagyok. De ha már Péternél tartunk, hadd mondjam el, 32 évesen úgy örül, hogy kerettag lehet, mint egy kisgyerek. Ami a kapcsolattartást érinti: korábban még jobban volt kontakt, mint mostanság, de az akkori csapatból Huszti Szabolccsal ma is nagyon jó a kapcsolatom, sőt például Dzsudzsák Balázzsal többször váltottunk már SMS-t, és egyszer-egyszer azért másoknak is az eszébe jutok, ami nagyon jó érzés – válaszolta az NSO kérdésére Aczél Zoltán.

– Hogyan látja ezt a mostani csapatot?

– Először is, nagyon jó látni a sok mosolygós arcot a lelátókon és a pályán egyaránt. Átérzem ezt a hangulatot, az elmúlt napokban hasonlóan felfokozott volt a várakozás, mint a mi időnkben a svéd meccs előtt. Akkor is velünk volt az ország, mint ahogy most is mindenki a válogatott mellett áll. Természetesen én is nagyon szurkoltam, szurkolok a srácoknak, és szívből örülök a sikereiknek. Úgy gondolom, a szakmai stáb megtalálta a közös hangot a játékosokkal, egyénileg és csapatként is jól funkcionálnak a srácok. Ez pedig annak köszönhető, hogy taktikailag, illetve mentálisan is nagyon együtt van a társaság. Offenzív, bátor együttes benyomását kelti, amely feltolja a védekezést, megpróbál azonnal visszatámadni. Ez kívülről nagyon jól néz ki, még akkor is, ha például egy holland válogatott ellen visszaüthet, mert az öt kapott gól ellenére nagyon jó volt látni, hogy a világ egyik legjobb gárdáját is megpróbáljuk letámadni.

– Miben látja a legfőbb különbséget, az előrelépést a Koeman-érához képest?
– Ebben sok minden benne van. Sanyi bácsinak egyrészt sikerült megtalálnia azokat a nyerő embereket, akik a segítségére lehetnek. Másrészt a csapat, a játékosok is sokat fejlődtek. Rudolf Gergely például nálunk mutatkozhatott be a válogatottban, de azóta is sokat lépett előre, kiváló labdarúgóvá érett, ma pedig már meghatározó játékosnak számít a nemzeti csapatban. De ha leegyszerűsítjük a választ: a szakmai stáb más dolgokat kér, és ez most működik.

– Erwin Koenan a közelmúltban a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt a svédek ellen 2–1-re elveszített 2009-es hazai mérkőzésről. A szakemberben máig nagyon élénken élnek a meccs történései. Bánja például, hogy Juhász Roland sérülése után Tímár Krisztiánt cserélte be, és nem előre cserélt inkább. Önben szintén ennyire megmaradtak az apróbb momentumok is?
– Persze, nagyon bennem van az a meccs, és nehéz is róla érzelemmentesen beszélni. Olvastam Erwin Koeman nyilatkozatát, Tímár Krisztiánnak valóban nem volt szerencséje a svédek második gólja előtt, de hát ez benne van a játékban. Akkor nem sikerült megverni őket, most viszont igen, aminek nagyon örülök.

– Abba belegondolt már, hogy milyen vékony mezsgye választja el a kudarcot és a sikert? Ha 2009-ben Gera Zoltán úgy ad be az utolsó percben szélről, mint most Priskin Tamás...
– 2009 szeptemberében két hazai meccsünk volt egymás után. A másodikat, a portugálok ellenit sajnos elrontottuk. A svédek ellen viszont jól játszottunk, helyzeteink is voltak. Zoli beadása akkor nem sikerült, az ellentámadásból gólt kaptunk, nekünk pedig Erwin Koemannal később mennünk kellett... Ezzel szemben Rudolf Geri legutóbb nagyszerűen érkezett egy jó beadásra, belőtte a helyzetet, megnyerte a csapat a meccset, és ezzel most sikeresnek számít a gárda, ilyen egyszerű a futball. Igen, olykor valóban csak nüanszok választják el a sikert a kudarctól.

– Hogyan látja a jövőt, hiszen ha a vb-selejtezős ellenfelekre – például Hollandiára, Törökországra és Romániára gondolunk – tekintünk, akkor azt látjuk, semennyivel nem lesz könnyebb a továbbjutás, sőt...
– Annak a csapatnak, amelyik a 90. percben úgy neki tud menni egy ellentámadásnak, ahogy most Svédország ellen, illetve annak a csapatnak, amelyik ilyen bátor felfogásban képes futballozni Hollandiában, nincs oka az ijedtségre. Erős csoportba kerültünk, de a csapatunk is erős! Ebben a szellemben kell nekiállni a világbajnoki selejtezőknek, és hinni kell benne, hogy sikerülhet. Ráadásul addigra még erősebb is lehet az együttes, hiszen Egervári Sándor tovább kereshet tehetséges fiatalokat, illetve egy-két eltűnt játékost is újra felfedezhet, mint amilyen például Szabics Imre.

SZURKOLÓI ARÉNA ELŐSZÖR MAGYARORSZÁGON!

A magyar és a finn válogatott Eb-selejtezője kapcsán Magyarországon először nyílik Szurkolói Aréna. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak október 11-én (a magyar–finn Eb-selejtező napján) 15.00-tól aDürer kertben(Budapest, XIV. Ajtósi Dürer sor 19–21.),a Puskás Ferenc Stadion közvetlen közelében.

 

Meccs előtt, alatt és után isfolyamatosan akciókkal, jó hangulattal és meglepetésekkel várnak a szervezők minden szurkolót!A jeggyel nem rendelkezők kivetítőkön keresztül is nézhetik a meccset.

 

Az eseményre itt tudsz regisztrálni:https://www.facebook.com/event.php?eid=223119101074511

(x)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik